Judith – Ms. Hortensia
50 felett írok a női létről, önismeretről, lassú életről, utazásról és a konyhámról. Feleség vagyok, két fiú anyukája, és végzettségem szerint cukrász. Gödöllőn élek, és 2019 óta írom ezt a blogot. Ismerj meg jobban →
Ha újra találkoznék azzal a nővel, aki régen voltam…
Gyere, ülj le mellém. Mesélek valamit. Vasárnapi gondolatok a reggeli kávé mellé. A minap kerestem egy fényképet. Tudtam, hogy valahol abban a régi dobozban kell lennie, amely évek óta ugyanazon a polcon áll, és amelybe valamikor azzal a szándékkal kezdtem gyűjteni a képeket, hogy majd egyszer szépen sorba rendezem őket. Természetesen soha nem rendeztem. Időnként bekerült még egy boríték, néhány előhívatott fénykép, egy képeslap, valami régi papírdarab, amit akkor fontosnak éreztem megtartani, aztán visszakerült a doboz a helyére, és telt tovább az élet. Leültem vele a szőnyegre, magam mellé tettem a fedelét, és elkezdtem egyenként kiszedegetni belőle a képeket.Az első néhányat még céltudatosan néztem végig. Nem ez. Ez sem. Aztán találtam…
Megérkezés – Mit hozok magammal a nyárból?
Szeptemberben mindig új füzetet nyitnék Ma reggel, amikor kinyitottam a Házikó ajtaját, egy pillanatra megtorpantam a küszöbön, mert bár a kert még tele volt a nyár színeivel, a levegőben már ott bujkált valami abból a semmivel össze nem téveszthető szeptemberi hűvösségből, amely először csak a karunkon fut végig, aztán néhány nap múlva már arra késztet bennünket, hogy megkeressük a nyáron félretett kendőnket. A hortenziák nagy, nehéz fejei még ott bólogattak a bokrokon, de a harsány nyári színek lassan megfakultak rajtuk, a fű nedves volt a hajnali párától, és amikor kiléptem a teraszra a kávémmal, megéreztem azt a különös illatot is, amely ilyenkor reggelente felszáll a kertből. Nedves föld, fű, valahonnan…
Mai válaszom a hét évvel korábbi kérdésre…
Hét évvel később Van még egy mondat abban a régi, 2019-es írásomban, amelyen most különösen jót mosolyogtam. Azt írtam: „20 év múlva meglátjuk, milyen jó tanára voltam…” Nos, még csak hét év telt el. A vizsgadolgozat tehát nincs kijavítva. És azt hiszem, jó ideig nem is lesz. Talán soha. Mert ahogy egyre nagyobbak a gyerekeim, egyre kevésbé gondolom, hogy a gyereknevelés végén egyszer majd kapunk valamiféle bizonyítványt. Nincs olyan nap, amikor valaki ünnepélyesen elénk áll, átnyújt egy papírt, és azt mondja: Gratulálunk. Ön sikeresen felnevelt egy gyereket. Nincsenek osztályzatok, és szerencsére javítóvizsga sincs. Vannak viszont pillanatok, mondatok, döntések, helyzetek, amelyekben egyszer csak visszaköszön valami abból, amit évekkel korábban próbáltunk átadni. Néha egészen…
Mi visz végig az úton? – Motiváció, jutalom, kudarc és újratervezés
A motiváció – és az 500 forintos ötösök Hét évvel ezelőtt, amikor a kilenc és fél éves fiammal először kezdtünk tudatosan célokról beszélgetni, még egészen egyszerű képletben gondolkodtam. Legyen egy saját célod. Találd ki, mit kell tenned érte. Bontsd apró lépésekre. Dolgozz érte. És közben legyen valami, ami segít kitartani. Babó akkor azt találta ki, hogy év végén kitűnő szeretne lenni. Együtt kiszámoltuk, hány ötösre lenne szüksége hozzá, hány hét van még hátra, és hogyan tudná megszerezni őket, és volt még valami, amit akkor kitaláltunk. Az 500 forintos ötösök. Igen, jól olvastad. Megbeszéltük, hogy minden megszerzett ötösért 500 forint jár. Ma már szinte hallom is a kérdést: – De hát…
10 évesen kellenek a célok?! – Hét évvel később a fiam válaszolt helyettem
Mostanában Babó vezetni tanul. Mire ezt a cikket olvasod, talán már túl is lesz a vizsgán, de amikor ezeket a sorokat írom, még az utolsó órák egyikére készül. A vezetés megtanulása önmagában is érdekes időszak. Ott ül melletted valaki, akit alig ismersz, mégis rá kell bíznod magad. Figyelned kell rá, el kell fogadnod az utasításait, közben pedig próbálsz egyszerre tükröt nézni, indexelni, kuplungolni, sebességet váltani, és lehetőleg nem elütni senkit. Mindezt úgy, hogy az ember, aki melletted ül, nem feltétlenül olyan, amilyennek te egy tanárt elképzelnél. Babót egy olyan oktatóval hozta össze a sors, aki nagyjából harminc éve tanít vezetni. Megvan a saját, jól bevált módszere, pontos elképzelése arról, hogyan…
