Az idő így is úgy is eltelik – rajtad múlik, hogyan.
“Az idő, amelyet élvezettel vesztegetünk el, nem elvesztegetett idő.”
Bertrand Russell
Mindannyian kapcsolatban vagyunk az idővel – néha szeretjük, néha siettetnénk, néha féltjük. De mi történik, ha nem uralni akarjuk, hanem figyelni rá, együtt lélegezni vele? Erről szól ez a cikk – egy utazás az idő múlásából a beteljesedés felé.
Amióta ember van a Földön, azóta próbáljuk megfejteni, hogy MI MAGA AZ IDŐ. Mindannyiunk számára mást és mást jelent az idő, sőt ahogyan haladunk előre úgy változik a viszonyunk az IDŐVEL. Amikor kicsik voltak a gyerekeim az egyik legnagyobb kihívás volt számukra megtanítani, hogy az ő kis életükben mit is jelent az idő.
- Még 15, 10, 5 perc van a vacsoráig, vagy még ennyi vagy annyi ideig lehet játszani lefekvés előtt, 15 percig lehet még a játszótéren lenni, stb. Ezek egy kisgyerek számára a legelső és legfontosabb találkozások az idővel.
- Majd az első elválások a bölcsiben, oviban, amikor számukra még felfoghatatlan hosszú idő az, amit anyuci nélkül kell tölteni.
- A 45 perces órák a suliban, amit nyugodtan végig kell ülni, egy örökkévalóság a kis elsősök számára.
- A reggeli korán kelések és időben való elkészülés és időre odaérés is elég nagy feladat volt kezdetben.
Én úgy tanítottam a gyerekeimnek az idővel való “barátságot”, hogy vettem a szobájukba egy olyan “igazi”órát, amin volt nagymutató, kismutató és a percek is jelölve voltak rajta. Amikor valamit időre kellett csinálniuk, mondjuk reggel elkészülni az ovi előtt, akkor megmutattam nekik, hogy az óramutató hol fog állni amikor a rendelkezésre álló idő elfogy, amikorra el kell, hogy készüljenek. Elmondtam, hogy a másodpercmutató hányszor fog körbemenni addig, hogy ne a siettetést érezzék, hanem szépen lassan megszokják az idő múlását és, hogy ez mivel is jár.
Persze akkor még nem tudtak számolni, nem tudták pontosan mit is jelent az, hogy 15x fog körbesétálni a másodpercmutató, de nem ellenségként tekintettek az időre, hanem segítségként.
A most 10. osztályos fiam pl. úgy tanul a hétvégén, hogy összeírja az összes megtanulandó leckét, beadandó projektmunkákat és mellé írja, hogy kb. mennyi idő alatt fog végezni vele. Így pontosan tudja, hogy szombaton és vasárnap összesen mennyi időt kell tanulásra szánnia, úgy, hogy minden készen legyen. Ez egyszerre motiváló is, hogy hozzá kezdjen és biztonságot is ad, hogy nem folyik ki a kezei közül a hétvége.
Felnőttként sem lesz semmivel sem könnyebb “uralni” az időt, hiszen egyre több lesz a feladat és állandó egyensúlyozásban vagyunk, hogy mindenre jusson abból a rendelkezésre álló 16-18 órából.
Arról már nem is beszélve, hogy az idő múlása nyomot hagy a testünkön, lelkünkön. Olyan változások mennek bennünk végbe (első menstruáció, menopauza, életciklusok), amiket ha nem tanulunk meg elfogadni és kihozni belőle a legtöbbet és legjobbat, akkor teljesen “megkeseríthetik” az életünket.
Az idő nem csak óra. Nem csak másodpercekből, órákból, napokból áll. Nem csak megszámolható mennyiség. Hanem megszámlálhatatlan minőség. Amikor megkapod, csak egy üres zsák. Rajtad múlik, hogy az marad-e, vagy kipróbálod, mennyi fér bele.
