A vízben nemcsak a test mozdul – hanem önbizalom is születik

Az előző bejegyzésben arról írtam, hogyan kapcsolódik össze a mozgás az egészséggel – testi, lelki, mentális szinten. Most megmutatom, hogyan születik ebből az egyszerű hétköznapi döntésből valami mélyebb: az önbizalom, az öngondoskodás és a belső erő újrafelfedezése.

Megcsináltam, tehát képes vagyok!

A múlt héten egyik reggel nehezen indultam el. Tudod, az a fajta reggel, amikor a párna ölelése erősebb, mint az akaraterő. Amikor a „ma inkább kihagyom” túl hangosan suttog. De aztán mégis felkeltem, összekészültem, és elindultam az uszoda felé. Mert valahol mélyen tudtam: megéri.

Ahogy beléptem a medencébe, és elindultam az első hosszon, még ott motoszkált bennem a kérdés: „Miért is csinálom ezt?” De aztán jött a harmadik hossz… az ötödik… a tizedik… És egyszer csak megszűnt a külvilág. Ott voltam a vízben, és csak ott voltam. Tempó, levegő, csobbanás. Egy belső ritmus, ami csak az enyém. úszás közben egy különös felismerés csobbant be a gondolataimba. Ahogy a medence csendes kékjében tempóztam, egyszer csak azt éreztem: nemcsak a testemért teszek valamit most, hanem az önbizalmamért is. Minden egyes hossz egy kis győzelem.

Mert elindultam.
Mert megcsinálom.
Mert számíthatok magamra.

Teljesen felvillanyozott ez a gondolatmenet. Ilyenkor mindig arra a következtetésre jutok: „ezt minden nap csinálnom kell!” (Na jó… talán elég lesz minden másnap is.)

És amikor elértem a kitűzött célt – azt a bizonyos számú hosszt, amit előre elhatároztam – egy halk, de határozott hang szólalt meg bennem: „Megcsináltad.”

Ez a pillanat – nem volt látványos, nem járt konfettivel. De belül… belül valami fontos történt. Tisztán éreztem: képes vagyok rá.

Nemcsak úszni, hanem kitartani.
Nemcsak sportolni, hanem törődni magammal.
Nemcsak elindulni, hanem végig menni az úton.

Ez az élmény nálam mostantól nemcsak egy úszóedzés. Hanem egy bizonyíték. Egy megerősítés. Egy újfajta kapcsolat önmagammal.

Az úszás nemcsak mozgás. Amikor leúszom azt, amit célul tűztem ki – akkor valami sokkal nagyobbat is elértem, mint az aznapi sportmennyiség. Akkor épp önbizalmat építettem. Megerősítettem magamban: Ez nemcsak teljesítmény volt, hanem üzenet önmagamnak: Rám lehet számítani. Törődöm magammal. Fontos vagyok.

Persze nekem is nagyon nehéz felállni a fotelből, úgy szervezni a napot, hogy az a 2 óra mozgás (1 óra úszás+ oda-vissza út+hajszárítás otthon), valahogyan beleférjen.

Szeretek otthon lenni, az én helyemen, a gondolataimmal, ahol mindentől jól érzem magam, védetten, ahol megtanultam élvezni a béke pillanatait, és kis kortyokban inni az életem.
Rita Calarco

És nem mindig esik jól elhagyni ezt a biztonságos közeget, de amikor ismét hazaérek hatalmas büszkeség és hála érzése kerít hatalmába, hogy jól van Judith, ügyes voltál.

Az öngondoskodás nem hab a tortán – hanem maga a torta

Sokáig azt hittem, az öngondoskodás valami luxus. Olyasmi, amit akkor engedhet meg magának az ember, ha már mindennel végzett: a munka, a gyerekek, a háztartás, a határidők… mintha csak a nap végén, ha még marad egy kis idő, jöhetne a „jutalom” – egy forró fürdő, egy csésze nyugalom, pár perc csend.

De mostanra rájöttem: ez a gondolatmenet a feje tetején áll.

Mert ha nem gondoskodom magamról, ki más fog? Ha én nem vagyok rendben, akkor minden, amit adni tudok – szeretet, figyelem, erő – valahogy kimerül. Olyan, mint amikor üres pohárból próbálok másokat megitatni.

Az öngondoskodás nem önzés. Hanem figyelem. Tisztelet. Belső odafordulás. Olyan, mint amikor azt mondom magamnak: „Látlak. Fontos vagy. Törődöm veled.”

És ez a törődés nem mindig spa-nap vagy illóolaj. Néha egyszerűen csak annyi, hogy időt szánok magamra. Hogy elmegyek úszni, sétálok egyet, vagy leírom a gondolataimat. Hogy felállok a fotelből, vagy épp visszaülök bele, ha arra van szükségem. Hogy meghallgatom, mit szeretne a testem, a lelkem, a szívem.

Az öngondoskodás valójában egy kapcsolat. Önmagammal. És minél mélyebb, annál több erőt ad.

