-
Az idő így is úgy is eltelik – rajtad múlik, hogyan.
“Az idő, amelyet élvezettel vesztegetünk el, nem elvesztegetett idő.” Bertrand Russell Mindannyian kapcsolatban vagyunk az idővel – néha szeretjük, néha siettetnénk, néha féltjük. De mi történik, ha nem uralni akarjuk, hanem figyelni rá, együtt lélegezni vele? Erről szól ez a cikk – egy utazás az idő múlásából a beteljesedés felé. Amióta ember van a Földön, azóta próbáljuk megfejteni, hogy MI MAGA AZ IDŐ. Mindannyiunk számára mást és mást jelent az idő, sőt ahogyan haladunk előre úgy változik a viszonyunk az IDŐVEL. Amikor kicsik voltak a gyerekeim az egyik legnagyobb kihívás volt számukra megtanítani, hogy az ő kis életükben mit is jelent az idő. Még 15, 10, 5 perc van a vacsoráig, vagy…
-
Ami jó, ami nem, ami volt, ami nem… 2024-ben
Tartalomjegyzék Bevezető Általában az év utolsó napján szoktam egy összefoglalót készíteni, hogy lezárjam az évet, de ahogyan sok más dolog is másként alakult 2024-ben az életemben, mint ahogyan szokott, így az évértékelésem is átcsusszant 2025 első két napjára. Persze azért tegnap este amikor ágyba bújtam, már elkezdtem össze szedegetni, hogy mi is volt vagy nem volt 2024-ben, de olyan érzés kerített a hatalmába, mintha teljesen kitörlődött volna minden, mint egy üres lap, ennyi jelent meg a fejemben. Egyszerre volt rémisztő és elgondolkodtató, hogy semmi érdemlegeset nem tudok felhozni az egész évből. Majd elaludtam, azzal az utolsó gondolattal, hogy biztosan csak fáradt vagyok és ezért nincs egy “értelmes” gondolatom sem.…
-
Helló SZEPTEMBER Tartalomjegyzék A szeptember egyszerre egy új év, egy új életszakasz kezdete és ugyanakkor lassan-lassan bekopogtat az ősz és kezdetét veszi az elmúlás is. Szeptember egy jelentős átmeneti hónap, amely sok szempontból meghatározó az év során. A természet változása, az iskolakezdés, valamint a kulturális és történelmi események egyaránt fontossá teszik ezt az időszakot. Szeptember hónap elnevezése A szeptember elnevezése a latin “septem” szóból származik, ami hetet jelent, mivel ez volt a római naptár hetedik hónapja, amikor az év még márciusban kezdődött. A hónap rövidítése: szept. Az angolban: September. A népi kalendárium Szent Mihály havának nevezi. Székelynaptár szerint: Földanya hava. Történelmi Események 1939. szeptember 1.: A második világháború kezdete, amikor Németország…
-
1090-óta játszák ezt a játékot Európában.
Gondolom a cím alapján kevesen tudjátok kitalálni, hogy vajon mi lehet ez a játék, ami már oly rég óta hódít Európában. A mi családunkba is időről időre fellángol a játék iránti érdeklődés, majd ahogyan jön, úgy megy is. Néhány érdekesség mielőtt elárulom, hogy mi is ez a játék. A világon 600 000 000 ember tudja játszani. A második könyv, ami nyomtatásban megjelent Angliában, erről a játékról szólt A legfiatalabb mester ebben a játékban, Jordy Mont-Reynaud volt 1994-ben 10 év, 7 hónappal. Albert Einstein jó barátja volt a világbajnok Emanuel Lasker-nek. Ez a játék fejleszti a gondolkodást is. Létezik ennek a játéknak egy bekötött szemmel játszott változata is, ahol a játék szemmel követése nélkül,…
-
“Minden egy döntéssel kezdődik”
Mondhatjuk, hogy HÚMILYENJÓKISKÖZHELY!!!, ez így a karácsonyi haddelhadd elmúltával és a szilveszteri fogadalmak előtt. Szerintem nem tévedek akkor nagyot, ha azt mondom, hogy: sokan csak magukra erőltették A LEGYÜNK BOLDOGOK, SZERETETTELJESEK, hiszen karácsony van érzését, és valójában a hátuk közepére sem kívánták az egészet, minden perce kínlódás volt. Az elmúlt 3 év megtépázta a lelkünket, az idegeinket, a félelembe tartással, a fenyegetettséggel, a bizonytalansággal, a hisztériakeltéssel. Nehéz így ünnepi hangulatba kerülni… DEEEE!!!!! Törődjünk azzal, ami megmaradt, lépjünk tovább! Tegyük ezt meg egy döntéssel, amivel jobbá tehetjük a világot, mint amilyen előtte volt, amilyen tagnap, vagy tegnap előtt volt. Nem, biztosan nem tudunk megváltozni egyik pillanatról a másikra. De a döntést…
-
Közétkeztetés vagy otthoni???
