![Az első napok 2021-ben 6 new year 5862204 640](https://mshortensia.com/wp-content/uploads/2021/01/new-year-5862204_640.jpg)
Az első napok 2021-ben
Hogyan tovább 2021-ben?
Úgy vártuk, vártam a 2020-as év befejezését, mint mikor egy rossz filmet nézünk és ugyan tudjuk, hogy vacak a film, tudjuk, hogy a vége sem lesz HAPPY AND, sőt azt is tudjuk, hogy a The end után sem jön a “megváltás”, mi mégis reménykedünk…. Vajon miben? Mit szeretnénk igazán?
3 nap alatt nagyjából eddig jutottam!!!! Hiába szerettem volna egy jó, egy frappáns, egy lelkesítő, ÚJÉVI bejegyzést alkotni, egyszerűen nem jöttek a gondolatok, szavak, mondatok. Olyan érzésem volt-van, mint akinek kilúgozták az elméjét és egy épkézláb, értelmes gondalt sem jut az eszébe. Már mindent kipróbáltam, filmet néztem, olvastam (ez sem ment igazán, nem tudom felidézni mit is olvastam), főztem, takarítottam (ilyenkor szoktak jönni a világmegváltó gondolataim), ÉS A NAGY SEMMI!!!
Jól van, rendben, akkor próbáljuk meg másként!
Maddy Mazur képe a Pixabay -en.
Előkerestem a tavaly ilyenkor született írásomat, elolvastam, gondoltam az majd elindít valamerre.
Elolvastam…..egészen jónak ítéltem, majd továbbra is a nagy semmi. Azért ez gáz, hiszen ha engem nem tud kimozdítani ebből a “depis” hangulatból, akkor másokat sem….. Na ekkor indult el bennem a para, hogy talán tök rosszul írok, talán nem is kéne ezt az egészet erőltetnem…. Nem, nem sajnáltatni akarom magam, nem a mártír szerepébe bújni, de még csak azt sem, hogy azt mond: Deeee, jóóóó amit csinálsz!!!! Egyszerűen csak leírom a bennem dúló viszályt, hátha te is hasonlóan érzel, és ennek hatására nem frusztrál majd annyira, hogy mindenki happy, mindenki ontja magából a 2021-es év terveit, céljait, csak Te meg Én nem.
USA-Reiseblogger képe a Pixabay -en.
Pont úgy érzem magam, mint amikor az írók azt mondják: ALKOTÓI VÁLÁSÁG!
OK gondoltam, akkor elkezdem a karácsonyi díszeket elpakolni és hátha majd közben….de azzal is pont addig jutottam, mint az írással.
Vajon mi lehet a gond???
Elvitte őket a Jézuska, vagy a Szilveszter?
Azt vettem észre, hogy mintha egy pingpong labda költözött volna a fejembe amit valaki folyamatosan ütöget és a labda meg csak pattog, pattog, és
![Az első napok 2021-ben 9 ping-pong labda](https://mshortensia.com/wp-content/uploads/2021/01/table-tennis-2092882_1280-1024x730.jpg)
Akkor???
![Az első napok 2021-ben 10 útkereszteződés](https://mshortensia.com/wp-content/uploads/2021/01/pexels-james-wheeler-1578750-1024x686.jpg)
![Az első napok 2021-ben 11 Minimalist Aesthetic Thank You Card Instagram Story](https://mshortensia.com/wp-content/uploads/2024/04/Minimalist-Aesthetic-Thank-You-Card-Instagram-Story.jpg)
![Miért írok?? 12 írok](https://mshortensia.com/wp-content/uploads/2021/01/irok-75x75.jpg)
![Melegséget sugárzó, őszinte, barátságos, meghitt.... 13 meghitt](https://mshortensia.com/wp-content/uploads/2020/12/melegseget-sugarzo-75x75.jpg)
Ez is érdekelhet
![Elvek 14 png 20230111 152951 0000 e1673447678779](https://mshortensia.com/wp-content/uploads/2023/01/png_20230111_152951_0000-e1673447678779-380x330.jpg)
Elvek
2022.01.11.![Bocsáss meg és felejtsd el a haragod....II. rész 15 bocsáss meg, megbocsátás](https://mshortensia.com/wp-content/uploads/2020/07/harag-500x330.jpg)
Bocsáss meg és felejtsd el a haragod….II. rész
2020.07.22.![Minden, ami az Azori-szigeteki utazáshoz kellhet. 16 Azori-szigetek](https://mshortensia.com/wp-content/uploads/2020/06/repcsi3c-500x330.jpg)