A fénysugár - Ms. Hortensia

12 hónap-12 könyv / 13. könyv

Bátran ki merem jelenteni, hogy idén, szinte minden könyv amit kiválasztottam olvasásra JÓ KÖNYV VOLT! Nem értek negatív csalódások, inkább meglepődések, egyik ámulatból estem a másikba. Persze erre lehet azt mondani, hogy manapság annyi de annyi helyen lehet olvasni könyvekről kritikát, hogy ez alapján szinte lehetetlen mellé nyúlni. Viszont én nem szeretek előre elolvasni egy értékelést sem. Volt már olyan, hogy a könyv közepén rákerestem, hogy tényleg azt olvasom amit vásároltam? Tudom viccesnek hangzik, de a fülszöveg és a könyv, mintha köszönő viszonyban sem lett volna egymással. Szerencsére eddig ez csak egyszer fordult elő ebben az évben.

Még egy érdekes dolog feltűnt nekem az eddig elolvasott könyveimmel kapcsolatba. 14 könyvet olvastam el eddig, amiből 8 könyv borítóján szerepelt ember (nő, vagy gyerek), és ebből 6 háttal állt. Lehet, hogy ez csak nekem szúr szemet, aki mindent szeret analizálni???

A mostani választásom Lucy Dillon A fénysugár című könyvére esett.

“– Nem minden alakul úgy az életben, ahogy reméltük, de ha erőt veszel magadon, és folytatod a harcot, a szíved repedésein áttör a fénysugár.”

A könyv fülszövege:

Egy felemelő könyv a második esélyről. Mert az összetört szívet váratlan módokon lehet meggyógyítani.
Lorna egyetlen dolgot biztosan tud: a bátorság egy pillanat alatt elillanhat. Főleg akkor, ha minden megtakarított pénzét egy kisvárosi galériába fektette, egyetlen támasza pedig egy pici és rendkívül ijedős tacskó. És ez a kutyus épp mellette remeg a galéria ajtajában.
Lorna ugyanis megunta a nagyvárosi életet, és hazautazott a szülőfalujába, hogy megvalósítsa az álmát. A nő csak egy új kezdetre vágyik, de vajon Longhampton erre a megfelelő hely? Hiszen a családja itt élte át a legnagyobb veszteségeket, innen erednek a kételyei önmagában, és itt esett először szerelembe – majd itt törték a szívét ezer darabra.
Ám Lorna végre nem menekül, és ha képes megnyitni a szívét a szerelem és a szeretet előtt, ki tudja, mi vár rá…

Az én véleményem a könyvről:

Az írónőnek nem ez az első regénye. Ezt megelőzte az -Elveszett kutyák és magányos szívek, és a -Minden vágyam. Kíváncsi voltam rájuk, így elolvastam mindkettő fülszövegét és lám-lám, egy újabb felfedezést tettem (úgy látom ez a mai nap a felfedezések napja, na meg a kisfiamé, aki ma 11 éves), mégpedig, hogy mindhárom könyv főszereplői a kutyák. Szóval aki szereti a kutyusokat, az biztosan szeretni fogja a könyveket is. Habár ebben a könyvben inkább Lorna viszi a “pálmát”, aki megmutatja nekünk, hogy igenis van MÁSODIK ESÉLY!

Lornát olyannak ismerhetjük meg aki, egy kicsit munkamániás, aki szereti, tiszteli az időseket, ezért önkénteskedni jár egy kórház elfekvőjében. Itt ismerkedik meg jövőbéli hű társával Rubyval a félszeg tacsival. Egy napon úgy dönt elhagyja Londont, ahol első vállalkozása csődbe ment, és egy “új” helyen újra szerencsét próbál. Az új hely annyira nem volt új, hiszen visszaköltözik szülővárosába Longhamptonba és ott megvesz egy galériát.
A galériával együtt, szert tesz egy kis lakásra is, ahol szeretne egyedül élni, ámde mire feleszmél, már meg is telt az otthona. Kikkel és hogyan, azt most nem mesélem el…

Lorna édesanyja művész volt, amit a lány minden igyekezete ellenére sem örökölt. Ugyanakkor mégis nagyon vonzódott a művészethez. A városka nem csak Lornának, de Longhampton számára is új lehetőségeket adott, mindenkinek abban, amire a legnagyobb szüksége volt. A lánynak abban, hogy megtanuljon bízni magában, hogy feldolgozza szülei elvesztését, hogy “rendet” teremtsen családja életében, a városkának pedig, a szunnyadó művészetet felébresztésében.

Lornán keresztül bepillantást nyerhetünk, hogy milyen is az élet egy kisvárosban valahol Angliában. Természetesen itt is vannak kedves és még kedvesebb emberek, segítők, és áskálódók, udvarlók, és természetesen a szerelem is felbukkan.
Nekem egy picit olyan érzetem volt, mintha vissza mentünk volna az időben, amikor még nem a pörgés, a pénz hajhászás, a csak én, én, én… volt a meghatározó, sokkal inkább a lelassulás, az értékteremtés, öregség iránti tisztelet, a barátság mint érték, a szenvedély, de nem a szex felől bemutatva, a közösség mint olyan erő, ami egy egész várost fel tud rázni, meg tud mozgatni. Hiszem, hogy nem csak Lucy Dillon regényében létezik ilyen hely, hanem talán valahol itt Magyarországon is.

Én nagyon örülök neki, hogy 2020-ban tudott születni egy ilyen könyv. IMÁDTAM! Imádtam, hogy olyan fontos kérdéseket feszeget, mint az elmúlás, a halál, amit meglehet élni felemelt fejjel is, a végsőkig erőt sugározva és ezáltal a legmélyebb tiszteletet kivívva.

Hangulatos, érzelmes, romantikus, humoros szóval egyszerűen szerethető.

Mások véleménye a könyvről.

“Egy percig sem lehet unatkozni, annyi minden történik ebben a könyvben. Ez a történet egyszerre szól családról, a közösség összetartó erejéről, romantikáról, múltról és jelenről… és természetesen házi kedvencekről. Könnyed, pörgős, olvastatja magát, egyszerre tud vicces lenni és megható. A szereplők szerethetőek és könnyen lehet azonosulni velük. Olyan jó nyugis romantikus.”

Ki is Lucy Dillon?

Rákerestem, mert kíváncsivá tett, hogy ki is az alkotó személye. Sajnos csak kevés infót találtam róla.

Lucy Dillon (1974-ben született) a romantikus regények brit írója. 2010-ben az Elveszett kutyák és a Magányos Szívek regénye elnyerte az év romantikus regényének díját a Romantikus regényírók szövetsége által . Ötödik regénye, a Száz darab róla, megnyerte a 2015. évi RoNA-díjat a legjobb kortárs romantikus regényért.