-
Advent a Fény felé
December 1-24-ig Advent a fény felé “Ahogy kint kigyúlnak a fények, belül is meggyújthatjuk a sajátunkat.” Az advent számomra mindig a lelassulás ideje volt – amikor a világ zajából visszavonulunk egy kicsit önmagunkhoz. A fények, az illatok, a gyertyák emlékeztetnek rá, hogy a legnagyobb ajándék sokszor nem a fa alatt van, hanem bennünk. A Ms Hortensia-féle Advent nem csak egy tartalomnaptár lesz, hanem egy bensőséges, 24 napos ünnepi utazás, ahol a mesék, a csend, a közös alkotás és a lelki ráhangolódás finoman szövik át egymást. Ha szeretnéd, hogy az advent idén ne rohanás, hanem belső ünnep legyen,itt a helyed velem. nap óra perc másodperc 4 hét, 4 vasárnap, 4 történet,…
-
Advent az elmúlt években – így született meg a blog ünnepi világa
Van egy kedves, szívmelengető szokásom minden november végén: visszalapozok a saját adventjeimhez. Nemcsak a bejegyzéseket nézem, hanem az élményeket, a hangulatokat, az apró ünnepi ötleteket, amelyek minden évben valahogy mást hoztak az életembe — és veletek együtt a blog világába is. Ahogy így végignézek az elmúlt éveken, rájövök, hogy az advent nálam nemcsak egy visszatérő időszak. Ez valójában egy növekvő, finoman alakuló hagyomány, ami évről évre épül. És minden évben egy picit más, mégis ugyanazt a meleg, otthonos érzést hordozza magában. Az advent nálam soha nem csupán készülődést jelentett. Inkább egy lassú, puha megérkezést — önmagamhoz, a csendhez, az otthon melegéhez. Az advent a blogomon egy külön kis világ. Ez az oldal is…
-
Gödöllői Karácsonyház – ahol a karácsony egész évben él
A gödöllői Karácsonyház 25 éve a karácsony varázsának otthona. Fények, illatok, műemléki hangulat és családi történet egy különleges ünnepi helyen.
-
Adventi kalendárium 2023
Az elmúlt évek kalendáriumait találod itt. Nézd meg mit hoztam ma kattints Nézd meg mit hoztam ma kattints Nézd meg mit hoztam ma kattints Nézd meg mit hoztam ma kattints Nézd meg mit hoztam ma kattints Nézd meg mit hoztam ma kattints Nézd meg mit hoztam ma kattints Nézd meg mit hoztam ma kattints Nézd meg mit hoztam ma kattints Nézd meg mit hoztam ma kattints Nézd meg mit hoztam ma kattints Nézd meg mit hoztam ma kattints Nézd meg mit hoztam ma kattints Nézd meg mit hoztam ma kattints Nézd meg mit hoztam ma kattints Nézd meg mit hoztam ma kattints Nézd meg mit hoztam ma kattints Nézd meg…
-
Hogyan legyen csodás az ünnepvárás…
ADVENT kezdetétől egészen SZILVESZTERIG. Eredetileg úgy terveztem, hogy maradok még az Ősznél, mutatok még nektek néhány ötletet, hogy én hogyan szépítgetem ebben az időszakban az otthonomat-otthonunkat. Egy csomó megvalósítandó ötletet raktároztam el az Instán, a Pinteresten, hogy majd még azokból szemezgetve készítek néhány apróságot. Majd a múlt héten, az egyik napon, amikor a MESEKALENDÁRIUM linkjét akartam elküldeni egy kedves barátnőmnek és keresgéltem a régi blogos cikkeim között, megdöbbenve láttam a kis számlálót, ami mutatja napokat, órákat, perceket KARÁCSONYIG, hogy már csak 58 nap van hátra. Mivel eddig szinte nyárias meleg volt, valahogy úgy éreztem, hogy ó van még rengeteg időm….. ennyi nap van még KARÁCSONYIG. Ne sajnáld az időt arra,…
-
Akiktől inspirálódom, akiket figyelek, akiktől vásárolok….
A blogírás egyik legjobb része, amikor a számlálón azt látom, hogy naponta 700-900 kattintás történik az oldalon. Rendkívül megtisztelő, hogy ennyien kíváncsiak rám, ennyien figyelnek… A másik pedig, hogy közben új emberekkel ismerkedem meg. Ezekből időnként barátságok is szövődnek. Én azt gondolom, hogy nem véletlen, hogy kikkel hoz össze a jó sorsom, vagy a (jó) blogom. Ha csak egy embernek sikerül mosolyt csalni az arcára, vagy csak egy olyan ember lesz, akinek valamelyik írásom segített, akkor már nem volt hiábavaló a sok-sok betű pötyögtetése. Én hiszem, hogy a pozitív, segítő szemléletem átmegy a sorokon és lesz köztetek legalább 1 valaki, aki azt mondja: -Köszi, hogy ezt leírtad….még ha nem is…
-
Adventi hangolódás egy picit másként….
