• csokis
    Desszert,  Desszertek

    Epres-Csokis Pohárkrém

    Pohárkrém, ami jöhet minden alkalomra! AzUram nem annyira édes szájú, de a csokis krémet és az epret nagyon szereti, külön-külön is, hát még egyben… Ezért is döntöttem úgy, hogy ezen a romantikus napon, meglepem valami csokis fincsiséggel. Hozzávalók: 2 db tojás 1 doboz Mascarpone cukor ízlés szerint, én 3 evőkanállal tettem 1 tábla legalább 60% kakaó tartalmú csoki 1 doboz habtejszín Zabfalatok (Győri keksz) Elkészítése: A tojásokat a cukorral felhabosítjuk, egészen fehéredésig. Közben a csoki vízgőz felett megolvasztjuk. A felhabosított tojáshoz adjuk a Mascarpone-t, és addig keverjük, amíg krémes állagú nem lesz. Ha a csoki felolvadt és már nem forró, akkor a mascarponés krémhez adjuk, egyneműsítjük őket. A tejszínből habot készítünk,…

  • csoki,
    Desszert,  Desszertek,  Kihívások

    Narancsos Csokitorta

    Csoki imádóknak kötelező sütemény!! Az 52/52/hét/új étel kihívásnak megfelelően szerettem volna ismét megtanulni valami új ételt, amit eddig nem készítettem még. A mostani választásom erre a nagyon narancsos, nagyon csokis sütire esett, amihez még extra csokiöntetet is készítettem. Ismét nagy sikert arattam ezzel az új étellel/sütivel, kifejezetten tetszik a családnak ez a KIHÍVÁS. Hozzávalók: 2 db narancs 200 g 65%-os étcsoki 100 g vaj 8 db tojás 300 g cukor (én ezt barnacukorral helyettesítettem és csak 200g-mal készítettem) 300 g mandulaliszt (bioboltban kapható) fél teáskanál őrölt fahéj fél teáskanál őrölt szegfűszeg 1 csipet só Elkészítése: A narancsokat alaposan megmossuk és annyi vízben feltesszük főni, amennyi ellepi. Forrás után kb. 30…

  • turogomboc2 e1660478305134
    Desszert,  Desszertek,  Kihívások

    Tejbegrízes túrógombóc

    Fiatalasszony koromban sokszor készítettem Túrógombócot amikor megakartam lepni azUramat valami finomsággal. Cukrász létemre kb. 10-ből 6x nem sikerült. Volt, amikor úgy jártam, hogy olyan kemény lett, hogy ha a falnak dobtam volna, tuti visszapattan, vagy pont az ellenkezője történt és a főzővízben szétmállott. Sok-sok évre el is ment a kedvem a túrógombóc készítésétől. Mígnem egy kedves ismerősöm mesélt arról, hogy a hétvégén milyen fincsi, és főként elronthatatlan túrógombócot készített. Na gondoltam, ezt én is kipróbálom. Már eleve, hogy nem kellett főzni, az nagyon szimpatikus volt. Ugyanakkor hozzáteszem, hogy ezt is el lehet rontani, hiszen, ha a tejbegrízt esetleg csomósra sikerül elkészíteni, azért az sokat ront az élvezeti értékéből.  Ez a…

  • bor
    Desszert,  Desszertek,  Kihívások

    Borban sült körte csodás diókrémmel

    Körte, bor, krém, csoki… csak finom lehet! Ezt a fantasztikus süteményt, a Marylandi csirkemell után készítettem. Igazi ünnepi fogás volt, ünnep nélkül. Szeretek úgy alkotni, hogy elolvasok egy receptet, látok egy videót valamilyen étel elkészítéséről, és beindulnak azok a bizonyos fogaskerekek… Nem volt ez másként most sem. Jamie Oliver könyvét tovább lapozgatva a Marylandi csirke után, találtam rá erre a körtés, boros, krémes finomságra. Illetve talán igazi csodát én alkottam belőle. (csak szerényen…) Hozzávalók: 1 vanília rúd 4 finom, érett meghámozott körte, 130 g barna nádcukor 2 nagyobb borospohárnyi vörös- vagy fehérbor 2 narancs 200 g dióbél 250 g mascarpone Amit még én használtam: Zabfalatok (keksz, amit megdaráltam) Pici tej…

