Judith – Ms. Hortensia
50 felett írok a női létről, önismeretről, lassú életről, utazásról és a konyhámról. Feleség vagyok, két fiú anyukája, és végzettségem szerint cukrász. Gödöllőn élek, és 2019 óta írom ezt a blogot. Ismerj meg jobban →
„Az apró pillanatok formálják a nagy változásokat”
Gyere, ülj le mellém. Mesélek valamit. Vasárnapi gondolatok a reggeli kávé mellé. Amikor évekkel ezelőtt elkezdtem írni a blogot, azt hittem, akkor lesz igazán sikeres, ha mindig valami nagyot alkotok. Ha hosszabb cikket írok, ha többen olvassák, ha több a megosztás, ha látványosabb minden. Sokáig azt hittem, a nagy eredmények egyszer csak egyik napról a másikra történnek, pedig amikor megszületett az első bejegyzés, még nem volt mögötte semmi nagy terv, csak egy gondolat volt. Egy érzés, hogy jó lenne valahová letenni mindazt, ami bennem van. Emlékszem azokra az első időkre, amikor még minden apróság újdonság volt. Egy elkészült kép. Egy megírt bekezdés. Egy új ötlet, ami váratlanul érkezett. Az első…
Csendes békülés – Nem kell mindent egyszerre megváltoztatni
Azt hiszem, sokáig azt vártam, hogy majd akkor fogom szeretni a hasamat, ha egyszer végre olyan lesz, amilyennek elképzeltem. Ma már inkább azt érzem, hogy talán éppen fordítva működik. Talán akkor kezd el változni a kapcsolatunk a testünkkel, amikor végre nem ellenségként nézünk rá. Ha végigolvastad ennek a sorozatnak az első három részét, akkor könnyen lehet, hogy egy kicsit magadra ismertél. Talán ráismertél a saját hastípusodra. Talán megértetted, hogy a hasunk története sokkal többről szól, mint arról, mit ettünk tegnap vacsorára. És talán egy pillanatra az is megfordult a fejedben, hogy lehet, mégsem csak a hasaddal vagy elégedetlen. És ilyenkor általában megérkezik a következő kérdés is. Jó, de akkor most mit…
Tényleg a hasunkkal vagyunk elégedetlenek?
Van egy furcsa szokásom. Ha egy téma igazán elkezd foglalkoztatni, akkor nem tudom csak úgy letenni. Olyankor velem jön a reggeli kávéhoz, elkísér a kertbe, eszembe jut főzés közben, vagy amikor este végre elcsendesedik a ház, és néhány nyugodt percre leülök a kedvenc bögrémmel. Nem tolakodik, nem követeli, hogy foglalkozzak vele, egyszerűen csak ott marad valahol a gondolataim között, és időről időre újra felbukkan, mintha türelmesen kivárná, hogy végre készen álljak meghallani, amit mondani szeretne. Mostanában a hasam lett ilyen. Amikor megírtam az öt különböző hastípusról szóló cikket, azt hittem, egyszerűen csak egy érdekes témát járok körül. Aztán megszületett a második rész is, amelyben arról beszélgettünk, hogy a hasunk állapotát…
A hasunk története – amikor a testünk többet mesél, mint gondolnánk
Néhány nappal ezelőtt az öt különböző hastípusról írtam. Miközben a cikket készítettem, egyre inkább azt éreztem, hogy a történet valójában nem ott kezdődik, hogy milyen a hasunk, hanem sokkal korábban. Valahol a hétköznapjainkban. Van valami különös abban, ahogyan mi, nők a hasunkra nézünk. Talán azért, mert ez a testrész valahogy sokkal többet hordoz magában egyszerű formánál vagy centiknél. Emlékeket. Feszültségeket. Fáradt időszakokat. Ki nem mondott mondatokat. Rohangálós éveket. Gyors ebédeket a konyhapult mellett. Késő esti „majd holnap jobban figyelek” gondolatokat. És közben ott van az a csendes remény is bennünk, hogy egyszer majd újra könnyedebbnek érezzük magunkat a saját testünkben. Amikor nemrég az öt különböző hastípusról olvasgattam, először egészen praktikus…
„A nap nem attól lesz szebb…”
Gyere, ülj le mellém. Mesélek valamit.Vasárnapi gondolatok a reggeli kávé mellé. Tegnap este, amikor már minden elcsendesedett a házban, és végre úgy éreztem, hogy én is megérkeztem a nap végére, azon kaptam magam, hogy fejben végigveszem mindazt, amit nem sikerült befejeznem. Ismerős ez az érzés, ugye? Mintha a nap végén automatikusan előkerülne egy láthatatlan lista, amelyen ott sorakoznak azok a dolgok, amelyekre már nem maradt idő, amelyeket majd holnap kell bepótolni, vagy amelyeket talán már tegnap is el kellett volna intézni. És miközben ott ültem a félhomályban, egy bögre langyos tea mellett, egyszer csak eszembe jutott valami egészen különös. Arra a napra alig emlékeztem abból, amit elvégeztem. Viszont pontosan fel…