Csitáry-Hock Tamást
Az idő egyszerre nagyon kézzelfogható és teljesen megfoghatatlan.
- A hétköznapokban: az idő az, amit órákkal mérünk. Reggel felkelünk, délben ebédelünk, este lefekszünk. A naptárba írjuk a napokat, hónapokat, éveket. Ilyenkor az idő „szervezőerő”, ami rendet ad az életünknek.
A természettudomány szerint: az idő egy dimenzió, mint a tér. Einstein óta tudjuk, hogy a tér és az idő összetartoznak – együtt alkotják a téridőt. Ami számunkra állandónak tűnik (a múlás), az valójában relatív: másképp telik az idő a hegy tetején, mint a tenger szintjén, vagy másképp egy gyorsan mozgó űrhajón, mint a Földön.
Filozófiai értelemben: sok gondolkodó szerint az idő nem más, mint változás. Ha semmi sem változna körülöttünk, nem tudnánk érzékelni az időt. Így az idő talán nem is „létezik önmagában”, hanem a változás mértéke.
A lelki oldalról nézve: az idő gyakran összekapcsolódik az emberi érzésekkel. Ha boldogok vagyunk, repül, ha szomorúak vagyunk, vánszorog. A múlt emlék, a jövő várakozás – de valójában csak a jelen a miénk. Ezért mondják sokan, hogy az idő maga a jelen pillanat.
Van, aki szerint az idő egy „folyó”, amelyben sodródunk. Más szerint olyan, mint egy „tenger”, amiben minden pillanat egyszerre létezik, csak mi egymás után tapasztaljuk meg.
Sokszor érzem, hogy az időt nem lehet szavakkal leírni — csak képekkel megsejteni. Néha olyan, mint egy homokóra: minden szemcse egy pillanat, ami átfut az ujjaink között. Néha megpróbáljuk visszafordítani, de nem lehet. Csak nézni, ahogy a szemcsék lassan, mégis biztosan továbbhullanak.
Máskor olyan, mint egy folyó: csendben hömpölyög, néha simogat, néha sodor, de mindig visz valamerre. És ha belenézünk a víz tükrébe, nemcsak a jelent látjuk, hanem mindazt, ami mögöttünk van.
Van, amikor az idő fa évgyűrűiben mutatja meg magát. Láthatatlanul telik, de minden réteg emlékké válik. Nem rohan, nem sürget – csak gyűjt. Ahogy mi is gyűjtjük a tapasztalatokat, érzéseket, apró örömöket, amikből végül a saját történetünk lesz.
Az idő nem ellenség, hanem tanú. Nem siet, nem ítél, csak kísér. És ha egyszer megtanuljuk úgy látni, mint a homokórát, a folyót vagy a fát, akkor talán már nem félünk tőle – csak meghajolunk előtte egy pillanatra.
Egy apró feladat mára: Segít megállni egy pillanatra, és tudatosan megtölteni a napot olyan dolgokkal, amikért majd hálásak leszünk magunknak.
Amiért ezzel a témával elkezdtem foglalkozni az egy felvetés volt bennem, ami már napok óta, mint egy végtelenre állított lejátszó keringett bennem, hogy az IDŐ TELIK VAGY MÚLIK? Mindez onnan indult el, hogy van egy jelmondatom már egészen régóta, miszerint:
„Az idő így is úgy is eltelik, akkor is ha teszünk magunkért, és akkor is, ha nem.”
Ez a mondat egyszerre emlékeztet és ösztönöz. Emlékeztet arra, hogy az idő megállíthatatlanul halad előre – akár tetszik, akár nem. És ösztönöz arra, hogy ne hagyjam üresen peregni a perceket, hanem töltsem meg őket valamivel, ami közelebb visz önmagamhoz.
