Beszélgettem Selinával
-
TAO Csikung órák Selinával
Csak kezdd el és gyakorolj, hogy a stressz átalakuljon életenergiává! Óráim onlineMinden héten hétfőn 19 órától Az első óra ingyenes!!!!Óráim a szabadbanSzerdán 8.45 Milenárison. Előzetes regisztráció szükséges. A taoista szemlélet szerint az egészség egyik lényeges eleme a harmónia és az egyensúly. ★★★★★ 5/5 Ajánlom mindenkinek, hogy próbálja ki Rita óráját. Én már 6 órán vagyok túl, és bátran mondhatom jót tesz az óra. Nagyon jól érezhető az ellazulás az óra után. De mivel 25 éve magass vérnyomással küzdök, vérnyomást is mérek, és 120/80 fölé nem ment még az órát követően, pedig este gyógyszer bevétel elött jó esetben is 140/ 90 szokott lenni. A torna mozdulatokat a mindennapi tornámba is beillesztem.…
-
“A jelenben vagyunk, de még mindig érzem a múltunk illatát.”
A múlt heti írásom amiben magamat mutattam meg, mutattam be, a vártnál is többet adott, hozott. Olyan ismerőstől kaptam visszajelzést, akivel közel 20 éve, de az is lehet még annál is több idő telt el, amióta nem beszéltem. Gratulálok a blogodhoz!!:) Nagy szükség van mostanában ilyen közösség építő dolgokra. Míg más pedig ezt írta nekem: Elolvastam a történeted. Kicsordult a könnyem is….köszönöm, hogy megosztottad. Az ilyen szavakért, mondatokért teszem, amit teszek. Igazán hálás vagyok mindenkinek aki elovas, aki elgondolkodik, akit így vagy úgy megérint. Hiszem, hogy bár olyan dolgokat osztottam meg magamról, ami a legbensőbb, “legféltettebb kincsem”, de pont ezek azok, amikre szükség van, hogy Te, meg Te, meg persze…
-
Alkoss és töltődj SZABADON.
lÉLEK FESTÉS Felkeltettem az érdeklődésed? Akkor jelentkezz Miben lesz részed? Önismereti festés és konzultáció Úgy érzed, hogy elakadtál az életben, nem működik a párkapcsolatod, nem érzed jól magad a munkahelyen, nagyobb bőségre vágysz, vagy az egészséged nem teljes? Gyere és keressük meg együtt a megoldási lehetőségeket! Egy támogató, barátságos, családias közegben kiscsoportos workshop keretén belül lehetőséged van arra, hogy ráláss a tudatalatti működéseidre, és meg tudd tenni a lépéseket a változás felé. A színek és a formák segítségével meg tudod jeleníteni a benned lévő elakadásokat. Így könnyebben megtalálod a megoldásokat is a problémákra. Emellett lehetőséget biztosítunk a programsorozat keretében egy 60 perces egyéni önismereti konzultációra egy általad választott téma mentén. Itt az általunk feltett kérdések olyan megvilágításba helyezhetik…
-
“nincs más betegsége a testnek, csak az, ami a szellemből ered” Szókratész
Egy hónappal ezelőtt Nőnap alkalmából hoztuk nyilvánosságra, hogy mi 4-en (Selina, Csilla, Rea, és Jómagam), csajok összefogtunk és alapítottunk egy NŐI SZÖVETSÉGET. Ami más lesz, ami több lesz egy baráti csapatnál…. Első lépésként Selinát kértem, hogy válaszoljon néhány általam összeállított kérdésre, amiből jobban megismerhetjük. Nem az-az általános, ki vagy, mit csinálsz, mi a hobbid kérdések voltak ezek, amiket feltettem, hanem ennél szerintem sokkal személyesebb, sokkal többet megmutatni engedők. Majd pedig arról beszélgettünk, hogy nagy örömünkre hamarosan jön a tavasz és ahogyan a természetben ez az időszak az újrakezdés, újjászületés időszaka, úgy a mi életünkben is ilyenkor tavasszal elindul egy újraszerveződés, mintha téli álmából felébredne a NŐISÉGÜNK, NŐIESSÉGÜNK. Ehhez kaptunk némi…
-
Ismerjétek meg: Selinát
Ugye milyen különleges név?? Megvallom őszintén, most először hallottam ezt a nevet. Meg is kérdeztem Selinát, tudja-e, hogy mit jelent a neve??, SELINA: Jelentése: gyógyítás, gyógyulás gyöngye Már az ismerkedésünk is különös, különleges volt Selinával. Az egyik barátnőm aki Angliában él, hozta fel nekem még a múlt év vége felé, hogy nézzem meg Selina oldalát, meg a weblapját és ha szimpatikusnak találom Őt, akkor szívesen összehozna bennünket, hogy közösen “alkossunk” valami újat, valami nagyszerűt. Mint később kiderült Selina és Ő, unokatestvérek. Semmi jónak nem vagyok az elrontója, ezért felvettük egymással a kapcsolatot, kezdetben “csak” a facebookon keresztül, majd néhány héttel ezelőtt sikerült személyesen is találkoznunk. A találkozóból egy kellemes beszélgetés,…
-
Márciusi kikelet Selina tolmácsolásában.
Kedves Olvasóim, köszöntelek titeket ezen a szép, márciusi napon. A mai nap, több dolog miatt is különleges számomra. Nem is tudom melyikkel kezdjem, hiszen mindkettő fontos, mindkettő jelentőségteljes, mindkettő kiemelkedő számomra. Kezdjük talán azzal, ami születésemtől kezdve fontos, amit szeretek, amit büszkén vállalok, és ami már 52 éve elkísér. NŐ vagyok! Ezen a mai napon ezt ünnepeljük, mi LÁNYOK, CSAJOK, ASSZONYOK, NŐK….. Mielőtt beszélgetni kezdenék a mai segítőtársammal, egy pici információval jöttem. Ti tudjátok, hogy honnan ered a Nemzetközi Nőnap története? 1857-ben ezen a napon New Yorkban mintegy negyvenezer munkásnő sztrájkolt egyenlő bérért, munkaidő-csökkentésért. A Nemzetközi Nőnapot 1914-ben tették március 8-ra. A New York-i textilmunkásnők 1857-es sztrájkjának –…