Green Yellow Abstract Fasting in Ramadan Presentation 20250331 123428 0000
Böjt és megújulás

Az időablakos böjt – ahogy én tanultam meg megengedően jelen lenni

Tavaszi megtisztulás belülről – kifelé!

Amikor először hallottam az időszakos böjtről, őszintén szólva legyintettem. Azt hittem, csak egy újabb trend, egy újabb módszer, amit majd pár napig próbálok, aztán feladom. De aztán történt valami: elkezdtem figyelni. Magamra. A testemre. A kis döntéseimre. És ez megváltoztatott valamit. Nem kívül, hanem belül.

A múlt héten készítettem egy összefoglalót arról, hogy a böjtnek milyen formái vannak, milyen lehetőségek közűl választhat az, aki a bőjt mellett dönt. Ha még nem olvastad, akkor itt megteheted: A böjt különböző formái – Melyik a számodra legmegfelelőbb?

Már abban a cikkben is utaltam rá, hogy az életem 55 éve alatt, jó néhány böjtöt, diétát kipróbáltam és ebből számomra 2 féle volt a legszerethetőbb, legkivitelezhetőbb és hosszú távon a mindennapjaimba legbevezethetőbb. Az egyik az időszakos – időablakos étkezés, a másik pedig a nyesr táplálkozás. Az elkövetkezendő néhány hétben erre szeretnélek titeket buzdítani, hogy próbáljátok ki velem. Esetleg ha van rá igény, akkor kibővíthetjük egy – egy nap léböjttel. 

Én így virtuálisan soha sem buzdítanálak arra, hogy teljes böjtöt csinálj napokig, vagy akár még hosszabb időre. A teljes bőjt alatt azt értem, hogy vízen, teán, kívül nem veszel magadhoz semmit. Ezt leginkább ellenőrzött keretek között lehet felelősségteljesen megcsinálni, és még akkor sem biztos, hogy nem lehet semmi probléma. Sajnos mi megtapasztaltuk a böjt negatív oldalát is, amikor olyan végzi, adja a tanácsokat, végez kiegészítő kezelést, aki….. Inkább nem minősítem. Nagyon kevesen beszélnek arról, hogy igenis vannak veszélyei a böjtnek, hiszen ha őszinték akarunk lenni magunkhoz alig – alig ismerjük a szervezetünkbe lezajló vegyi folyamatokat. A legszebb az egészben, hogy a salaktalanítás ideje legalább a 10%-a kell legyen annak az időnek, amíg az elsalakosodás történt.  

Aki még sohasem böjtölt és ennek ellenére azonnal a böjt legdurvább változatát választja legalább egy orvossal konzultáljon, csináltasson előtte vérvizsgálatot.  

A salaktalanítás vagy böjt során a salakanyagok föloldódnak, és a korábban közömbös savak, mérgek újra fölszabadulnak és a valóságos saváradat rázúdul az ásványi anyagokban szegény szervezetre. 

A salaktalanítás “hármasugrása” mindenkor érvényes.

  • Melyben az első lépés a salakoldó gyógyteák ivása, amely a régi salakanyagokat energetikailag elhasznált ársványi anygokká és újjáéledt savakká alakítja.
  • A második lépés az újjáéledt savak közömbösítése. Ehhez energiában gazdag ásványi anyagok és nyomelemek kellenek, amelyekhez a megfelelő táplálékkiegészítőkből, illetve az ásványi anyagokban gazdag vegetáriánus étkezésből juthatunk hozzzá. A káros anyagok kivezetését elősegíti a a vízzel való kimosás. Másfél – kétszer annyi vizet igyunk meg, mint amennyi gyógyteát. 
  • A harmadik lépés a savak és a károsanyagok következetes kivezetése a bázikus testápolás különböző módszereivel. 
Ha szeretnél ebben a témában elmélyülni és valóban jól csinálni, akkor ajánlom, hogy olvasd el a Teljes megtisztulás – Méregtelenítés kézikönyvét.
Ehhez a programhoz valóban elhivatottnak, elkötelezettnek kell lenni és a lépéseket a legapróbb részletekig BE KELL TARTANI. Természetesen senkit sem akarok elrettenteni, hiszen ha valaki ismeri a testét, annak jelzéseit és tudja, hogy milyen jelzésnél mit kell tennie, akkor teljesen rendben van akár teljes böjt is, de kezdőként én inkább a fokozatosságot javaslom. Ismerkedni az érzéssel, a testünk reakcióival, üzeneteivel.

 

Szakmai ajánlás az időablakos böjthöz

Én egy sokkal könnyedebb, biztonságosabb alternatívát ajánlok nektek. Ami nem más, mint az időszakos böjt.

