• Dora e1689752325236
    Lélek & Élet,  Beszélgettem Zsófival

    Ismerjétek meg: Zsófit

    A Zsófia név számomra sokkal többet jelent, mint egy név. A nagymamámat hívták Zsófiának, akivel a gyerekkorom éveit töltöttem. Így amikor meghallom ezt a nevet, mindig nagyot dobban a szívem és ha csak egy pillanatra is, de “odavarázsolódik” a nagyim is ismét… Rita-Selinát már régóta ismeritek, együtt kezdtük el még márciusban a Női szövetséget, amiben hétről-hétre érdekes, pár perces olvasnivalót hozunk nektek. Egy alkalommal amikor összejöttünk mi csajok, egy klassz kis csajos beszélgetésre, akkor merült fel Zsófi neve (akivel Rita-Selina már együtt dolgozott egy projektben), hogy klassz színfoltja lehetne a mi kis csapatunknak. Fel is vettem vele a kapcsolatot és megbeszéltük, hogy amint lesz egy kis ideje a sok-sok elfoglaltsága mellett,…

  • minden
    Lélek & Élet,  Beszélgettem Rita-Selinával

    Minden fejlődés, elengedéssel kezdődik.

    A nyári hónapokban, az egyre fokozódó hőségben sokszor nincs kedvünk semmihez, minden nehezünkre esik. Leginkább egy hűvös, besötétített szobában olvasgatni és iszogatni a hideg limonádét. Ugyanakkor most talán, amiatt, hogy nincs iskola, nincs minden reggel és este macera, hogy kelj már fel, öltözz, reggelizz, indulnunk kell, hol a torna cuccod, majd este feküdj már le, mostál fogat és hasonló vezényszavak, több időnk marad magunkra és arra, hogy új dolgokat próbáljunk ki. Talán emlékeztek még (itt tudjátok elolvasni, ha nem), hogy Rita-Selinával a legutóbb arról beszélgettünk, hogy megteremtjük az új dolgokat az életünkben, ehhez azonban el kell engednünk a régit. A régi mintáinkat, hitrendszerünket, régi szokásokat, melyek már nem szolgálnak minket,…

  • 2 blogposzt fedo nyitokep
    Lélek & Élet,  Beszélgettem Csillával,  Évszakok színtípusai

    Nyár típus 2. rész

    Megérkeztünk a júliusba, amit a régiek Áldás, vagy Szent Jakab havának hívtak, asztrológiailag pedig ez az időszak a Rák territóriuma. A hónap szimbóluma a búza és az aratás mellett a füge és fügefa, mely egészen az ókori kultúrák anyaistennőihez vezethető vissza. Júniusi beszélgetésünkben (itt tudod – akár újra – elolvasni: https://mshortensia.com/nyar-tipus-1-resz/) már elkezdtünk ismerkedni ezzel az évszaktípussal, megtudhattuk, hogy a Nyár típus színei világosak, hidegek és törtek. VILÁGOSAK, azaz fehérrel kevertek, HIDEGEK, vagyis kékkel kevertek, és TÖRTEK, tehát szürkével kevert, fátyolos színek. Ha jól tudom, minden évszaktípust tovább bonthatunk altípusokra, így van ez a Nyárnál is? Igen, így. Ez azt jelenti, hogy a fenti tulajdonságok közül egy-egy, altípustól függően mindig…

  • tud
    Lélek & Élet,  Beszélgettem Rita-Selinával

    Már Einstein óta tudjuk…..

    “Minden energia, mindössze ennyit kell tudnod. Hangolódj rá annak a Valóságnak a frekvenciájára, amelyet meg akarsz élni és megkapod. Nem is lehet másképp. Ez nem filozófia. Ez fizika.” Albert Einstein Ez a blog elsősorban Nők-nek szól, NŐK olvassák, NŐK-ről íródik, NŐK is írják. Persze örülünk a férfi olvasóinknak is természetesen, sőt készülünk majd olyan cikkekkel is ami kimondottam őket érdekli, érdekelheti. Van bennünk NŐK-ben néhány olyan dolog, ami közös, ami összetart bennünket, ami alapján egy csoportba sorolhatóak vagyunk. Gondolom mindannyian feltudtok sorolni pár ilyet. Amire én gondolok, vagy amit én tapasztaltam az elmúlt 52 év alatt, az pedig nem más, mint az egész életünkön átívelő fogyókúra és az elégedetlenség. Az…

  • 1 blogposzt nyito kep e1685889115850
    Lélek & Élet,  Beszélgettem Csillával

    Nyár típus 1. rész

    Helló nyár, sziasztok Nyártípusok! A múlt heti beszélgetés témája (itt tudjátok (újra) elolvasni) a hála volt, amit, ha sokszor érzünk, vagy ha sokszor gondolunk valamire hálával telten, akkor még a kisugárzásunk is megváltozik. Ez a belső fény, ami kiárad belőlünk, meg tudja változtatni még a külsőnket is; tudjátok, van az a mondás, hogy kiül valaki arcára a boldogság és hogy az ilyen embereknél – nem tudjuk miért – azt érezzük, hogy egyszerűen ragyognak. Ezt a belső ragyogást erősítjük azzal, ha a színtípusunknak megfelelő színárnyalatokat viselünk – az arcunk közelében mindenképpen. Változtathatunk magunkon, a hozzáállásunkon, azaz belsőleg, és változtathatjuk a külsőnket is egy számunkra sokkal előnyösebb megjelenésre törekedve. Ebben segít az…

  • hála
    Lélek & Élet,  Beszélgettem Rita-Selinával

    Hála, mely megváltoztat mindent.

