Camino-Hátizsáknyi életek!

Néhány héttel ezelőtt már megismerhettétek a Női szövetségünk új tagját, P. Csillát a kérdezz-felelek beszélgetős interjúból. Amikor én őt megkerestem azzal, hogy lenne-e kedve a szövetségünk tagjává válni, titkon az is a szándékom volt, hogy jól kifaggassam arról, MIT JELENT SZÁMÁRA A CAMINO, hogyan kezdődött, milyen volt maga a folyamat és végül a nyereségeiről, a változásról, amit ez a “séta” (900 km) hozott az életébe. Akkor még nem tudtam, hogy ő ezt már nem is egyszer végig járta. Vajon mi késztet, motivál, hajt valakit arra, hogy újra meg újra, meg újra elinduljon, megcsinálja. Remélem a beszélgetéseink során, majd erre is választ kapok/kapunk. 

Amikor feltette nekem a kérdést, hogy Miről beszélgessünk, mi legyen az első közös témánk a bemutatkozás után, én azonnal rávágtam: HÁT A CAMINO! mi más… Annyi könyvet, képet begyűjtöttem már, de személyes élménybeszámolót még nem hallottam.

Őszintén, számtalanszor megfordult már az én fejemben is, hogy jó lenne útnak indulni, de a bátorságom nem volt meg hozzá, hogy megtegyem az első lépéseket, így nem is vált valóra a mai napig sem. De…. a Bakancslistámon ott szerepel, szóval még furdalja az oldalamat és lehet, hogy most, ha Csillától beszerzek sok-sok-sok információt ezzel kapcsolatosan, talán a bátorságom is megjön.

Így most fogadjátok sok szeretettel Csilla Caminos beszámolóját a kezdetekről, az álmáról, ami egyszer csak valóságossá vált.

Camino – az ÚT, vágytam, hogy eljussak oda. 

Egyszer csak elindulni és ott lenni!

Pécsett éltem még, amikor előadást is hallgattam róla. Vonzott, tűnődtem vajon milyen lehet, hogy valaki hosszú napokon, akár heteken keresztül is extrán túlterheli a testét. Bowen alkalmazóként nagyon érdekelt, hogyan tud szervezet alkalmazkodni ehhez. Indultam volna, de vagy időm nem volt rá, vagy a pénz hiányzott, vagy éppen fordítva vagy éppen sem időm, sem pénzem nem volt erre. 

2015.május 5-én délután 17 órakor csörgött a telefonom és hívott a barátom: – Látom készülsz a Caminora!, no ha hiszitek, ha nem, akkor éppen eszemben sem volt, hogy most van az a pillanat, amikor meg kell tennem az első lépést. Vissza is kérdeztem gyorsan: – Honnan gondolod ezt? Nevetve válaszolt: – A húgod a facebookos idővonaladon megosztott egy cikket, hogy kiknek ajánlják a Caminot és kiknek nem! – ebből gondoltam válaszolta. Én is nagyon szeretnék elmenni, de nekem sem időm, sem lehetőségem, de van pénzem, ezt neked adnám, és kérlek ne sérts meg azzal, hogy visszautasítasz! Mit is mondhattam volna erre? Sírtam a boldogságtól, a szavam is elakadt igazándiból! Hebegtem-habogtam valamit, aztán letettük a telefont!

Ujjongtam örömömben, de azt sem tudtam hogyan tovább??? Éreztem, most aztán mennem kell! Ennél nagyobb jelet már nem küldhettek az égiek! Így hát gyorsan kerestem olyan embereket, akik már megjárták ezt az utat. Találtam is valakit, aki segített, hogy mit és hogyan és már intézkedtem is. 

Gyorsan vettem repülőjegyet július 7-re, így maradt kb. 7 hetem, hogy mindent leszervezzek. A napok nagyon gyorsan teltek, ahhoz képest, hogy mennyi minden intézni való lett hirtelen. Akkor még nem volt hátizsákom, profi túracipőm, és azt sem tudtam mit kell vinni egy ilyen útra. Millió + 1 ötletet, tanácsot kaptam, mit és hogyan pakoljak a zsákomba. Igen, mindent értettem, de úgy éreztem, hogy még ezt is, meg azt is, meg mindent is vinni szeretnék! Nem volt nagy a hátizsák csak 36 literes, de mégis sokkal több dolog elfért benne, mint amit 900 km-en kényelmesen lehet vinni, amikor hegyre fel, hegyről le, mész, és koptatod a kilométereket. Mondták, hogy minden grammnak jelentősége van, de nem hittem el. Arra gondoltam, hogy erős vagyok, nagyon. Így, ha hiszitek, ha nem a zsákom 13 kg-os lett, de még víz nem is volt benne. Ehhez jön még minimum 1 liter víz. Ez volt az kezdet. Mi volt benne? Minden is: kis laptop, retro fényképzőgép, töltők hozzá, meg szempillaspirál, meg csini ruha meg körömlakk és persze olyan dolgok is, amikre azért tényleg szükségem volt. Így indultam az első utamra 2015-ben, ezt követte még 5 másik. A következő utamra már csak 7,5 kg-os hátizsákom lett és abban is benne volt a szempillaspirál és a piros körömlakk, no meg a csini ruha.

6 út, 6 különleges kaland, különleges kapcsolódások, lélekérintések, örömkönnyek és búcsúkönnyek, örök barátságok, Caminos barátságok. Bowennel gyógyítottam az embereket, beszélgettem, órákig gyalogoltam a saját csendemben. Fáradt voltam és 53 km-t is gyalogoltam egyik nap. Mélységek és magasságok, tapasztalások, amik nyomot hagytak bennem. Formáltak.

Mire tanít az út?

Alázatra, önmagad és az életed tiszteletére. Azt adja, amire szükséged, nem azt, amire vágysz!

Kalandoznál velem az úton? Legközelebb folytatom

Az első út után megírtam a Lélektánc a Caminon című könyvemet!

Buen Camino!!!

Pető Csilla  – peregrina

Bármennyiszer is elolvasom ezt a kis beszámolót, libabőrös leszek, mert tudom, hogy rám is vár az Út… Már most várom a folytatást. Köszönöm szépen Csilla.