  • múmia
    Desszert,  Desszertek

    Múmia a konyhámban

    Múmia készítése lépésről-lépésre AlapanyagokLeveles tészta, alma, fahéj, cukor,vaníliás cukor,tojás,Alma pucolásLeveles tészta csíkozásaígy lesz az almából múmiaMég egy kis csinosítástojással lekenve még szebb, fényesebb lesz…A végeredményJó étvágyat! Previous slide Next slide Amikor ezt a sütit először készítettem és megmutattam Babónak, Ő csak annyit mondott: -“Jé, MÚMIA”… azóta ez a név rá is ragadt és már csak így kéri ha megkívánja. Az elkészítése rendkívül egyszerű! Szinte már minden bevásárló központban lehet kapni leveles tésztát, ami már a megfelelő méretűre ki is van nyújtva. Hihetetlenül nagy segítség a házi asszonyoknak. Ha frissen vesszük, érdemes egy kis időre mélyhűtőbe tenni, mert így könnyebb vele dolgozni. Ha már néhány napot eltöltött a hűtőbe, akkor erre…

  • paleo
    Paleo konyha,  Desszert,  Desszertek

    Cukormentes, gluténmentes, Paleo Almás lepény

    Sok-sok évvel ezelőtt, az akkori párom anyukája kérdezte meg tőlem: – ” Judit, tudsz te mást is sütni a palacsintán kívül?” Eléggé elkerekedett a szemem, és kérdőn néztem rá, hogy ez meg mit jelentsen??Hiszen tudta, hogy cukrász vagyok, abban a szállodában, ahol a fia szakács. Majd mosolyogva mondta, hogy ahányszor csak a fia nálam járt és én vacsival vártam, mindig azt mondta otthon, hogy a desszert palacsinta volt. Ami igaz is volt, de nem azért, mert nem tudtam mást csinálni, csak a fiacskája, mindig azt kért (persze ezt az apró részletet, már nem mondta el anyucinak). Arról nem is beszélve, hogy a palacsinták sem egyszerű palacsinták voltak. Aki most megnézi…

  • barack
    Desszert,  Desszertek,  Paleo konyha

    Barackos lepény ala Ms. Hortensia…

    Amikor még aktívan cukrászkodtam, akkor is azt szerettem, ha olyan feladatot kapok, ami nem a megszokott, nem a hagyományos, hanem valami új, valami különleges, valami egyedi. Egy új krém, egy új tészta, egy régi valami újjal megbolondítva. Most, hogy a Paleo konyhával, azon belül is a sütikkel próbálkozom, ugyanaz az érzés fog el, mint régen. Az előző lepénykém hatalmas sikert aratott a családom körében, így ma reggel úgy döntöttem, akkor legyen most Barackos lepény. Persze egy kis csavarral. Alapból nem volt olyan lisztem, illetve keverékem, mint a múltkor, így rögtönöztem. Hozzávalók: 4db tojás 50ml víz 20ml citromlé 50g lágy kókuszzsír 50g eritrit Elkészítése: Az eddig kimért alapanyagokat egy tálban összekevertem,…

  • lepény
    Desszert,  Desszertek,  Paleo konyha

    Szilvás lepény Paleo módra

    Cukrászként egy lepény elkészítése, azt hiszem csukott szemmel is menne, még akkor is, ha ma már nem vagyok gyakorló cukrász. Ugyanakkor egy Szilvás lepény Paleo módra, már azért nekem is jelent kihívást. Hiszen sem a liszt, nem a hagyományos liszt benne, sem a cukor, sem a vaj. Még szerencse, hogy a szilva igen. Na de a viccet félre téve. Hogyan is készült ez a lepényke ma. A reggeli köröm (suli, bolt, haza), most kiegészült egy kis piacozással. A sok-sok éretlen, kőkemény szilva közül kimazsoláztam azt a néhány érett szemet, amire nekem szükségem volt. Majd itthon megkezdődött a recept keresés. Hiába van több 100 receptem, paleo süti egy sincs benne. Találtam jó néhányat,…