A mozgás, mint önbizalomépítő szertartás

A mozgásról sokáig csak fizikai szinten gondolkodunk: kalóriát éget, izmokat épít, karban tart. De amikor valóban rendszeresen elkezdünk mozogni – különösen olyan formában, ami örömet is ad – akkor valami mélyebb történik. Valami, ami nem látszik a tükörben, de érezhető… belül.

Mert minden alkalommal, amikor ráveszem magam, hogy elinduljak, valójában egy kis győzelmet aratok a halogatás, a fáradtság, a „ma inkább nem” érzése felett. Minden egyes mozdulat egy igen önmagamra.

A mozgás ilyenkor már nem csak edzés, hanem rítus. Egy rendszeres találkozás önmagammal, ahol nem kell megfelelnem senkinek. Ahol csak az számít, hogy ott vagyok – jelen vagyok. A testemben, a gondolataimban, a levegővételemben.

És ez a jelenlét – bármilyen mozgásformában – hat az önbizalomra. Mert megmutatja: képes vagyok kitartani. Képes vagyok mozdulni. Képes vagyok tenni magamért.

A vízben például nem lehet mással foglalkozni. Nincs telefon, nincs lista, nincs zavaró gondolat. Csak én vagyok, a légzésem, az iram, a víz. És ebben a mozdulatokból szőtt csendben születik meg az önbizalom. Mert érzem: működik a testem. Élek. Haladok. Erősödöm.

7 napos „Önbizalom & Öngondoskodás” mini kihívás

Nem kell nagy dolgokra gondolnod. Csak arra, hogy minden nap egy picit te legyél magadnak az első.

1. nap – Mondd ki magadnak:
Ma reggel nézz a tükörbe, és mondd ki: „Fontos vagyok. Ma is gondoskodom magamról.”

2. nap – Mozdulj meg 15 percig:
Nem kell edzés – csak mozdulat. Séta, nyújtás, egy kis tánc. Bármi, amit a tested most kér.

3. nap – Írd le egy sikert:
Bármilyen kicsi is – amit megcsináltál, amin túl vagy, amiért büszke lehetsz magadra. Igen, még azt is, hogy reggel megágyaztál.

4. nap – Kérdezd meg magadtól:
„Mire van szükségem ma?” – És legalább egy apró dologban adj választ erre.

5. nap – Jutalmazd meg magad figyelemmel:
Ne valami külső dologgal, hanem egy igazi, belső odafordulással. Egy tea csendben. Egy séta egyedül. Egy zene, amit szeretsz.

6. nap – Bocsáss meg magadnak valamit:
Egy halogatott dolgot, egy elfelejtett választ, egy gyengeséget. Engedd el – emberségből vagyunk.

7. nap – Írd le: ki is vagy te, amikor jól vagy?

Az önbizalom nem más, mint tudni, ki vagyok – amikor nem szorít a világ, nem sodor a napi rutin.
Ki is vagy te, amikor jól vagy? Ne szerepekben (anya, dolgozó, feleség), hanem úgy, ahogy belülről érzed magad. Mert ez az igazi önbizalom: ismerni és szeretni önmagad.

A böjt idején sok mindenről lemondunk – de van, amiből többet is adhatunk magunknak. Figyelmet. Mozgást. Szerető odafordulást. Nekem most az úszás lett ez az igen – egy igen a testemre, a lelkemre, önmagamra. És talán neked is ott van egy mozdulat, egy kis szokás, ami nem tiltásból fakad, hanem megengedésből.

Zárszó – Találkozás önmagammal

Az úszásaim, a reggeli indulások, az apró döntések megtanították: nem kell nagy szavakhoz kötni az önbizalmat. Nem kell tökéletesnek lenni, nem kell mindig mindenre képesnek látszani.

Elég, ha magamhoz képest haladok. Ha újra és újra visszatalálok önmagamhoz. Ha tudok időt, figyelmet, szeretetet adni – belülről kifelé. Mert az önbizalom, az öngondoskodás és az egészség nem különálló dolgok – ugyanannak a belső békének a rétegei.

És ha te is úgy érzed néha, hogy nehéz elindulni, hogy elcsúszik a nap, vagy gyengébbnek érzed magad – csak idézd fel: minden egyes kis mozdulat számít. Minden kis igen önmagadra közelebb visz ahhoz, aki valójában vagy.

Kíváncsi vagy, hogyan kapcsolódik mindez a megengedéshez, önelfogadáshoz és a női belső erőhöz?

Tarts velem a következő bejegyzésben, ahol kibontjuk, hogyan válik az öngondoskodásból szabadság, és hogyan lehet szeretettel fordulni önmagunk felé – akkor is, amikor még csak tanuljuk.

Böjtsorozat – További olvasnivalók

Böjtnapló: Ha érdekel, hogyan állítsd össze a saját böjtnaplódat, olvasd el itt: Böjtnapló útmutató– Így dokumentáld a böjtödet

Judith böjtnaplója: Szeretnéd követni, hogyan haladok én a böjtömmel? Itt minden részletet megtalálsz: Judith böjtnaplója – Tapasztalatok, ötletek és inspiráció