• tök
    Blog a blogban,  Ősz

    Bársony tökök tollal és csipkével.

    Tökdekoráció 2.0 Az élő tökdíszek után, véleményem szerint a leggyakoribb tök díszítő elem, a varrott tök.  Bármilyen maradék anyagból elkészíthető, teljesen egyszerű, még csak varrógép sem kell hozzá, sőt nagyon sok kézügyesség sem. Az egyszerűsége ellenére mégis rendkívül mutatós tud lenni, akár asztali dekorként, vagy az ajtóra kopogtatóként is. Nálam még a gyertyatartóra is tök kerül gyertya helyett.  Amivel lehet fokozni a megjelenését ezeknek a már alapból helyes kis tököcskéknek, az a végső díszítés.  Idén elsőként, bársonyból készítettem el 3 különböző méretből.  A kezdeti lépések… Teljesen beleszerettem a bársony anyagba, és annak is a bordó változatába.  Így ma abból készültek a tököcskék.  Amire szükségünk lesz…. -bársony anyag, -szabó kréta, de…

  • asztaldísz
    Blog a blogban,  Ősz

    Asztaldísz tökből és szárazvirágból.

    Tökdekoráció-Asztaldísz 1. Az előző kis írásomban már említést tettem arról, hogy nincs őszi dekoráció tök nélkül. Így ma én is alkottam egy “tökös” díszt.   Az egyetlen gond a tökből készült dekoroknál az eddigi tapasztalatim alapján, hogy max. 2 hétig bírja bent a lakásban és utána kisvártatva rothadásnak indul. Nem túl kellemes meglepetés úgy hazaérni, hogy elképesztő bűz terjeng az otthonunkba…. Szimatolva jártam körbe-körbe és a “szagcsíkot” követve, a könyves szekrényen meg is találtam a bűnöst, a TÖKÖT!! Ha a szag nem lett volna elég, még a leve is végigfolyt mindenen. Ezután az élmény után, csak kinti tökdíszt készítettem.   Azért mertem ismét belevágni a tökös díszbe, mert találtam megoldást egy…

  • őszi dekoráció
    Blog a blogban,  Ősz

    Őszi dekorációk 1-számú befutója…

    “Itt van az ősz, itt van újra… szeretem, de szeretem”….. Persze némi túlzással, de szerintem bátran kijelenthetjük, hogy:  NINCS ŐSZI DEKORÁCIÓ TÖK NÉLKÜL!!!! Szöget ütött a fejemben, hogy vajon miért? Miért pont a tök???  -Talán a színe miatt?       -Ilyenkor ősszel, amikor beköszönt a borongós, szürkés idő, nagyon vágyunk a nyári színekre, a színek okozta hangulatra. Nem akarjuk még elengedni a nyarat!!! Szóval igen, ez is lehet az oka, hiszen az élő tökök között is találhatunk rendkívül változatos színűeket.    Persze nem feltétlenül kell színes dekorációt készíteni. Mindenki a saját ízlésének megfelelően választhat színeket, formákat  Rengeteg inspiráló fotót találhatunk a Pinteresten, vagy itt is, ahonnan ezt az utóbbi képet…

  • és
    Blog a blogban,  Ősz

    És……..Elkezdődött!!!

    Ezennel megnyitom az ŐSZI szezont. Évek óta gyűjtögetem az őszies hangulatú dolgokat, a faágaktól, a makkokon keresztül a tökszárakig.  Jelmondatom: Biztosan jó lesz még valamire!!   Természetesen minden évben készülnek új és új apróságok, a családom legnagyobb örömére. A kisfiam olyan őszintén, olyan ámulattal tud egy-egy apróságra rácsodálkozni, hogy magam is meglepődöm, mennyi figyelmesség, kedvesség van egy kisemberben. Így nem sajnálok egyetlen percet sem, amit az otthonunk csinosítására fordítok.    Néhány Hortenziából, egy tökből, egy kis szárított virágból, és egy tortatálból, szinte néhány perc alatt készülhet egy asztaldísz. Esti fényeiben is nagyon mutatós.   Elég sok időt töltök a konyhában, így elsőként a mosogatóm feletti polcokat varázsoltam őszies hangulatúvá.  …

  • nyár, ősz
    Blog a blogban,  Ősz

    Még tombol a nyár, de már csak egy hét és……

    Beköszönt a csillagászati ŐSZ! Odakint még 33 fok van, szinte nyár, ha a gyerekeink nem járnának iskolába, nem is tudnánk, hogy már 2 hete tapossuk az első őszi hónapot.   Talán csak abból érezhető, hogy közeleg az ŐSZ, mivel reggelente már hűvösebb van, és esténként hamarabb sötétedik, kinyílnak, lepotyognak a gesztenyék, színesednek a levelek. A legkedvesebb évszakom közelít. Imádom a színeit, az illatát, az ünnepeit ( Halloween, november 1. Mindenszentek és november 2. Halottak napja.). Már a ráhangolódást is szeretem, amikor teljesen lecserélem a lakás kiegészítőit, az általam készített tököcskékre, almákra, körtékre, makkokra, kikerülnek az ajtóra az őszi kopogtatók, megkapják barnás, narancsos “ruháikat” a párnák…. Közben felkészítem a kertet a téli “álmodásra”, elkezdődik a mécsesek, gyertyák, lámpások időszaka,…