-
Mielőtt elkezdődik a nap…
Mitől lesz jó nekem egy reggel? Ma reggel még sötét volt, amikor felébredtem, de már nem az a sűrű, éjszakai sötétség vett körül, amelyben az ember ösztönösen visszahúzza magára a takarót, hanem az a szeptemberi hajnal előtti kékesszürke félhomály, amelyben lassan alakot kapnak a szobában a tárgyak. Először csak a szekrény sötétebb tömbjét láttam, aztán a fotel háttámláját, rajta az este odadobott kendővel, és ahogy a szemem hozzászokott a kevés fényhez, már az ablak előtt lebbenő függönyt is, amelyet időnként megmozdított a résen beszökő hűvös levegő. Nem keltem fel rögtön. Jólesett még ott maradni, hallgatni a Ház hajnal előtti neszeit, azt a különös, ismerős csendet, amely valójában soha nem egészen…
-
Ha újra találkoznék azzal a nővel, aki régen voltam…
Gyere, ülj le mellém. Mesélek valamit. Vasárnapi gondolatok a reggeli kávé mellé. A minap kerestem egy fényképet. Tudtam, hogy valahol abban a régi dobozban kell lennie, amely évek óta ugyanazon a polcon áll, és amelybe valamikor azzal a szándékkal kezdtem gyűjteni a képeket, hogy majd egyszer szépen sorba rendezem őket. Természetesen soha nem rendeztem. Időnként bekerült még egy boríték, néhány előhívatott fénykép, egy képeslap, valami régi papírdarab, amit akkor fontosnak éreztem megtartani, aztán visszakerült a doboz a helyére, és telt tovább az élet. Leültem vele a szőnyegre, magam mellé tettem a fedelét, és elkezdtem egyenként kiszedegetni belőle a képeket.Az első néhányat még céltudatosan néztem végig. Nem ez. Ez sem. Aztán találtam…
-
Megérkezés – Mit hozok magammal a nyárból?
Szeptemberben mindig új füzetet nyitnék Ma reggel, amikor kinyitottam a Házikó ajtaját, egy pillanatra megtorpantam a küszöbön, mert bár a kert még tele volt a nyár színeivel, a levegőben már ott bujkált valami abból a semmivel össze nem téveszthető szeptemberi hűvösségből, amely először csak a karunkon fut végig, aztán néhány nap múlva már arra késztet bennünket, hogy megkeressük a nyáron félretett kendőnket. A hortenziák nagy, nehéz fejei még ott bólogattak a bokrokon, de a harsány nyári színek lassan megfakultak rajtuk, a fű nedves volt a hajnali párától, és amikor kiléptem a teraszra a kávémmal, megéreztem azt a különös illatot is, amely ilyenkor reggelente felszáll a kertből. Nedves föld, fű, valahonnan…
-
Iskolakezdő idézetek gyerekeknek
– bátorító gondolatok az első tanítási napokra Van valami különös az iskolakezdés reggeleiben… Van valami egészen különös hangulata az iskolakezdésnek. Már napokkal előtte előkerülnek a füzetek, a ceruzák, új tolltartót választunk, felpróbáljuk a kinőtt tornacipő helyett vásárolt újat, és közben talán észre sem vesszük, hogy nemcsak a gyerekeink készülnek egy új fejezetre, hanem mi is. Egy kisiskolás számára az iskola kapuja egyszerre jelent kíváncsiságot és bizonytalanságot. Vajon kedves lesz a tanító néni? Találok majd barátokat? Mi történik, ha valamit nem tudok? Meg fogom találni a helyemet? És valljuk be őszintén, ezek a kérdések sokszor bennünk, szülőkben is ott motoszkálnak. Ilyenkor szeretnénk valami olyasmit adni a gyerekünknek, amit egész nap magával…
-
“A csend nem az, amikor semmi sem történik”
Gyere ülj le mellém. Mesélek valamit.Vasárnapi gondolatok a reggeli kávé mellé. Van egy mondat, amit szerintem már annyiszor kimondtam az életem során, hogy a családom valószínűleg be tudná fejezni helyettem. Ha valami nem sikerült úgy, ahogy szerettem volna, ha csalódtam valakiben, vagy egyszerűen csak nem értettem, mi miért történik velem, szinte mindig ugyanaz csúszott ki a számon. – Nyugalom… egyszer majd összeáll a puzzle. Nem tudom, honnan jött ez a hasonlat. Egyszer csak ott volt az életemben, és azóta is velem maradt. Valahogy mindig úgy éreztem, hogy az élet nem egy egyenes út, hanem inkább egy hatalmas kirakós, amelynek a darabjai folyamatosan kerülnek a kezünkbe. Van, amelyiknek rögtön megtaláljuk a…
-
“Amikor minden egy kicsit nehezebb”
Gyere, ülj le mellém. Mesélek valamit. Vasárnapi gondolatok a reggeli kávé mellé. Vannak napok, amikor reggel ugyanúgy megszólal az ébresztő, ugyanúgy elkészül a kávé, ugyanúgy besüt a nap az ablakon, mégis minden egészen másnak tűnik. Nem történt semmi különös, senki nem bántott meg, nem érkezett rossz hír. Mégis valahogy nehezebb felkelni, mosolyogni. Nehezebb belekezdeni a napba. Mintha valaki egy egészen vékony, szürke fátylat terített volna a gondolatainkra. Nem olyan sűrűt, hogy ne lássuk tőle a világot, csak éppen annyit, hogy minden egy kicsit tompább legyen. A kávé sem ugyanazt az örömöt adja, a kedvenc zenénk sem szól olyan szépen, és még a kert is másképp néz ki, pedig ugyanazok a virágok…
-
“A béke nem egy hely, ahová elérünk”
Gyere, ülj le mellém. Mesélek valamit. Vasárnapi gondolatok a reggeli kávé mellé. Sokáig azt hittem, hogy a nyugalom majd egyszer megérkezik, valamikor később. Egy olyan időszakban, amikor már minden a helyére kerül, amikor végre elfogynak a félbehagyott feladatok, amikor a házban minden elkészül, amikor már senkinek nincs rám olyan nagy szüksége, amikor több időm lesz magamra, és amikor végre azt mondhatom: most már megérkeztem. Azt hiszem, sokan hordozunk magunkban egy ilyen képzeletbeli pillanatot. Egy pontot valahol a távolban, ahol majd könnyebb lesz. Amikor majd több időnk lesz olvasni, beszélgetni, leülni egy kávé mellé. Egyszer majd nyugodtabban indulnak a reggelek, végre nem rohanunk fejben már három lépéssel előrébb, és ahol végre…
-
“Az apró pillanatok formálják a nagy változásokat”
Gyere, ülj le mellém. Mesélek valamit. Vasárnapi gondolatok a reggeli kávé mellé. Amikor évekkel ezelőtt elkezdtem írni a blogot, azt hittem, akkor lesz igazán sikeres, ha mindig valami nagyot alkotok. Ha hosszabb cikket írok, ha többen olvassák, ha több a megosztás, ha látványosabb minden. Sokáig azt hittem, a nagy eredmények egyszer csak egyik napról a másikra történnek, pedig amikor megszületett az első bejegyzés, még nem volt mögötte semmi nagy terv, csak egy gondolat volt. Egy érzés, hogy jó lenne valahová letenni mindazt, ami bennem van. Emlékszem azokra az első időkre, amikor még minden apróság újdonság volt. Egy elkészült kép. Egy megírt bekezdés. Egy új ötlet, ami váratlanul érkezett. Az első…
-
“A nap nem attól lesz szebb…”
Gyere, ülj le mellém. Mesélek valamit. Vasárnapi gondolatok a reggeli kávé mellé. Tegnap este, amikor már minden elcsendesedett a házban, és végre úgy éreztem, hogy én is megérkeztem a nap végére, azon kaptam magam, hogy fejben végigveszem mindazt, amit nem sikerült befejeznem. Ismerős ez az érzés, ugye? Mintha a nap végén automatikusan előkerülne egy láthatatlan lista, amelyen ott sorakoznak azok a dolgok, amelyekre már nem maradt idő, amelyeket majd holnap kell bepótolni, vagy amelyeket talán már tegnap is el kellett volna intézni. És miközben ott ültem a félhomályban, egy bögre langyos tea mellett, egyszer csak eszembe jutott valami egészen különös. Arra a napra alig emlékeztem abból, amit elvégeztem. Viszont pontosan…
-
“Nem minden lassúság késlekedés”
Gyere, ülj le mellém. Mesélek valamit. Vasárnapi gondolatok a reggeli kávé mellé. Valamelyik reggel azon kaptam magam, hogy megint sietek. Pedig nem késtem el sehonnan. Nem várt rám határidő, nem csörgött a telefonom, és senki sem sürgetett. Mégis gyorsabban ittam meg a kávémat, mint szerettem volna, fél szemmel már a következő feladaton járt az eszem, miközben odakint a reggeli napfény lassan végigkúszott a kerten. És akkor megálltam. Nem azért, mert elfáradtam, hanem mert rájöttem valamire. Lehet, hogy nem az idő kevés. Lehet, hogy csak túlságosan hozzászoktunk ahhoz, hogy mindig sietni kell. Emlékszel, amikor meséltem, hogy két hétig laptop nélkül maradtam? Akkor eleinte bosszantott a helyzet. Azt hittem, kiestem a ritmusból.…
