hortenzia
Ősz

A Hortenzia szépséges 8 új élete.

Jó pár évvel ezelőtt jártam egy szigeten (Azori-szigetek), ahol a Hortenzia úgy nőtt, mint nálunk a gyom.

  DSC 0540

Nem csak a kertekben, parkokban lehetett látni féltve örzött Hortenziákat, hanem az út szélén, a réteken, de még a legelőkön is. Az ember lánya bármerre is nézett, csak Hortenziát látott, akkora virágfejekkel, hogy csak ámultam és bámultam.

  IMG 20170924 135305 scaled e1665156034139

Miután hazajöttünk, nem volt kérdéses, hogy nekem is lesz a kertecskémbe néhány Hortenzia. Ma már 40-50 tőre duzzadt a számuk, sőt idén, már én is szaporítottam belőlük. Sok-sok gondoskodást igényelnek, de nagyon megéri. Csodálatos látványt nyújtanak.

Egész nyáron gyönyörködöm bennük a kertben, ilyenkor az ősz beköszöntével pedig igyekszem belőlük becsempészni a lakásba is. Ebből a megfontolásból készült a 

-Hortenzia koszorúm

Az előző írásomban megmutattam, hogy vadszőlő indából, hogyan fonok koszorút. Itt tudjátok megnézni, ha még nem láttátok. Ekkor kettő koszorú alap is készült, egy nagy és egy kisebb. Ezt a kisebbet, vékonyabbat diszítettem fel néhány hortenzia virágfejjel. 
Azt gondolom, nem bonyolult az elkészítése, csak némi türelem és kitartás kell hozzá. A végeredmény viszont egy igazán mutatós kopogtató lehet, akár ajtóra, falra. 

Így készült:

Aki a bugás Hortenziát ismeri, tudja, hogy a virágfejek nem csak hatalmasak, de a színüket is csodálatosan változtatják. Nyáron vakítóan fehérek, majd ahogyan közelít az ősz, rózsaszínűre váltanak.

  IMG 20200817 123708

Nekem a rószaszín, mint szín, a gyengém, így az ilyen virágok, díszek, tollak,

IMG 20200920 114352

vagy lehet akár egy tányér kandírozott rózsaszirom is, a lényeg, hogy a színe, rózsaszínű legyen, és akkor nekem  már alapból tetszenek. Sőt, ezek a kandírozott szirmok még finomak is.

  IMG 20220611 164424

Sok-sok esős, hűvös nap után, végre kisütött a nap, így nem is volt kérdéses, hogy a teraszon készítem el a kis “csodámat”

Az első lépés:

A kertben kiválasztottam a legszebb, legnagyobb fejű Hortenziákat és kis kosárkába gyűjtöttem őket. Azért a legnagyobbakat, mert azoknak már egy része rózsaszín, míg a másik felük fehéres, sárgás, zöldes….., csodaszépet lehet belőlük alkotni. 
Az előző napon a környékről begyűjtött indákból koszorút fontam. 

Következő lépés: 
A leszedett virágfejeket kisebb részekre szedjük.
 
IMG 20220928 103536
 
A virágszirmoknál összefogjuk szorosan és egy vékony drótot tekerünk a szárára, így egy sokkal tömöttebb, dúsabb kis csokrocskát kapunk.
IMG 20220928 103556
IMG 20220928 103629
 
Na és most jön a   türelemjáték….Sok-sok ilyen kis csokrocskát kell készíteni. Attól függően, hogy mekkora nagy koszorút szeretnénk körben bevonni. Sajnos nem számoltam meg, de kb. 40 csokrocska készült. 
 
Az utolsó lépés:
Az elkészült csokrocskákat rá kell drótozni az indakoszorúra.
IMG 20220928 103953IMG 20220928 104042
 
Egészen addig járunk el így, amíg körbe nem érünk.
IMG 20220928 104806IMG 20220928 105034
 
Tadam!!!! Készen is van!!

IMG 20220928 111210

IMG 20220928 111258

IMG 20220928 111450

Az konyha falán is jól mutat.

IMG 20220928 111548

 
-Ültetődoboz és a Hortenzia kapcsolata…

Készítettem már előzőleg egy másik díszt is, amiben a Hortenzia is szerephez jutott. Ugyan nem főszerep az övé, de itt a mellékszerep sem az utolsó. Itt találjátok a leírását.

IMG 20220917 125727

-Öblös vázában-gyertyával

Az étkező asztalra is készült egy kis hortenziás dísz.

Kb. 5 perc alatt összedobható. Egy öblös üvegtálba beleteszünk egy kisebb üveget( akár vázát, vagy egy szép befőttes üveg is jó lehet), ebbe kerül a gyertya. Majd a két üveg közé a hortenzia, és egyéb, a kertben fellelhető virág. Majd miután elrendeztük, felöntjük egy kevés vízzel. Leírni tovább tart, mint elkészíteni.

IMG 20220917 124853IMG 20220917 124858

IMG 20220917 124904 edit 357075230256449

-Talpas tálban, gyertya, virágok (rózsa, hortenzia, levendula, csarab, rezgő) és tököcskék….
Egy jellegében teljesen hasonló kis virágos kompozíció is készült. Ebben a hortenzián kívül, még sok-sok virág található. És a kis asztalkán a tököcskékkel, rendkívül szívderítő látványt nyújtanak.
 
IMG 20220917 101832
IMG 20220917 101846
 
-A Hortenzia egy kis rezgővel
 
Néhány szál Hortenzia egy szép vázába téve is gyönyörű!!! A rezgő pedig légiessé teszi. 
IMG 20220717 114135
 
-A tököcskének is jól áll a hortenzia:

IMG 20200924 093737

IMG 20200919 172730
 
-Nyuszifül kopogtató Hortenziával, Csarabbal, színes fonallal
Egy újabb kopogtató, ahol a hortenzia ugyan kisebb szerepet kapott, de nagyon jól kiegészíti a nyuszifület. 
20191006 175729 1
 
-Mohakoszorú Hortenziával.
Készítettem úgy is, hogy a koszorú alapot mohával vontam be, majd erre került egy kis hortenzia…
20180926 102847
Erre mondják, hogy a kevesebb néha több.20180926 102507
Még sok-sok csodaszép alkotást lehet készíteni horetnziából. Ötletelni pedig segít a Pinterest.
 
Kérlek „oszd” meg, ha tetszett az írásom. Neked „csak” egy kattintás, ami nekem a jövőm szempontjából egy új kezdet lehet. 

IMG 20200927 181436

Gyönyörűséges őszi hétvégét kívánok Mindenkinek!!!! Legyen csodás napotok!
84 / 100

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.