Dr Schwab Richárd egy a Friderikusz Sándorral folytatott beszélgetésében nagyon jól elmagyarázza számunkra, hogy mi az értelme az időszakos étkezésnek: “Ha a bélhámsejteket nézzük, akkor két alapvető funkciójuk van. Vagy önmagukat karbantartják pont úgy mint egy reaktor, vagy termelnek. Amikor étel van akkor termelő üzemmódban vannak, és van egy olyan biokémiai kapcsoló mechanizmus, egy mTORC’1 nevű fehérje, ami vagy termelésbe kapcsolja vagy karbantartásba. A karbantartásnak óriási jelentősége van, mert egyébként a  használat során egy csomó megsérült fehérjét el kellene takarítani. És ugyanaz a rendszer amelyik az emésztéshez szükséges enzimeket és a felszívódást végzi, ugyanaz az aparátus végzi ezt az autófágiának nevezett jelenséget is, amikor mebránokkal körülveszi a sejt ezeket az elöregedett fehérjéket, hozzákapcsolódik egy emésztő kis hólyagocska, belül megemésztődik és utána kilöki és egyébként újra tápanyagként ez hasznosítható. Tehát magyarán olyan, mintha karbantartás nélkül nyomnánk egy atomerőművet éveken át és azt mondanánk, de azért, mert termelni kell. Tudatosan be kell építeni az életünkbe olyan periódust amikor nem eszünk. Két étkezés között 16 óra az, ahol ez a jelenség el tud indulni és már működik.”

Az időablakos – időszakos böjt egyfajta ritmust ad az életünknek, a mindennapjainknak. Nem tilalmakról szól – hanem ritmusról. Egy újfajta kapcsolódásról az időhöz, a testemhez, a döntéseimhez. Segíti a sejtek regenerációját, az anyagcserét, csökkenti az inzulinszint-ingadozást.

Az időszakos böjtölés formái

Az időszakos böjtölésnek többféle verziója van.

  • 12 óra böjt – 12 óra étkezés,
  • 14 óra böjt – 10 óra étkezés,
  • 16 óra böjt – 8 óra étkezés, a 16 óra böjtös időszakba érdemes beilleszteni az edzést is, mert akkor a zsírt fogja égetni a szervezet,
  • 5 nap étkezés – 2 nap böjt, nem kell feltétlenül egymást követnie ennek a 2 napnak, és nem is azt jelenti, hogy semmit sem lehet enni, hanem hogy a kalóriát le kell csökkenteni a minimálisra. 

Persze ez nem azt jelenti, hogy ha 16 órát nem eszünk, akkor a másik 8 órában pedig folyamatosan rágcsálunk, tömjük magunkat. Mára már megdölt, hogy napi 5x kell étkezni, sőt az is, hogy naponta kell meleg ételt enni. Tudtam én, hogy egyszer eljön az én időm!!! Számomra már a napi 3x-i étkezés sem volt követhető, bármennyire is ezt tanácsolták dietetikusok és egyéb szakemberek. Kezdetben a 8 órában elfogyasztott ételeimnél néztem, számoltam, hogy mennyi kalóriát tartalmaz, hogy ne essek abba a csapdába, hogy 8 órában több kalóriát veszek magamhoz, mintha 10-12 órában ennék. De erről még beszélünk….

Házi feladat

  • Az a feladat mára, holnapra, holnaputánra, hogy írd fel este, hogy mikor eszel utoljára. Minden számít, egy karika banán vagy egy kocka csoki is, a gyerek kajájának utolsó falatja, szóval minden is. A legutolsó falat időpontja kell. Most még ne tegyél mást, csak jegyezd fel az időpontot és azt, hogy ha nassoltál, akkor mit, mennyit és miért? Miért éreztél késztetést, még meg még, meg még egy utolsó falathoz. Majd reggel ébredés után írd fel, hogy hánykor keltél és mikor ettél először. Ugyanúgy 3 napig tedd ezt meg. Az utolsó és az első evés közötti időszak lesz a te kezdő időablakod. 
  • Három nap megfigyelés után az első közös célunk, hogy azt a bizonyos időablakot melyben étkezünk, elkezdjük szűkíteni. Jó esetben éjszaka amikor alszunk nem eszünk (habár nekem van olyan barátnőm, aki éjszaka is felkel egy kis nasiért, de ez azért elég ritka jelenség), vagyis ha este 10-kor lefekszünk és másnap reggel 6-kor ébredezünk, akkor máris megvan 8 óra abból a bizonyos 16 órából amit szeretnénk elérni. 

Első lépésként tűzzük ki célul, hogy elalvás előtt már 1 órával nem eszünk és ébredés után is kibírjuk még legalább 1 órát. Én megfigyeltem, hogy ha elvonulok és mondjuk a hálóban olvasok vagy meditálok, zenét halgatok, filmet nézek, akkor sokkal jobban ellent tudok álni a csemegézésnek, mintha a konyha környékén teszek veszek, esetleg látom ahogyan azUram nasizik. Gyújtsunk gyertyát valahol a konyhától legtávolabb eső szobába és lehet írni a böjtnaplót, vagy hálanaplót, olvasni egy jó könyvet. 

