
Babó gondolatai a SZERETETRŐL.

Egy 11 éves gyerek gondolatai a szeretetről. Egy az egyben az ő szavaival “elmondva”, leírva.
Babó, szerinted mi a SZERETET?
A szeretet nekem egy olyan dolog, ami létfontosságú.
Miért?
Azért, mert ha nekem nincs kit szeressek, vagy sokáig nem fejezik ki úgy, hogy nem csak mentálisan, hanem fizikailag is, akkor én kedvetlen leszek, rossz kedvem van, semmihez sincs kedvem.
Ez akkor van, ha te nem tudsz szeretni valakit, vagy ha téged nem szeretnek?
Mind a kettő.
Általánosságban szerinted miért fontos a szeretet? Fontos-e egyáltalán az embereknek a szeretet?
Az embereknek azért fontos a szeretet, mert ha az embernek a szervezetében nincs szeretet, csak mogorvaság, idegesség, és gyűlölet, akkor sokkal rövidebb életű lesz, mint egy egészséges, szerető ember.
Mitől függ, hogy ki mennyire, hogyan szeret?
Akkor az nem tud szeretni?
Az is tud, csak teljesen máshogy.
Hogyan?
Az úgy szeret, hogy ő már nem tud úgy szeretni, mint akinek jó gyerekkora volt, mert benne már több a keserűség. Mivel kevesebbet tudott szeretni, nem is tudta megismerni, hogy milyen az a szeretet. Milyen ezt csinálni. Ezeknek az embereknek a lelkéből egyszer csak elpárolog a szeretet. Már csak komorság, szomorúság lesz a lelkében.
Te ismersz olyan embert, akiben nincs szeretet?
Neked van olyan, akit nem tudsz szeretni?
Igen.
Miért nem szereted?
Az emberi tulajdonságok összefüggenek azzal, hogy kit tudunk szeretni és kit nem?
Az állatokat milyen tulajdonságuk alapján szeretjük?
A kutyáknak a lelkét, kinézetét, okosságát. Az embereknek pedig azt nézzük, hogy kedves, szerető, milyen belül.
Te azt el tudod képzelni, hogy egy szülő nem szereti a gyerekét?
Igen, mert az a szülő elképzeli, hogy milyen gyereket akar, de nem olyat kap a világtól, és akkor inkább nem szereti.
Miért veri meg egy szülő a gyerekét?
Mert mindenki máshogyan fegyelmezi a gyerekét. Minden anyuka máshogyan szereti a gyerekét.
Akkor mondhatjuk azt, hogy ahányan vagyunk, annyi féle a szeretet?
Honnan tudhatja a gyerek, hogy szeretik?
Mert megsimogatják, megölelik, beülhet az anyukája ölébe.
Egy játékban, amit játszik, elmesélte, hogy a fegyveren van egy fityegő, amire az van írva, hogy: A szavak, nem tettek!
Mit is jelent ez?
Szerinted vannak a szeretetnek feltételei? Akkor szeretlek ha,
Is-is. Vannak olyan anyukák, aki feltételt szabnak a szeretetüknek.
És az rendben van? Hogy feltételt szabnak?
Nincs, az egy rossz ember.
Dicséret, hozzá tartozik a szeretethez?
Nekem a dicséret, a szeretet, és még, hogy figyeljenek rám, létfontosságú. Ez olyan, mint egy háromszög, ha az egyik oldala nincs meg, akkor szomorú leszek.
Amikor összeszidlak, akkor mit érzel.
Akkor is tudom, hogy szeretsz. Ez csak egy külső dolog. Szokták mondani, hogy a komor emberek, azért komorok, mert nem nyitják ki a világra a szívüknek a zárját.
Hogy lehet kinyitni a szívünknek a zárját?
Úgy, hogy sok mindent kipróbálunk, és nem csak egy dolognál maradunk. Egy idő után már nem fogjuk azt szeretni, mert megunjuk.
Az ember a szívével szeret?
A szeretet az ember tudatában van, az elméjében van.
Mit jelent az, ha valaki mentálisan szeret?
Az azt jelenti, hogy ő csak közli a másikkal, hogy szereti. Ő csak a fejében szereti. Ő nem tudja megölelni.
A szeretés megtanulható dolog?
Ha van kit szeretgetni, vagy van kin próbálgatni, az meg tudja tanulni. Ad magának még egy esélyt, hogy tud szeretni.
Természetesen elfogult vagyok, de szerintem nagyon jó dolgokat mondott Babó.
Tedd fel te is a gyermekeidnek a kérdést, hogy szerintük mi a SZERETET. Olyan jó meghallgatni, hogy az Ő kis világukba mit is jelentenek ezek a nagy szavak.
Megkérdeztem a kisfiamat, hogy szerinte mi a Boldogság?
Itt tudod elolvasni, hogy mit gondol erről a témáról.
,


Ez is érdekelhet

“Semmiből-valamit….”
2023.12.09.
“Egyszer fenn, másszor lenn”
2019.09.17.