„Nem minden lassúság késlekedés”
Gyere, ülj le mellém. Mesélek valamit. Vasárnapi gondolatok a reggeli kávé mellé. Valamelyik reggel azon kaptam magam, hogy megint sietek. Pedig nem késtem el sehonnan. Nem várt rám határidő, nem csörgött a telefonom, és senki sem sürgetett. Mégis gyorsabban ittam meg a kávémat, mint szerettem volna, fél szemmel már a következő feladaton járt az eszem, miközben odakint a reggeli napfény lassan végigkúszott a kerten. És akkor megálltam. Nem azért, mert elfáradtam, hanem mert rájöttem valamire. Lehet, hogy nem az idő kevés. Lehet, hogy csak túlságosan hozzászoktunk ahhoz, hogy mindig sietni kell. Emlékszel, amikor meséltem, hogy két hétig laptop nélkül maradtam? Akkor eleinte bosszantott a helyzet. Azt hittem, kiestem a ritmusból.…
Anya–fia idézetek – szeretetteljes gondolatok különleges kötelékekhez
Szeretetteljes gondolatok egy különleges kapcsolatról. Van olyan kapcsolat, amit szinte lehetetlen pontosan szavakba önteni, mert hogyan lehetne néhány mondatban elmesélni azt a pillanatot, amikor először fogod a kisfiad apró kezét? Vagy amikor egyszer csak azt veszed észre, hogy az a csillogó szemű kisfiú már majdnem magasabb nálad? Az anya–fia kapcsolat különleges. Tele van nevetéssel, ragaszkodással, játékos pillanatokkal, csendes aggodalommal, büszkeséggel és azzal a furcsa, szívszorító szépséggel, hogy miközben egyre önállóbbá válnak, valahol mindig a mi kisfiaink maradnak. Ezért gyűjtöttem most össze néhány szép gondolatot, megható idézetet és szívből jövő mondatot erről a különleges kötelékről. Talán találsz köztük olyat, amit magadénak érzel. Olyat, amit elküldenél a fiadnak. Vagy csak csendben elmentenél…
Könyvek különös varázsa
Gondolatok egy hajnalról, egy csésze kávéról és az olvasás csendes öröméről. Most éppen Mélissa Da Costa Visszatérés című regényét olvasom. Nem szoktam sietni a könyvekkel, szeretem hagyni, hogy legyen idejük megérkezni hozzám, de ennél a történetnél többször azon kaptam magam, hogy még egy fejezetet szeretnék elolvasni, mielőtt leteszem. Ismered azt az érzést, amikor egy könyv nemcsak történetet mesél, hanem valahogy hangulatokat, érzéseket, emlékeket is megmozgat benned? Amikor olvasás közben egyszer csak azon kapod magad, hogy már nemcsak a szereplőkkel foglalkozol, hanem a saját gondolataiddal is? Most valahogy ezt érzem. Nem tudom, nálatok hogy van, de nálam a könyveknek mindig volt valami különös varázsuk. Már gyerekkoromban is képes voltam teljesen megfeledkezni…
Találkozás a természettel: A pillanat illata
Köszöntelek A hatodik hét – második rituáléján A Találkozás a természettel témakör pontosan az a pont, ahol az elmúlt hetek összes belső csendjét és elengedését kivisszük a világba, és összekapcsoljuk az anyatermészet ősi erejével. „Az illat az emlékezet legrejtettebb ajtaja, ami kulcs nélkül is azonnal kinyílik a szívünkben.”Ismeretlen Hogyan hangolódj rá. -dönts most úgy, hogy szánsz magadra néhány percet az elmélyülésre, -vegyél néhány mély levegőt, és érezd, ahogy a levegő átjárja a tüdődet, -hunyd le a szemed – engedd el a képeket és a formákat, -tedd el a telefonod egy távoli fiókba, és érezd, ahogyan megérkezel a mostba, az illatmeditáció tiszta jelenlétébe… Facebook-f Instagram A pillanat illata 2026. május…
Találkozás a természettel: Lassú léptek
Köszöntelek A hatodik hét – első rituáléján A Találkozás a természettel témakör pontosan az a pont, ahol az elmúlt hetek összes belső csendjét és elengedését kivisszük a világba, és összekapcsoljuk az anyatermészet ősi erejével. „Az erdőbe nem azért megyünk, hogy elmeneküljünk az élet elől, hanem azért, hogy az élet ne menekülhessen el előlünk.” Ismeretlen Hogyan hangolódj rá. -dönts most úgy, hogy szánsz magadra egy órát a természet lágy ölelésében, -vegyél néhány mély levegőt, és szívd be az erdő hűvös, tiszta illatát, -hunyd le a szemed egy percre – hallgasd a levelek susogását és a madarak dalát, -tedd el a telefonod a táskád legmélyére, némítsd le, és érezd, ahogyan megérkezel a mostba,…
