
Csilla és a SZÍNEK.
Kedves Olvasóim, köszöntelek titeket. Ahogyan ígértem minden héten jövök egy-egy témával, amit boncolgatunk valamilyen nézőpontból. Az elmúlt héten Selinát ismerhettétek meg, vele a MÁRCIUSI KIKELET-ről beszélgettünk.
Ma pedig szeretném nektek bemutatni új kolléganőmet és egyben barátnőmet, akivel a SZÍNEKRŐL fogunk beszélgetni.
Czeglédi Csilla
- Hogyan kerültél közelebbi kapcsolatba a színekkel?
Amióta én választom meg a ruhatáram darabjait, mindig is gondot okozott a megfelelő darabok kiválasztása, mind a fazont, mind a színeket illetően. Rendre elvesztem az üzletek kínálatában, miközben egy olyan gardróbot szerettem volna, ami nem követi az aktuális divatot, hanem időtlenséget sugároz, olyan ruhákkal, kiegészítőkkel, melyek egymással kombinálhatók és variálhatók, és nem köthetők egy konkrét divatirányzathoz sem. Egyszer aztán, ha jól emlékszem, a közösségi média felületén megjelent hirdetés keltette fel a figyelmemet, amelyben azt ígérték, hogy egy tanácsadás keretében megtalálhatom a hozzám illő színárnyalatokat, ezáltal pedig azt reméltem, hogy könnyebb lesz a vásárlás is.
Én: Én is hasonlóan jártam mint Te, annyi különbséggel, hogy én egy videót láttam, ami a színek élénkítő, üdítő vagy ép tompító, mattító hatásáról szólt. Egyből fellelkesültem, és itt-ott utána olvastam, néztem a témának. Aminek eredménye az lett, hogy teljesen elbizonytalanodtam a ruhatáramat illetően. Nagyjából fél évig nem is vettem magamnak semmit, mert nem tudtam, hogy akkor az, amit választok, a színem-e vagy sem.
- Milyen érzéseid voltak a tanácsadás után?
Felszabadító volt, hogy végre nem járom majd tanácstalanul az üzleteket, hanem csak a kapott színpaletta árnyalataival kell összevetnem a kinézett ruhadarab színeit, s máris sokkal gyorsabbá válik az egész vásárlási folyamat. A tanácsadás után részt vettem egy textilismereti workshopon is, ahol megtudtam, hogy ebben a témában még jobban elmélyedni egy szín- és stílustanácsadói tanfolyamon lehet, ekkor határoztam el, hogy jelentkezem Tarcsay Máriához, aki ennek a területnek szakavatott ismerője.
Én: Végül én is egy tanácsadáson kötöttem ki Decsi-Fodor Mariannál, aki az MZS Stílus butik tulajdonosa is, így rögtön ruhadarabokkal is megnéztük azokat a színeket, amik a színpalettámra kerültek.
- Hogyan kell elképzelni egy ilyen tanfolyamot, miről tanultatok?
Az alapképzésben megismerkedtünk a színtani alapokkal. Az ember ruházkodása sokáig vélhetően csak a praktikumról szólhatott, illetve az öltözködést korábban inkább az ember rangja, a neme, a társadalmi helyzete határozta meg elsősorban, azonban a XX. században már lehetőség nyílt arra, hogy az egyéni igényeink is előtérbe kerüljenek, ami a megjelenésünket illeti. A megfigyelésen alapuló színelmélet gyakorlatiasabb formába öntésével kialakult az évszaktípus szerinti tipizálás rendszere, melynek segítségével felfedezhetjük, hogy mely színek azok, melyekben üdébb, kipihentebb, összhatásában harmonikusabb benyomást kelhetünk és melyekben kevésbé.
Johannes Itten (1888-1967) svájci festő és művészetpedagógus nevéhez fűződik a színárnyalatok négy évszak szerinti csoportosítása. Munkája során megfigyelte, hogy amilyen színeket a diákjai előnyben részesítettek, azok legtöbbször megegyeztek a saját természetes tónusaikkal.
Én: A színek számomra kicsit olyan…., hát hogy is nevezzem, misztikus dolgok. Pl. azUram ránéz egy színre és simán megmondja hogy milyen színekből van kikeverve, sőt, tökéletesen olyanra ki is tudja keverni. Nekem sokáig az is kihívást jelentett, hogy melyik színt mivel lehet párosítani. Persze most már az évek folyamán sokat tanultam én is a színekről, de még mindig kissé bizonytalan vagyok néha.
- Hogyan történik ez a csoportosítás?
A színeket három fő tulajdonságuk alapján rendszerezték: világosságuk (világos-sötét), színezetük (hideg-meleg) és élénkségük (élénk-tört) szerint, majd ezeket a színárnyalatokat a négy évszak jellegzetes szín- és hangulatvilágára asszociálva csoportosították.
Így lett a TAVASZ világos, meleg, élénk, a NYÁR világos, hideg, tört, az ŐSZ sötét, meleg, tört és a TÉL sötét, hideg, élénk.
Én: Erről még szeretnék majd a jövőben sokat hallani tőled.
- Segíthet-e ennek a csoportosításnak a megértésében, ha a természet színeire gondolunk?
Igen, a tavasz típusnál például asszociálhatunk a rügyező fákra, bokrokra, virágokra, a kiserkenő friss fű színére, melyeket mindig áthat a nap aranyló sárga fénye.
A nyár típushoz tartozó színek sosem élénkek, mert ha elképzeled, hogy egy forró nyári napon a vízparton ülve a távolba nézel, és látod a kicsit homályos, elmosódott szürkés-kékes színeket, akkor könnyen átérezhető a nyár típusra jellemző hűvösség, lágyság, elmosódottság.
Az ősz típushoz tartozó színárnyalatok felismerése talán a legkönnyebb, hiszen az őszi táj tobzódik a mély, aranyló, bronzos fényben pompázó bordókban, mustársárgákban, barnákban, olajzöldekben, fáradtpirosban.
A tél színárnyalatai pedig hidegek, sötétek, mint maga az évszak. Nagyon erős kontrasztok jellemzik, a fekete-fehér kontrasztja például, ha egy behavazott tájra gondolunk, a csupasz fák fekete ágaival tarkítva. A színek ugyanakkor fényesek, élesek, akár a hó/jég szikrázó csillogása egy dermesztően hideg téli napon.
- Mindez hogyan kapcsolódik össze az ember saját színtípusával?
Mivel mi is a természet részei vagyunk, nekünk is van egy velünk született bőr-, szem- és hajszínünk, azaz rendelkezünk egy-egy jellemző színezettel, világossággal/sötétséggel és élénkséggel/lágysággal. A saját természetes tónusainkhoz a legharmonikusabbak az adott színtípus palettáján szereplő színek lesznek.
- Javasolnád másoknak is, hogy keressenek fel egy színtanácsadót, ha bizonytalanok önmagukat illetően?
Igen, mindenképpen. Kiegyensúlyozottságunk egyik feltétele, hogy elégedettek legyünk magunkkal “kívül-belül”, szeressük azt, akit a tükörben látunk. Ha változtatásra vágyunk, indíthatjuk azt belülről, de kívülről is; sokszor könnyebbnek tűnik először a külsőnket rendezni, de nálam például úgy hiszem, ez belső változásokkal is járt. Természetes tónusaimhoz legjobban passzoló színárnyalataim megtalálásával nagyobb önbizalomra tettem szert, megismertem azokat a számomra előnytelen színárnyalatokat, melyeket a jövőben célszerű elkerülnöm, de ugyanakkor megkeresem és viselem azokat, melyekben összeszedettebbnek és magabiztosabbnak érzem magam.
- A színtipusunk az változhat? Vagy ugyanolyan a színpalettánk 20-30-40 évesen?
Erről majd a következő alkalommal “mesélek”…
Én: Nagyon várjuk, hogy többet is megtudjunk erről a témáról. Miközben beszélgettünk, még sok-sok kérdés felmerült bennem. Ha Ti is szeretnétek kérdezni Csillától megtehetitek itt, vagy a facebookos oldalon.
LEGYEN CSODÁS A NAPOTOK!


Ez is érdekelhet

ÉV SZAVA 2022-ben
2022.01.15.
Az erdélyi Gyilkos-tó kistestvére a bakonyi Hubertlaki-tó
2023.03.24.