-
Ki a “hibás” ha a gyerekkel gond van?
Amikor azt tapasztaljuk, hogy gyermekünkkel gond van szeretnénk, ha a hibás részt valaki ismét hibátlanná tenné, és már mehet is tovább az élet. Vajon így működik ez? Akkor el kell oszlatnom egy általános félreértést. Az, hogy valamit mond, csak az információs jéghegy csúcsa. Ott van még az is, ahogy mondja, amilyen szavakat használ, a testtartása, amilyen szaga van közben, millió dolog. Boldogság-Program Telepítés… – Behoztam a gyereket, ahogy megbeszéltük. – Jó napot! Hol van? – Kint, a folyosón. – Értem. Elromlott? – Tessék? – Azt kérdeztem, hogy elromlott-e. Szoftveres vagy hardveres a gond? Mert ha kiesett a lába, akkor nem ide kellett volna hoznia. Remélem, hozta az USB vezetéket, ahogy…
-
Szeretek Szeretni és Szeretem ha Szeretnek.
A szeretet nem adó, nem követelés, mely mögött ott áll a végrehajtó. A szeretet úgy árad, mint a napfény: csöndesen és állandóan – egyedül a maga csodatévő hevétől.” Hekler Antal Hatodik fejezet: Szeretek Szeretni és Szeretem, ha Szeretnek. Ennek a résznek a címét Babótól “loptam”, aki egy fogalmazásába írta le ezt magáról. Milyen klassz dolog, hogy ő ezt így ki tudja jelenteni. Valójában ő maga a SZERETET! Az osztályfőnöke is így fogalmazott: Ákos, egy kis SZERETETGOMBÓC. Most amikor ezt írom, itt sertepertél körülöttem, így gondoltam bevonom ennek a résznek a megszületésébe. Babó, szerinted mi a SZERETET? Válasz: A szeretet nekem egy olyan dolog, ami nekem létfontosságú. Miért? Azért, mert ha…
-
Helyem a világban-3
Harmadik fejezet: Helyem a világban. A sikereim és kudarcaim tükrében. “Az élet olyan, mint egy távolsági repülőjárat. Először el kell döntened, hova szeretnél menni, fel kell szállnod a megfelelő gépre, majd felemelkedve elindulni a célod felé.” Brian Tracy Ha sorban haladsz, akkor már túl vagy azon, hogy Ki vagy, honnan jöttél, merre tartasz és ehhez milyen érzések társulnak. Most pedig azzal foglalkozunk, hogy mint egyének vagy egy csoport tagjaként hogyan tudunk működni. Céljainkról, sikereinkről, korlátjainkról, bukásainkról. Ezek mennyire vittek előre, vagy mennyire gátoltak bennünket. Mit tanulhattunk meg belőlük. Gyerekkoromban nem sportolhattam (szívbetegségem miatt), ezért kimaradt az életemből az, ami a sportolás egyik legalapvetőbb feladata, a célkitűzés, a cél megvalósulásáért tett…
-
ÉN VAGYOK….-1
“Én vagyok a lány, aki annak akar látszani, ami Nem kell púder, bárhogyan is fáj, nem fogom eljátszani (vigyázz!) A nőt, akit tőlem vársz és, ha gáz, amit látsz, már kezdhetsz elbúcsúzni, Mert én vagyok a lány, aki annak akar látszani, ami, velem nem fogsz játszani…” Hiszem, hogy nem véletlenül kerültél most ide és olvasod ezeket a sorokat. Ha forgatókönyv író lennék, azt mondanám, hogy épp csücsülsz egy válság kellős közepén, és fogalmad sincs, hogy hogyan tovább. A másik verzió szerint, nagyjából tudod, hogy hogyan tovább, de olyan jó lenne, ha valaki megmondaná, hogy jól döntesz-e, ha úgy döntesz…. Én sem tudom, nincs varázsgömböm, varázspálcám, hogy mindent olyanra varázsoljak amilyenre…
-
5 dolog, amit egy háztartásbeli nőnek tudnia kell!
