celkituzes2
Judith naplója

Harmadik böjtös napom – Vannak napok, amiknek már akkor vége kellene lennie, amikor elkezdődnek.

A böjt útja: belső csend, elengedés és újjászületés.

2025. 03. 20. Csütörtök

„A testünk meghálálja a figyelmet, a törődést és az öngondoskodást.”Deepak Chopra

Azt hittem, hogy amikor kora délután kiírtam a facebookon, hogy mennyire “szuper” napom van, ezzel huss, el is tűnik. 

Ezt írtam: “Vannak napok, amiknek már akkor vége kellene lennie, amikor elkezdődnek… Nos, a mai pont ilyen.

– Reggel ügyesen eltörtem Áki szobájában a kislámpát.
– Majd kiöntöttem a teát a konyhapultra, és minden IS csupa tea lett.
– Aztán megtaláltam az UPS „helyes kis céduláját”: másodszor sem vettük át a csomagot, így visszaküldik… Persze, időpontot nem adnak meg, telefonálni pedig luxus lenne, igaz?”
Egész délelőtt tettem-vettem a lakásban, így fel sem tűnt, hogy milyen szépen süt a nap odakint. A tegnapról megmaradt Chia pudingommal kivonultam a teraszra, hogy adok magamnak egy kis “énidőt”. Tudjátok honnan lehet tudni vidéken (már ha Gödöllő vidéknek számít), hogy tavasz van? Hát onnan, hogy előkerülnek a flexek, és minden kedves szomszéd kedvet kap rá, hogy bekapcsolja. Így a kerti énidőt hamar feladtam és inkább visszavonultam a házba. Ha nem kellene Ákiért mennem, lehet most a fejemre húztam volna a takarót, hogy hamarabb túllegyek ezen a napon. 
 
Mivel ez nem opció, azon gondolkodtam, hogy miről is számolhatnék be nektek a böjttel kapcsolatban, hogy hogyan is telt a Harmadik böjtös napom. Ekkor jött egy üzenet, melyben egy olvasóm, aki már túl volt az alig pár perce kitett írásomon, azt a kérdést tette fel:
 
” Mi a különbség a célkitűzés és a között, hogy mivel lennék elégedett a böjt végére.”
 

Igen, határozottan van különbség a célod és aközött, hogy mivel lennél elégedett.

  • A cél az, amit el szeretnél érni – egy világosan megfogalmazott, konkrét dolog, amiért dolgozol. Ez lehet nagyobb volumenű, ambiciózusabb, és akár hosszabb távú is. Én egészen felnőtt koromig nem találkoztam azokkal a fogalmakkal, hogy CÉL, MOTIVÁCIÓ, nekünk lányoknak azt sugallták, hogy menj férjhez, szülj gyereket és ezzel mindent elértél, amit csak lehetséges. Mire van szükségünk ahhoz, hogy elérjük a céljainkat, leírjuk vagy ne írjuk, fontos a múltunk a jövőhöz, mi miatt vallhatunk kudarcot??? Ezekre a kérdésekre kerestem a választ ebben az írásomban: Boldogságunk kulcsa az… Célok, Motiváció, siker.
  • A mivel lennék elégedett pedig azt mutatja meg, hogy milyen eredmény mellett éreznéd azt, hogy már megérte az egész, hogy nem csalódásként éled meg, ha esetleg a kitűzött célhoz képest kevesebbet érsz el. Ez egyfajta rugalmasabb elvárás magaddal szemben, ami segít elkerülni a túlzott nyomást vagy a csalódást.

Példa a kettő közötti különbségre:

  • Cél: Szeretném, hogy a Böjtsorozatnak 100 aktív olvasója legyen, akik rendszeresen visszatérnek és követik a bejegyzéseket.
  • Mivel lennék elégedett? Ha már 40-50 ember aktívan követi és néhány ember valóban életmódváltásba kezd a cikksorozat hatására.

Vagy egy másik példa egyéni szinten:

  • Cél: 6 hétig teljes böjtöt tartok, és 100%-ban követem az előzetes terveimet.
  • Mivel lennék elégedett? Ha legalább 80%-ban sikerül tartanom magam a tervhez, és érzem a változást a testemben és a lelkemben.

Ez a különbségtétel nagyon fontos, mert így nem lesz minden fekete vagy fehér – vagyis nem csak az “elértem a célt = siker”, “nem értem el = kudarc” érzés marad. Ehelyett van egy reálisabb, kedvesebb hozzáállás magad felé, ami segít fenntartani a motivációt.

Te, aki most olvasod ezt a bejegyzést, böjt kapcsán milyen célokat tűztél ki, és mi az, amivel már elégedett lennél? 

A mai nap margójára:
Én ma még nem tudom, hogy elértem-e a célomat ezzel a poszttal, de ha akár egy ember elgondolkodik rajta, már elégedett vagyok.

Tegnap ígértem, hogy hozok egy extra tippet böjtöléssel kapcsolatosan, ami segít az átállásban és a mentális felkészülésben:

Böjtös SOS tipp – ha ránk tör az éhség

  • Rövid séta vagy mozgás (sokszor nem is vagyunk igazán éhesek, csak „unatkozunk”). Csak gondolj bele, hogy mikor kezdünk el nasizni? Este, vagy délutáni filmezés közben. 
Ha te vagy az, aki elhatározta, hogy végig csinálja ezt a böjtöt velem, írj egy kommentet vagy egy üzenetet! Kíváncsi vagyok, hányan vagyunk most, akik tényleg együtt vágunk bele. Együtt könnyebb, és szeretném, ha tudnád: itt nem vagy egyedül! 

Böjtsorozat – További olvasnivalók

📓 Böjtnapló: Ha érdekel, hogyan állítsd össze a saját böjtnaplódat, olvasd el itt: Böjtnapló útmutató Így dokumentáld a böjtödet

📝 Judith böjtnaplója: Szeretnéd követni, hogyan haladok én a böjtömmel? Itt minden részletet megtalálsz: Judith böjtnaplója – Tapasztalatok, ötletek és inspiráció

Minimalist Aesthetic Thank You Card Instagram Story

21 / 100 SEO pontszám

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük