Camino-Hátizsáknyi életek/2

Kétségtelen, hogy bizonyos témák képesek azonnal lekötni a figyelmünket és nyomban elindítanak minket az ismeretszerzés útján, függetlenül attól, hogy mennyit olvastunk, láttunk vagy hallottunk róluk korábban. A Camino a legjobb példa erre, ami mindig képes fenntartani a kíváncsiságomat, és fellobbantja képzeletemet, érdeklődésemet. Az út szépsége, története és azok élményei, akik már elindultak ezen zarándokúton, minden alkalommal elkápráztatnak, elvarázsolnak és arra ösztönöznek, hogy végre én is bátorságot teremtsek a saját utamhoz. Feltűnő, hogy sok olvasóm osztozik ebben az érdeklődésben, ahogy azt a blog statisztikája is mutatja. Ez a felőletek jövő figyelem és lelkesedés csak megerősíti abban, hogy jó témát választottunk P. Csillával amikor arra kértem, hogy meséljen nekem/nekünk az ő általa megélt 900 km-es útról, amit már sokadjára megtett. 

Időnként elbizonytalanít, hogy érdemes-e blogot írni, hiszen olyan hatalmas nagy a kínálat az olvasnivalók piacán, ami miatt nehéz újra és újra olyan témát találni, ami olvasásra buzdít. Ugyanakkor pedig kapok időnként olyan visszajelzéseket, amik arra bátorítanak, hogy továbbra is írjak-írjunk a Női Szövetség tagjaival, és megosszuk gondolatainkat és tapasztalatainkat veletek olvasóinkkal.

A Caminoról szóló előző beszélgetésünket itt tudjátok elolvasni, ha szeretnétek feleleveníteni, hogy hogyan is kezdődött Csilla küldetése, útja, hogyan valósult meg az egyik legnagyobb álma. 

Most pedig arra kérlek Csilla, folytasd a történetedet.

Ott tartottam, hogy a 7 hét felkészülni, elkészülni nagyon rövid volt. Számoltam a napokat, mint amikor a gyermek várja a jeles ünnepeket, még hányat kell aludnom, hogy elinduljak.

A vicces az volt, hogy én nem méregettem a hátizsákom, csak szépen pakoltam be, amiket az útra szántam. Július 7-én reggel, amikor indultam a reptérre, akkor emeltem fel igazán, és durva volt a felismerés, hogy ez bizony nagyon nehéz. No, de akkor már nem volt más hátra, mint előre. Indulnom kellett! Ez volt az egyik nagy meglepetés a szembesülés azzal, hogy ezt bizony 900 km-en keresztül vinnem kell.

Aztán jött a következő meglepetés! Csengettek! Meglepődtem, mert senkit sem vártam, mindenki tudta, hogy szabadságon leszek. Beállított Pécsről két jó barátnőm, de nem azért jöttek, mert ők lemaradtak volna az infóról, hogy elmegyek, hanem éppen azért jöttek, hogy elkísérjenek a reptérre. Igazán megérintette a lelkem ez a meglepetés.

Aztán elindult velem a repülő Párizsba. Még sosem jártam ott. Egész nap bolyongtam a városban, megnéztem az Eiffel tornyot, sétáltam a Szajna parton, és a Camps – Élysées-n. Estére nagyon fáradtan értem a szállásomra.

Másnap reggel folytattam az utam vonattal Bayonne-ba, ami kb egy 6 órás vonatút volt. Akik már jártak az úton megnyugtattak, hogy ott az állomáson már biztosan fogok olyan emberrel találkozni, aki szintén az útra indul. Onnan fogom megismerni őket, hogy kagyló van a hátizsákjukon. Odaértem erre a kis állomásra, ahol alig voltak emberek, kagylós hátizsákkal meg senki, engem leszámítva. Láttam egy lányt, aki nagy hátizsákkal ült ott, gondoltam megszólítom, hátha… és igen, ő is a Caminora indult, így egy finom Bayonni pizzázás után folytattuk utunkat San Jean Pied de Portba, ahol a francia Camino kiindulási pontja van.

Van egy zarándokiroda, ahol megkapja minden peregrina a zarándok útlevelét, amit az út során, minden szálláshelyen, ahol eltölt egy éjszakát le kell pecséltetnie, mert amikor Santiago de Compostellába ér, akkor ezen pecsétekkel tudja igazolni, hogy végig járta az utat. Talán nem is gondolják azok, akik nem voltak még Caminozni, hogy milyen nagy becsben van egy ilyen útlevél. Gyűjtöttük a szebbnél-szebb pecséteket. Mindegyikhez tartozik egy – egy csodálatos, különleges személy, vagy történet.

A másik különleges érték, a compostella, amit az út végén adnak, ez olyan elismerő oklevél, amit azért adnak, mert végig csináltad az utat. Érdekesség az, hogy azok is megkapják ezt, akik csupán az utolsó 100 km-t teszik meg. Sokan felháborodnak ezen, de igazán mindenki csak saját maga tudja mi van a papír mögött. Mennyi öröm és fájdalom, csend és még hangosabb csend, elindulások és megérkezések. felismerések, magány és áldások.

A Camino, az életed. Pontosan azt mutatja meg, ahogyan élsz. Egyszerűen, sallangok és felesleges körök nélkül. Megértést ad, rávilágít, megdöbbent, megleckéztet, barátságokat ad, a felesleges terheidet otthagyhatod.

Nem, nem kell elmenned oda, azt éled, ezt megteheted bármikor, amikor megérkezel az életedbe, a jelenedbe, a pillanatba! Hiszen az egész élet, egyetlen pillanat, egyetlen igazi jelenlét!

Az út esszenciája, ahogy a könyvemben is leírtam: Élj a pillanatban és higgy!

…mégis kimaradt ez az első könyvemből, ez a mondatom, hogy miért, erről legközelebb mesélek!

Buen Camino!!!! Pető Csilla – peregrina

Köszönöm Csilla, hogy megosztottad velünk az élményedet erről a hosszú útról és már most várjuk a folytatást. 

Mindenkinek kívánok csodás napokat!