Bevezető: A háztartásvezetés sokkal többről szól, mint pusztán takarításról és főzésről. Ez egy olyan szerep, amely rengeteg szervezést, türelmet és kreativitást igényel. Sokan alábecsülik, mennyi munka és tudatosság szükséges ahhoz, hogy egy otthon igazán jól működjön. Ha te is szeretnéd a legtöbbet kihozni ebből a szerepből, íme öt dolog, amit mindenképpen érdemes tudnod! Hatékony időbeosztás: A napjaid gyakran gyorsan elrepülnek, és úgy érezheted, hogy semmire sincs elég időd. A legfontosabb, hogy priorizálj! Készíts egy heti vagy napi tervet, amelyben kijelölöd a legfontosabb feladatokat. Próbáld ki az időblokkolás módszerét: például a délelőttöt a házimunkára, a délutánt pedig a pihenésre vagy önfejlesztésre szánhatod. Pénzügyi tudatosság: A háztartásvezetés egyik alappillére a pénzügyi stabilitás.…
-
Eljutni Á-ból… B-be…
Olyan végtelenül egyszerűnek tűnik ez, ELJUTNI Á-ból… B-be, vagy mégsem?! Egészen apró dolgokkal kapcsolatban is beszélhetünk erről a témáról, nem kell feltétlenül nagy dolgokra gondolni. Mint pl. nekiállsz főzni, de az egyik hozzávaló kint van a kamrában, elindulsz, de mire odaérsz, már fogalmad sincs, hogy miért is jöttél. Ismerős??? Sebaj, ha már itt vagy, akkor felsepred a cukrot, amit a gyerek kiborított reggel, ja, de közben észreveszed, hogy a szemetes is tele van, kiviszed, és mivel holnap jön a kukás autó, akkor már a kukát is kitolod. Így lesz az Á-ból-B-be jutásból Á-ból c,d,g,k és még mindig sehol a B… A levesbe a grízgaluska még mindig nem készül…. Gondolom ismerős…
-
Hogyan(ne) változtassuk meg a körülöttünk élőket..
HA ÉN BOLDOG VAGYOK, TE IS… HA TE BOLDOG VAGY, ÉN IS… Bátran állíthatom, hogy mi lányok, asszonyok, Nők és csajok, az anyatejjel együtt szívjuk magunkba a “kényszert”, hogy megváltoztassuk a környezetünkben élőket. Igaz???? Én is sokáig úgy gondoltam, hogy majd ÉN, !!! majd ÉN tudom!!, hogyan lesz úgy, ahogyan ÉN akarom!!!! Persze nem lett, vagy csak ideig óráig…. Ahol pedig csak az volt amit ÉN AKARTAM, ÚGY AHOGYAN ÉN AKARTAM, AKKOR AMIKOR ÉN AKARTAM, az pedig azért nem volt jó… Jó vezetőnek, szervezőnek, “uralkodónak” éreztem magam, pedig arra vágytam, hogy én legyek a “gyenge” NŐ Furák vagyunk mi NŐK… Nem??? Gondolom részben a koromnál fogva is, talán elmondhatom, hogy…
-
“Egyszer fenn, másszor lenn”
Szükséges-e foglalkozni a NEGATÍV ÉRZÉSEINKKEL?? Ahogyan az én Drága jó Uram szokta mondani: -Nem lehet mindig “rózsaszínsziruposvattacukorfelhős” BOLDOGSÁGBAN ÉLNI. Persze nem szeretném, ha az Emlékmorzsák-Nosztalgiacseppek a napjainkat megnehezítő kudarcainkról, szomorúságainkról, fájdalmainkról szólna. De, ami igaz, az igaz, ….. elkerülhetetlen, hogy ugyanúgy ahogyan a Boldogság része az életünknek, a Negatív érzéseik is időnként felütik a fejüket a mindennapjainkban. Kinek-kinek vérmérsékletétől, fájdalomtűrő kapacitásától függően hol többször, vagy ép kevesebbszer. Bármennyire is az az alaphelyzet, hogy koncentrálunk a jó dolgokra, azokra az élményekre amik örömet okoznak, amiért nap, mint nap hálásak vagyunk, amik SZERETETTEL TÖLTENEK MEG, nem feledkezhetünk meg a fájdalmas érzéseinkről sem. Nem tanácsos elfojtani, mert egy idő után vulkán szerűen tőr…





