Iskolakezdő idézetek gyerekeknek
– bátorító gondolatok az első tanítási napokra Van valami különös az iskolakezdés reggeleiben… Van valami egészen különös hangulata az iskolakezdésnek. Már napokkal előtte előkerülnek a füzetek, a ceruzák, új tolltartót választunk, felpróbáljuk a kinőtt tornacipő helyett vásárolt újat, és közben talán észre sem vesszük, hogy nemcsak a gyerekeink készülnek egy új fejezetre, hanem mi is. Egy kisiskolás számára az iskola kapuja egyszerre jelent kíváncsiságot és bizonytalanságot. Vajon kedves lesz a tanító néni? Találok majd barátokat? Mi történik, ha valamit nem tudok? Meg fogom találni a helyemet? És valljuk be őszintén, ezek a kérdések sokszor bennünk, szülőkben is ott motoszkálnak. Ilyenkor szeretnénk valami olyasmit adni a gyerekünknek, amit egész nap…
„A csend nem az, amikor semmi sem történik”
Gyere, ülj le mellém. Mesélek valamit.Vasárnapi gondolatok a reggeli kávé mellé. Van egy mondat, amit szerintem már annyiszor kimondtam az életem során, hogy a családom valószínűleg be tudná fejezni helyettem. Ha valami nem sikerült úgy, ahogy szerettem volna, ha csalódtam valakiben, vagy egyszerűen csak nem értettem, mi miért történik velem, szinte mindig ugyanaz csúszott ki a számon. – Nyugalom… egyszer majd összeáll a puzzle. Nem tudom, honnan jött ez a hasonlat. Egyszer csak ott volt az életemben, és azóta is velem maradt. Valahogy mindig úgy éreztem, hogy az élet nem egy egyenes út, hanem inkább egy hatalmas kirakós, amelynek a darabjai folyamatosan kerülnek a kezünkbe. Van, amelyiknek rögtön megtaláljuk a…
„Amikor minden egy kicsit nehezebb”
Gyere, ülj le mellém. Mesélek valamit. Vasárnapi gondolatok a reggeli kávé mellé. Vannak napok, amikor reggel ugyanúgy megszólal az ébresztő, ugyanúgy elkészül a kávé, ugyanúgy besüt a nap az ablakon, mégis minden egészen másnak tűnik. Nem történt semmi különös, senki nem bántott meg, nem érkezett rossz hír. Mégis valahogy nehezebb felkelni, mosolyogni. Nehezebb belekezdeni a napba. Mintha valaki egy egészen vékony, szürke fátylat terített volna a gondolatainkra. Nem olyan sűrűt, hogy ne lássuk tőle a világot, csak éppen annyit, hogy minden egy kicsit tompább legyen. A kávé sem ugyanazt az örömöt adja, a kedvenc zenénk sem szól olyan szépen, és még a kert is másképp néz ki, pedig ugyanazok a virágok…
„A béke nem egy hely, ahová elérünk”
Gyere, ülj le mellém. Mesélek valamit. Vasárnapi gondolatok a reggeli kávé mellé. Sokáig azt hittem, hogy a nyugalom majd egyszer megérkezik, valamikor később. Egy olyan időszakban, amikor már minden a helyére kerül, amikor végre elfogynak a félbehagyott feladatok, amikor a házban minden elkészül, amikor már senkinek nincs rám olyan nagy szüksége, amikor több időm lesz magamra, és amikor végre azt mondhatom: most már megérkeztem. Azt hiszem, sokan hordozunk magunkban egy ilyen képzeletbeli pillanatot. Egy pontot valahol a távolban, ahol majd könnyebb lesz. Amikor majd több időnk lesz olvasni, beszélgetni, leülni egy kávé mellé. Egyszer majd nyugodtabban indulnak a reggelek, végre nem rohanunk fejben már három lépéssel előrébb, és ahol végre…
Miért keressük a csendes tereket a képernyőn túl?
Gondolatok arról, mire vágyik a lélek, amikor lecsendesíti a világot. Készítsd el a kedvenc teádat, indítsd el az alábbi halk háttérzenét, és engedd meg magadnak a megérkezés pillanatát… Csendes percek lejátszási lista: itt Üdvözöllek itt, a csendben. Örülök, hogy megérkeztél. Nem kell sietned. Ez az a hely, ahol nem maradsz le semmiről, ha egy kicsit megállsz. Tudod, néha azon gondolkodom, milyen furcsa lett a világunk. Régen a csend magától értetődő része volt a napjainknak. Ma pedig sokszor már akkor is ösztönösen a telefonunk után nyúlunk, amikor csak néhány szabad percünk akad. Mintha attól félnénk, hogy ha nem történik éppen semmi, akkor elvesztegetjük az időt. Pedig lehet, hogy éppen ezekben a…