A „telik” és a „múlik” nagyon hasonló jelentésű szavak, de kicsit más a hangsúlyuk: Sokszor mondjuk: „múlik az idő”. Ebben a szóban ott van egy kis fájdalom, egy kis veszteség: mintha minden pillanattal egy darabot veszítenénk.
De van egy másik nézőpont is. Ha azt mondjuk: „telik az idő”, akkor már nem az elmúlásra figyelünk, hanem arra, hogy beteljesedik, gazdagodik. Mint egy edény, amelybe mi magunk tehetünk valamit – örömöt, nevetést, alkotást, egy jó beszélgetést, egy apró lépést önmagunkért.
Tehát ha telik, akkor folyamatban van, halad előre. Ha múlik, akkor inkább elmúlóban van, fogy, megszűnik.
Ízlelgettem ezt a két szót, hogy: TELIK – MÚLIK és figyeltem, hogy milyen érzést váltanak ki belőlem. A TELIK szót érzem közelebbinek, nem az elmúlást, a veszteséget látom benne, hanem a beteljesedést, a lehetőséget.
Régen úgy gondoltam, hogy aki önmagáért cselekszik és ezáltal háttérbe helyez mást, az egy önző ember, egy önző cselekedettel. Majd amikor elkezdtem futni és úszni járni, ami nagyjából 2 órát vett el “önző” módon más tevékenységeimtől, mint pl. a kertészkedéstől és megtapasztaltam, hogy mennyire jót tesz velem a magamra fordított idő, teljesen átértékelődött bennem az ÖNMAGAMÉRT CSELEKVÉS, az ÖNIDŐ és az ÖNZŐSÉG fogalma.
Egy mini gyakorlat neked, kedves olvasóm, amit elvihetsz magaddal.
- Írd le ma estig három mondatban, mivel töltötted meg a napodat. Ne a feladatokat, hanem azt, ami neked adott egy pillanatnyi örömöt vagy erőt.
Nagyon sokáig az idő rabja voltam, mindig túl kevésnek találtam az időt ahhoz, hogy mindent, amit szeretnék megvalósítani, álmok, vágyak, tennivalók valahogyan beleszuszakoljam abba az időintervallumba, ami egy-egy napom volt. És amikor ez nem sikerült, napokon – heteken – hónapokon át, akkor egyre feszültebbé, frusztráltabbá váltam. Elment a kedvem azoktól a dolgoktól, amiket egyébként imádtam és inkább semmit sem csináltam, vagy egészen mást, mint ami a terv volt, mintha bárki is számon kérte volna tőlem, hogy miért nem tettem meg ezt vagy azt.
Biztosan ti is éreztétek már úgy, hogy az idő egy keret – valami, ami szorít, ami kevés, ami „sosem elég.
Mára ezt egészen jól átgyúrtam magamban, átalakítottam a kapcsolatomat az idővel. Nem uralni akarom már, hanem együtt lélegezni vele, tudom, hogy az idő nem ellenem dolgozik hanem velem. Mindig annak örülök, ha a napomba egy-egy dolog szuperül belefér, elintéződik, megvalósul. Már nem frusztrálnak az el nem végzett dolgok, meg nem valósult projektek, mert tudom, hogy majd mindenre sor fog kerülni – a maga idejében. Nemcsak elfogadtam az időt, hanem megtanultam tisztelni a saját tempómat. Azt gondolom ez egy óriási lépés — sokan egész életükben harcolnak azzal az érzéssel, hogy lemaradnak valamiről, miközben valójában a legfontosabb dolgok pont akkor történnek, amikor készek vagyunk rá.
Az idő telik. A kérdés csak az, hogy bennünk hogyan.
Ti mivel töltitek meg az időtöket mostanában?
Mit szeretnétek, hogy elmondhassatok magatoknak egy év múlva:
„Igen, ezért megérte.”
Ez is érdekelhet
17. Böjtös napom – A 73 éves hölgy, aki újraindította bennem az életkedvet
Adventi hangolódás egy picit másként….