A közétkeztetést táplálkozás-egészségügyi rendelet szabályozza. Megvannak a pozitívumai és negatívumai is egyaránt. Ovisként még kötelező. Na de később???? Jó magam is és 2 gyermekem által, sok-sok éven keresztül tapasztaltam meg a közétkeztetés “élményét”. Természetesen vannak pozitív tapasztalatok is e téren, amire mindig felszoktam kapni a fejem, mivel ritka, mint a fehér holló. Ami nem világos számomra, az az, ha úgy is meglehet oldani a gyerekek étkeztetését, hogy mind a gyermek, mind pedig a szülő elégedett, akkor vajon miért nem lehet minél több helyen ezt kivitelezni???!!!! Persze ez csak egy költői kérdés… Az egészségvonal.gov.hu oldalon a következőket találtam a közétkeztetéssel kapcsolatosan: “Az iskolai közétkeztetés révén a gyerekek hozzájutnak a szükséges energiához,…
-
Lépj ki a DOBOZBÓL! Keresd az élet apróbb örömeit.
Egy klassz keddi nap margójára. A napi rutinfeladatok, a minden napos verkli, a megszokás, az önként vállalt, mégis nyomasztó feladatok elvégzése, a kényszerből elvégzett munka, mind-mind olyan tevékenység, ami cseppenként szívja ki az emberből az életet. Még csak észre sem vesszük!!! Sok esetben már csak akkor, amikor megfőttünk, mint a rák, akit hideg vízbe tettek és szép lassan melegíteni kezdték alatta a főzőlapot. Lehet, hogy felismerjük a jeleket, de az is lehet, hogy nem. Érezzük, hogy “szorít a cipő”, de talán még annyira nem, hogy ránézzünk a baj forrására. Egyre szomorúbbak vagyunk, egyre lestrapáltabbnak érezzük magunkat, nincs kedvünk semmihez és senkihez. Ugye, hogy nem csak én érzem így magam???? Ráfogjuk…
-
Nagylevegő… És… Fellélegzés… Újratervezés!!!
Január első hetében, velem együtt, szerintem nagyon sokan a címben leírtak szerint járnak el. Igyekszünk nagy levegőt venni, amit néha a nadrág gombja nem enged (valahogyan összement a nagymosásban az a fránya ruhadarab), igyekszünk letenni a november-decemberi szorongásainkat, (minden ajándék, amit vettünk tetszett, minden kaja finom lett, minden dísz a helyére került, mindenki jól érezte magát????) és végül igyekszünk újra lendületbe kerülni, újratervezni a napokat, hónapokat, nyarat…. Bármennyire is könnyűnek, egyértelműnek tűnik az ÚJRATERVEZÉS, hiszen így az év első napjaiban, heteiben, még a csapból is az folyik, hogy ezt hogyan kell JÓL csinálni, arról nem is beszélve, hogy idén már 52x-re teszem meg, mégsem olyan egyszerű. A…
-
Mi jár a fejedben az új évben???
Új év-új gondolatok? Szerintem bátran kijelenthetjük, hogy ennyi szorongással, kérdőjellel, bizonytalansággal a fejünkben, lelkünkben, az elmúlt 20-30 évben nem indult év. Akkor jövök én, és felteszem a kérdést, a TE FEJEDBEN MI JÁR, milyen új vagy régi gondolat? Álmok, tervek, célok, Mersz tervezni utazást, tanulást, új vállalkozást, új munkahelyet??? Vagy sokkal inkább csak sodródsz, kivársz?? Biztonsági játékos vagy? Én azt érzem, hogy nehéz bármit is tervezni úgy, hogy nagyjából 0 beleszólásunk van a dolgok alakulásába, sőt…a mostani helyzetben még csak azt sem érdemes mondani, hogy akkor elhagyom az országot és majd máshol jobb lesz. Hiszen máshol sem sokkal jobb, könnyebb. Akkor mégis hogyan lesz? Sokan azt várják, abban bíznak, az…
-
Az első napok 2021-ben
Hogyan tovább 2021-ben? Úgy vártuk, vártam a 2020-as év befejezését, mint mikor egy rossz filmet nézünk és ugyan tudjuk, hogy vacak a film, tudjuk, hogy a vége sem lesz HAPPY AND, sőt azt is tudjuk, hogy a The end után sem jön a “megváltás”, mi mégis reménykedünk…. Vajon miben? Mit szeretnénk igazán? 3 nap alatt nagyjából eddig jutottam!!!! Hiába szerettem volna egy jó, egy frappáns, egy lelkesítő, ÚJÉVI bejegyzést alkotni, egyszerűen nem jöttek a gondolatok, szavak, mondatok. Olyan érzésem volt-van, mint akinek kilúgozták az elméjét és egy épkézláb, értelmes gondalt sem jut az eszébe. Már mindent kipróbáltam, filmet néztem, olvastam (ez sem ment igazán, nem tudom felidézni mit is olvastam),…




