Mindenki aki ismer tudja, annak pedig aki még nem, most elmondom, hogy a KARÁCSONY és minden ami csak köthető hozzá, így az ADVENTI VÁRAKOZÁS is a szívem csücske, ha nem a közepe. A múlt évben ilyenkor, néhány nap különbséggel írtam már arról, hogy mit jelent nekem a Karácsony, a varázsalt, a meghittség, annak a vágya, hogy olyan emléket adjak a fiamnak a KARÁCSONYRÓL, amit majd akkor is jó lesz számára feleleveníteni, amikor a saját kis családjával éli meg a KARÁCSONYI VARÁZSLATOT. Számotokra mit jelent az ADVENT? Ti, hogyan készültök??? Én hiszek benne, hogy ilyenkor a legzordabb helyekre, szívekbe is eljut egy kevéske a VARÁZSLATBÓL, hogy mindenkit megérint ez az időszak.…
-
Adventi élmények a családnak
2021 Élményekkel teli ünnepvárást kívánok Van-e érzés, mely forróbban és sejtelmesebben megdobogtatja az emberi szívet, mint az ünnep és a várakozás izgalma? Menjünk moziba Egy közösen eltöltött délután, előtte egy kis sütizés, vagy séta a városligetben, maradandó élményt nyújthat az egész családnak. Készítettem hozzá kupont, ami bekerülhet a KALENDÁRIUMBA. itt tudod letőlteni Mennyire ismered az otthonodat Ez a játék nagyon mókás, izgalmas, vicces. A játék lényege, hogy a lakás egy pontjáról kell nagyon közeli fotót készíteni, és a többieknek ezt kell megkeresni, hogy hol található. Pl. egy lámpa mintája közelről, egy dísz pici részlete, mintás konyhai csempe közelről… itt olvashatsz még róla Írj listát… Írj egy listát, legalább 10-15 megtalálandó…
-
Melegséget sugárzó, őszinte, barátságos, meghitt….
Számomra a MEGHITT szó ezeket a kifejezéseket jelenti. Az Adventi koszorún az első gyertya meggyújtásával, ilyen érzéseknek kellene bekúszniuk a szívünkbe, lelkünkbe. Amikor az év elején megfogalmaztam a terveimet, céljaimat és azt írtam le, hogy: “ez az év KÜLÖNLEGES LESZ, ezért KÜLÖNLEGESRE IS TERVEZEM. A legkülönlegesebb, hogy idén leszek 50 éves. Nem tervezek nagy bulit, sokkal inkább azt, hogy az egész évemet telis-teli rakom élményekkel, izgalmakkal, feladatokkal. Nem szeretném, ha ez a KÜLÖNLEGES ÉV úgy érne véget, hogy semmiben sem volt más, több, extrább, mint az előző 49.” Most, hogy közelítünk az év végéhez, bátran ki merem jelenteni, hogy ez az év KÜLÖNLEGES VOLT. Minden létező tekintetben. Olyan megtapasztalásokat, tanításokat,…
-
Apró sütik Karácsonyra is..
Süti kisokos 2. rész Sok-sok évvel ezelőtt a most 23 éves nagy fiamat meghívták egy gyerekzsúrra. Amikor haza érkezett nem emlékezett semmire, csak a SÜTIRE, amit a kisfiú anyukája készített. Majd arra kért, ezt a sütit Neked is meg kell csinálni ANYA! Azóta nem telt el úgy karácsony, hogy ne készítettem volna, nem is egy adagot, inkább 3-4-et…. A neve: A KEKSZ (ebből mindenki tudja, hogy melyik sütiről van szó) Hozzávalók 30 dkg liszt 22,5 dkg lágy vaj 10 dkg barnacukor 5 dkg kristálycukor 10 dkg vaníliás pudingpor (nem főzős) 2 db tojás 20 dkg ét vagy tejcsoki apróra vágva 1 teáskanál szódabikarbóna Elkészítése A sütőt bekapcsoljuk 200 fokra állítjuk,…




