    Sziasztok Kedves Olvasók!! A múlt héten egy klassz játékra hívtunk benneteket. Aki esetleg még nem látta, olvasta, itt megteheti: Játék Csak szólok, hogy fogy az idő, hamarosan vége a JÁTÉKNAK!  Ne hagyjátok ki, nagyon szuper ajándékokkal készülünk számotokra! A mai beszélgetőtársam Selina, akivel egy olyan témát, érzelmet boncolgatunk, ami jó esetben része a mindennapjainknak. Szorosan összekapcsolódik a BOLDOGSÁG érzésével. A hála olyan, mint a rózsa. Táplálni kell, öntözni és ápolni, szeretni és óvni. /Dale Carnegie/ Mit is jelen a HÁLA, hogyan tudjuk gyakorolni és ettől hogyan változik meg az életünk, ezekre a kérdésekre keressük ma a választ. Selina, te mit gondolsz a HÁLÁRÓL, mi is az valójában? Aminek sokáig, energiát, figyelmet…

  • ismer
    Lélek & Élet,  Beszélgettem Reával

    Új életet adunk a bútorainknak

    Ma egy új, nagyon izgalmas beszélgetéssel készültünk Nektek Reával.Szerintem mi csajok időről-időre eljátszunk a gondolattal, hogy át kéne rendezni a lakást (van, aki rögtön bele is vág), újra kéne festeni a falakat, le kéne cserélni ezt vagy azt a bútort. Majd körülnézünk a bútoráruházakban és az árakat látva más megoldáson gondolkodunk. Jöhet a saját kezű átalakítás, felújítás…. “Szegény” pasik, meg csak pislognak, mint hal a szatyorban miközben a terveinket ecsetelgetjük nekik. Ha esetleg még a színekbe is belebonyolódunk, miközben azt ecseteljük, hogy lehetne a kisszoba mondjuk azúrkék, a nappali tojáshéj színű, a gyerekszoba vadgalambkék, a WC dérfehér,  és így tovább hupilila, lazacrózsaszín, púder, fagyiszínek is sorra kerülnek.  Néhány évvel ezelőtt…

  • Lélek & Élet,  Beszélgettem Rita-Selinával

    TAO Csikung órák Selinával

    Csak kezdd el és gyakorolj, hogy a stressz átalakuljon életenergiává! Óráim onlineMinden héten hétfőn 19 órától Az első óra ingyenes!!!!Óráim a szabadbanSzerdán 8.45 Milenárison. Előzetes regisztráció szükséges. A taoista szemlélet szerint az egészség egyik lényeges eleme a harmónia és az egyensúly. ★★★★★ 5/5 Ajánlom mindenkinek, hogy próbálja ki Rita óráját. Én már 6 órán vagyok túl, és bátran mondhatom jót tesz az óra. Nagyon jól érezhető az ellazulás az óra után. De mivel 25 éve magass vérnyomással küzdök, vérnyomást is mérek, és 120/80 fölé nem ment még az órát követően, pedig este gyógyszer bevétel elött jó esetben is 140/ 90 szokott lenni. A torna mozdulatokat a mindennapi tornámba is beillesztem.…

  • tavasz
    Lélek & Élet,  Beszélgettem Csillával,  Évszakok színtípusai

    A Tavasz színtípus (2. rész)

    Elérkezett a tavasz utolsó hónapja, a május. A természet lassan teljes pompájában virul, mindenfelé zubog, áramlik az élet. Belombosodtak a fák, virágba borultak a bokrok, üde, zsenge, friss, harapnivalóan zöld a táj. A repcemezők messziről sárgállanak, illatával és lila, fehér virágainak szépségével bódít az orgona. Erre a csodára, a természet újjászületésének időszakára gondolva folytassuk ennek az évszaktípusnak a megismerését. Egyetértek veled abban, hogy nagyon izgalmasak azok a kérdések, amiket feltettél a beszélgetésünk első részének a végén (itt érhető el, ha lemaradtál volna róla:Tavasz színtípus 1 rész), én is sokat gondolkodom rajtuk, olvasok utánuk. Bennem is felmerült már, hogy vajon tipizálhatóak-e a négy évszak képviselői a rájuk jellemző személyiségjegyekkel, vagy hogy szükségszerűen…

  • múlt
    Lélek & Élet,  Beszélgettem Rita-Selinával

    “A jelenben vagyunk, de még mindig érzem a múltunk illatát.”

    A múlt heti írásom amiben magamat mutattam meg, mutattam be, a vártnál is többet adott, hozott. Olyan ismerőstől kaptam visszajelzést, akivel közel 20 éve, de az is lehet még annál is több idő telt el, amióta nem beszéltem. Gratulálok a blogodhoz!!:) Nagy szükség van mostanában ilyen közösség építő dolgokra. Míg más pedig ezt írta nekem: Elolvastam a történeted. Kicsordult a könnyem is….köszönöm, hogy megosztottad. Az ilyen szavakért, mondatokért teszem, amit teszek. Igazán hálás vagyok mindenkinek aki elovas, aki elgondolkodik, akit így vagy úgy megérint. Hiszem, hogy bár olyan dolgokat osztottam meg magamról, ami a legbensőbb, “legféltettebb kincsem”, de pont ezek azok, amikre szükség van, hogy Te, meg Te, meg persze…