Beszélgettem…

Tegye fel a kezét az, aki sohasem szokott “beszélgetni” önmagával. Persze, persze ,ez csak egy költői kérdés volt…..

Milyen érdekes, hogy amíg kicsi gyerekek vagyunk, szinte természetes, hogy eldumcsizunk “magunkban, magunknak”, majd felnőttként már a nevetség tárgya lesz az, aki hangosan beszél úgy, hogy nem áll mellette senki  és nincs a fülén headset sem.

Holott egyetemi tanulmány is bizonyítja, hogy igenis hasznos tevékenység a dolgaink “kibeszélése” magunkkal.  Képes  javítani a koncentrációt, kezelni a szorongást, tudatosítani a gondolatokat, sőt még a tanulást is segíti a gyerekeknél.

Mi mégis kínosnak érezzük, és mivel nem szeretnénk dilisnek látszani, így egy bizonyos kor felett, a hangos, magunkkal folytatott “beszélgetést”, átveszik  a belső monológok. Vérmérsékletünktől, hangulatunktól, dolgokhoz, emberekhez való hozzáállásunktól függően zajlanak le ezek diskurzusok a fejünkben. Jó esetben pozitív kicsengéssel, de van, hogy kemény viták, előre lejátszott veszekedések is színre lépnek a buksikban. Saját bőrömön tapasztaltam ennek a hasznosságát, de időnként a kárát is. 

Mióta megszületett bennem a blogolás gondolata, talán még több ilyen belső beszélgetést játszódik le a fejemben. Ezek a belső kommunikációk képezik az alapját ennek a “beszélgettem” nevű fejezetnek . Na és persze AzUrammal és Babóval folytatott társalgásaink írott formája is olvasható. 

Imádok beszélgetni, mások beszélgetését hallgatni. Kapható vagyok észérveken alapuló vitákra is. Mindig szem előtt tartva és betartva, az egymás iránti tiszteletet, elfogadást és megértést.

Tarts velem!!! Beszélgessünk, ismerkedjünk, esetleg vitázzunk. Dobj be egy témát!!! Várlak!!!