Így ha ezt a lefekvés előtti 1 órát és a felkelés utáni 1 órát betartjuk, máris 10 óránál tartunk. Fog ez menni, bármenyyire is nehéznek tűnik most vagy holnap. 

A másik nehézség reggel jön, amikor a családnak reggelit, Ákinak uzsit kell csinálni, mert önkéntelenül beugrik egy szeletke paradicsom, paprika, répa a szorgos “lányka” szájába. Itt azért kell koncentrálni, hogy kibírjuk, de utána már a kszülődés ritmusa elveszi az ember figyelmét az éhségről. 

Sokat, sokat és még sokabbat kell innni, mert néha nem is éhesek vagyunk, hanem szomjasak és miután megittunk egy nagy pohár vizet, már nem is érezzük olyan kinzónak az éhséget. 

Nehézségek, amik jöhetnek 

  • Sóvárgás → kérdés: valóban éhes vagyok, vagy csak megszokásból ennék?

  • Fejfájás → folyadék, ásványi sók, pihenés

  • Családi étkezések → rugalmasság, előre gondolkodás

  • Lelki rész → mitől félek, ha nem eszem? Mi jön fel bennem?

Milyen előnyei vannak az időszakos böjtölésnek?

1. Megkönnyebbül a tested

Az emésztés az egyik legenergiaigényesebb folyamat. Amikor nem eszel, a tested végre könnyebben lélegzik – nem pörög állandóan, hanem kipihenheti magát.

2. Regenerálódnak a sejtek

16 óra böjtölés után beindul az úgynevezett autofágia – a sejtek önmagukat kezdik tisztogatni, „nagytakarítanak” odabent. Ez hozzájárulhat a sejtek megújulásához, öregedési folyamatok lassulásához.

3. Stabilizálódik a vércukorszint

Mivel nincs állandó nassolás, a vércukor-ingadozás csökken. Ez nyugodtabbá, kiegyensúlyozottabbá tesz – és még a farkaséhség hullámvasútjától is megkíméled magad.

4. Megszűnik a „folyton eszem” érzés

Ha van egy tudatos időablakod, amiben ehetsz, felszabadulsz a napközbeni kapkodós evés alól. Nincs bűntudat, nincs rágcsálás „csak mert ott van”.

5. Jobban meghallod a tested jelzéseit

A böjt segít újrakalibrálni: éhes vagyok – vagy csak unatkozom, szomorú vagyok, fáradt?
Ez az önismeret egyik legszebb formája.

6. Javulhat az alvásminőség

Különösen, ha este időben befejezed az evést – a tested nem az emésztéssel van elfoglalva, hanem valóban pihenhet.

7. Egyszerűbbé válik az étkezés

Nem kell egész nap azon gondolkodnod, mikor és mit egyél. Két-három jóízű, tudatos étkezés is bőven elég – és felszabadul egy csomó energia másra.

8. Érkezik a mentális tisztulás

A kevesebb evés nemcsak a testre hat. Fejben is rend lesz. Jön a fókusz, a kreativitás – és egyfajta csönd, amit csak az ismer, aki már megtapasztalta.

Kérdések, amik megállítanak – önreflexiós blokk

Böjt alatt nem csak az evés változik, hanem a belső kérdéseink is. Illessz be pár ilyen „belső tükör” típusú kérdést:

  • Miért eszem valójában, amikor nem vagyok éhes?

  • Mit próbálok elfedni egy kis nasival?

  • Tudok-e nemet mondani magamnak szeretettel, nem szigorral?

 

Az időszakos böjt nem azt kéri, hogy tökéletes legyél.
Csak azt, hogy figyelj.
Minden apró „ma egy kicsit jobban sikerült” számít.
És minden kis „ma nem ment” is tanít.
Ez nem verseny. Ez egy találkozás önmagaddal – újra és újra.

Böjtsorozat – További olvasnivalók

📓 Böjtnapló: Ha érdekel, hogyan állítsd össze a saját böjtnaplódat, olvasd el itt: Böjtnapló útmutató– Így dokumentáld a böjtödet

📝 Judith böjtnaplója: Szeretnéd követni, hogyan haladok én a böjtömmel? Itt minden részletet megtalálsz: Judith böjtnaplója – Tapasztalatok, ötletek és inspiráció

➡ Az eddigi részekből itt tudsz válogatni:

✨ Te is böjtölsz? Oszd meg a tapasztalataidat kommentben vagy a közösségünkben!

 

Minimalist Aesthetic Thank You Card Instagram Story 1

16 / 100 SEO pontszám

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük