
Miért böjtölünk valójában?” – Tavaszi megújulás testnek és léleknek
Tavaszi megtisztulás belülről - kifelé!
Érezted már tavasszal azt a belső késztetést, hogy itt az ideje egy kis megújulásnak? Hogy a tested és a lelked is friss levegőre vágyik, mint a természet, amikor kibújnak az első rügyek? Én is pontosan így voltam vele. A tavasz a megújulás időszaka – a természet új életre kel, és mi magunk is érezhetjük, hogy itt az ideje egy kis tisztulásnak, frissességnek, könnyedségnek.
Én a lakás felfrissítésével kezdtem. Mi, nők, jól ismerjük a tavaszi nagytakarítást: ahogy elkezdünk lomtalanítani, port törölni, és friss virágokat hozni a lakásba, úgy egyfajta belső tisztulási vágy is elindul bennünk. Ahogy a polcokat törölgettem és a friss tavaszi illat betöltötte a lakást, valami más is megfogalmazódott bennem: nemcsak a környezetemnek van szüksége megújulásra, hanem nekem is…
Az érzés már elindult, de tettek még nem követték, helyette inkább továbbra is a lakásra koncentráltam és szépen lassan minden pontját tavaszi díszbe öltöztettem.
A böjtölésre sokan úgy gondolnak, mint egy úri huncutságra, pedig a böjt egy ősi, ugyanakkor még ma is rendkívül aktuális módszer. De mit is jelent pontosan? Miért érdemes tavasszal belevágni? És hogyan lehet jól csinálni? Ebben a sikksorozatban, amit a mai nappal indítok útra ezekre a kérdésekre keresem a választ – és megosztom veletek minden hét tapasztalatát is, hiszen én magam is most kezdem el ezt az utat.
A cikk fő témái, amiről olvashatsz:
- Hogyan kezdődött velem a böjtölés.
- Miért van szükség a böjtre? (Történelmi, spirituális, egészségügyi háttér)
- 2 inspiráló történet a böjtölésről.
Na de hogyan is kezdődött velem ez a böjtös dolog?
Nem szeretném túlmisztifikálni és összehozni Á-t az Á-val, meg azt sem szeretném, ha már itt az elején elmenne a kedved az egésztől az én spirituális maszlagomtól, de én hiszek abban, hogy a dolgok nem véletlenül történnek meg velünk. Március elsején a reggeli tusolás után belenéztem a tükörbe és azt láttam, hogy
A tükör előtt állok, és iszonyú a látvány,
Csak bámulok, mint egy ma született hátrány.
“Na, mi a gond? Na, mondd, mi a gond?!”
Be kell, hogy ismerjem, hogy így ötven éves kor felett sokkal, de sokkal többet kell foglalkoznom a bőröm állapotával és még így is elég gáz a helyzet. De gondolom ezzel nem csak én vagyok így, persze ez nagyon nem vigasztal… Biztosan megfigyeltétek már ti is, hogy télen a fűtés miatt sokkal szárazabb a levegő, jóval kevesebb folyadékot is iszunk, ami egyáltalán nem tesz jót az egyébként is “megfáradt” 50-60-70-éves bőrünknek. Még a csapból is az folyik, hogy az idő előrehaladtával veszít a bőrünk a rugalmasságából, a feszességéből mivel a kollagén és az elasztintermelés csökken a szervezetünkben. Ez így nem maradhat gondoltam és elkezdtem bújni a netet, hogy mit is tehetnék (erről majd még írok). Bármilyen fura is, de az arcápolásnak, feszesítésnek is része a böjtölés, az étkezésünk megreformálása. Ez volt az első lépés, ami egyfajta változtatást indított el az életemben.
Majd alig egy hét múlva egy cikkem kapcsán Margó, akit a kis szösszenetemben bemutattam az olvasóimnak, kérdezte meg tőlem, hogy lenne-e kedvem csatlakozni egy 40 napos böjthöz? Én egy elég nyitott, kíváncsi ember vagyok, több se kellett és már jelentkeztem is a csoportba. Mivel ez a téma a szívügyem és számomra a böjt nem egy idegen fogalom, az (időablakos böjtölés híve vagyok, de erről is írok még bővebben), sőt, az életem része a mindennapokban, arról nem is beszélve, hogy szeretek új dolgokat kipróbálni, megvizsgálni, hajt a természetes kíváncsiságom, szóval gondoltam mi bajom lehet…
Az már csak a hab a tortán, hogy január végén elkaptam egy nagyon durva infulenzia vírust (én nevezem így), aminek részeként volt egy arc és homloküreg gyulladásom, és bármennyire is hadakozom a gyógyszerek, antibiotikumok ellen, az lett a vége, hogy a gyógyulás érdekébe, kellett egy antibiotikum kúrát csinálnom. Az pedig köztudott, hogy az antibiotikum mindent is “kiöl” a szervezetben, ennek hatására puffadni kezdtem, bármit is ettem, rossz lett a közérzetem, állandó fáradtságot éreztem… Ez a dolog is arra inspirált, hogy tisztítsam meg magam a bevett “mérgektől”.
Azt éreztem, mintha egy erős kéz “taszigálna” a felé, hogy na: itt az ideje, hogy egy alapos tisztítókúrát csinálj. Be kellett lássam, hogy nemcsak a testemnek, hanem a lelkemnek is szüksége van rá.
Álmodtam egy nagyot, mi lenne, ha a böjtömet publikálnám, hozzátéve sok-sok információt is. Hiszen ahogyan én kíváncsi vagyok a miértekre, hogyanokra, úgy gondoltam, talán ti is, akik végig követtek, csatlakoztok, igénylitek, hogy a mit ettem/mit nem ettem infókon túl mögé is nézzünk a dolgoknak. Így indult útjára ez a cikksorozat.
A böjtölés nem egy könnyű folyamat, nem csak arról szól, hogy x ideig nem eszem, sokkal inkább egy kihívás, egy tisztulási folyamat, mivel a böjt alatt az egész testünk, lelkünk, elménk, belső szerveink is egy komoly változáson mennek keresztül.
Mi is az a böjt?
A böjt nem egyenlő az éhezéssel – sokkal inkább egy tudatos lemondás, amely segíti a test és a lélek tisztulását. Az emberiség történetében szinte minden kultúrában és vallásban megjelent valamilyen formában.
Vallási és kulturális gyökerek
- Kereszténység: A keresztény hagyományokban a böjt az önmegtartóztatás, a lelki tisztulás és az Istennel való kapcsolat elmélyítésének eszköze. A nagyböjt időszaka Jézus negyvennapos sivatagi böjtölésére emlékeztet, és a hívek számára a bűnbánat, a fegyelem és a lelki megújulás időszaka. A katolikus egyházban a pénteki húsmentes napok, a hamvazószerdai és nagypénteki böjtölés is ide tartozik.
- Iszlám: Az iszlám vallásban a böjt (szijám) az öt pillér egyike. A Ramadan hónap során a hívők napkeltétől napnyugtáig tartózkodnak az ételtől, italtól és más testi élvezetektől. A böjt nemcsak testi, hanem szellemi fegyelem is, amely során a hívők közelebb kerülnek Allahhoz, és átérzik a nélkülözők helyzetét.
- Buddhizmus: A buddhista szerzetesek számára a böjt a meditáció és a tudatos élet része. Sok irányzatban dél után már nem esznek, ezzel támogatva a testi és szellemi tisztaságot. A böjt a lemondás és a belső harmónia egyik eszköze.
- Hinduizmus: A hindu vallásban a böjt (vrata) szorosan összefonódik a spirituális gyakorlattal. A hívők különböző istenek tiszteletére tartanak böjtöt, amely lehet részleges (csak bizonyos ételek kerülése) vagy teljes (teljes étel- és italmegvonás).
- Ősi és természetes böjtölési hagyományok: Az emberiség történelme során a böjt gyakran természetes életmódbeli tényező volt. Az ősi népek időszakosan böjtöltek a természetes élelmiszerhiány miatt, és ezt a szervezet alkalmazkodóképességének fontos részének tartották. A modern tudomány is igazolja, hogy az időszakos böjt pozitív hatással van az egészségre és a hosszú életre.
A modern világban a böjt egyre inkább egészségügyi és életmódbeli szokássá is vált. Számos kutatás igazolja, hogy jótékony hatásai közé tartozik:
a sejtszintű regeneráció (autofágia),
a gyulladáscsökkentés,
az emésztőrendszer tehermentesítése,
a mentális fókusz növekedése,
az anyagcsere optimalizálása.
Ha szeretnétek többet tudni a témáról, akkor ezt a két cikket ajánlanám figyelmetekbe:
Szendi Gábor alábbi cikkében részletesen tárgyalja a böjt és az autofágia kapcsolatát:
- A gyógyító koplalás: Ebben a cikkben Szendi Gábor bemutatja, hogyan csökkentheti a böjt a depressziót és a szorongást, valamint milyen pozitív hatásai vannak a szervezetre. tenyek-tevhitek.hu
Ezenkívül az Index.hu egy cikke is foglalkozik az időszakos böjt és a fehérjedús étrend előnyeivel:
- Végre itt a leghatásosabb és legegészségesebb diéta: A cikk bemutatja, hogyan javítja az időszakos böjt a bélrendszer egészségét és támogatja a fogyást. index.hu
- Egy klassz videó, amiben Dr. Schwab Richárd előadását nézhetitek meg az időszakos böjtölésről, amely elérhető a YouTube-on:
Végül két rövid kis történetet is hoztam a böjtöléssel kapcsolatosan nektek:
Tanulságos történet: Gandhi és a böjt ereje
Mohandász Karamcsand Gandhi, akit a világ Mahátma Gandhiként ismer, az erőszakmentes ellenállás és a spirituális megtisztulás híve volt. Gandhi gyakran alkalmazta a böjtöt nemcsak politikai eszközként, hanem a testi és lelki tisztulás módszereként is. Úgy vélte, hogy a böjt nemcsak a testet, hanem a lelket és a gondolatokat is megtisztítja, magasabb tudatállapotba emelve az embert. Egyik legismertebb böjtje során hetekig csak citromos vizet fogyasztott, miközben beszédeket tartott és támogatta az embereket. Ezzel a cselekedetével nemcsak politikai nyomást gyakorolt, hanem reményt és bátorságot adott követőinek, hogy a testi megtisztulás és önfegyelem révén békét és boldogságot találhatnak, bármilyen nehézségekkel is nézzenek szembe. Wikipedia
Ez a történet jól szemlélteti, hogyan használható a böjt nemcsak egészségügyi vagy vallási célokra, hanem társadalmi változások előmozdítására és a közösség lelki megerősítésére is. Forrás: itt
Egy hétköznapibb, de annál inspirálóbb történetet a böjtöléssel kapcsolatban, A böjt nemcsak vallási vagy kulturális hagyomány, hanem hétköznapi emberek számára is egy út a változáshoz. Egy példa erre Zsuzsi története, aki
Nagy Zsuzsi, egy háromgyermekes édesanya, nem csupán a túlsúlya miatt döntött az életmódváltás mellett, hanem mert fizikailag is rosszul érezte magát. Másfél év alatt 52-es ruhaméretről 40-esre csökkent, ami összesen 53 kilogramm fogyást jelentett. Zsuzsi nem alkalmazott semmilyen csodaszert; életmódváltása az időszakos böjtön és a tudatos táplálkozáson alapult. Története inspiráló példa arra, hogy kitartással és megfelelő módszerekkel jelentős változásokat érhetünk el életünkben.
Ez a történet jól szemlélteti, hogyan segíthet a böjt és az életmódváltás a mindennapi embereknek egészségük és életminőségük javításában. Forrás: itt
Forrás:Pinterest
Én nem tudok csak úgy belevágni valamibe
Tudom, hogy sokan gondolkodás nélkül belevágnak új dolgokba – és néha irigylem is őket ezért. Én viszont nem ilyen vagyok. Ha érdekel valami, akkor szeretek előbb utánanézni, kutakodni, információt gyűjteni, hogy biztosan tudjam, mire vállalkozom. Legyen szó böjtölésről, sportolásról, vagy akár arcápolásról, nekem kell egy kis előzetes felkészülés, mert szeretek mindent érteni, mielőtt belevágok.
Persze, ennek megvan a maga veszélye is… néha túl sokáig olvasgatok, és mire tényleg rászánnám magam, lehet, hogy a lendület már alábbhagy. De hát, ilyen vagyok! És tudod mit? Most megtaláltam az egyensúlyt: tájékozódom, de közben nem hagyom, hogy a túlzott tervezés elvegye a cselekvés örömét. Így hát itt vagyok, belekezdek a böjtbe, pici-apró lépésekkel és közben figyelem, tanulom, hogyan hat rám. Mert végül is a legjobb tanítómester a saját tapasztalatunk, nem igaz?
A böjt nemcsak a testet, hanem a lelket is formálja. Én most ezen az úton vagyok, és kíváncsi vagyok, te mit gondolsz róla. Próbáltad már? Vagy most érlelődik benned a gondolat? Írd meg kommentben, és folytassuk együtt ezt az utazást.
A folytatás csütörtökön érkezik! A következő részben arról lesz szó, miért pont tavasszal érdemes böjtölni, hogyan készülhetsz fel rá, és milyen gyakorlati lépéseket tehetsz a siker érdekében. Tarts velem, és oszd meg a gondolataidat: számodra mit jelent a böjt?
Gondolkodtál már a saját böjtnaplódon?
Ha szeretnéd nyomon követni a saját böjtöd hatásait, egy böjtnapló vezetése segíthet rögzíteni a tapasztalataidat, érzéseidet és a testi-lelki változásokat. Nem kell hosszadalmas beszámolóknak lennie – akár néhány mondat, egy-egy gondolat vagy egy kis önreflexió is elegendő lehet.
Böjtsorozat – További olvasnivalók
Böjtnapló: Ha érdekel, hogyan állítsd össze a saját böjtnaplódat, olvasd el itt: Böjtnapló útmutató– Így dokumentáld a böjtödet
Judith böjtnaplója: Szeretnéd követni, hogyan haladok én a böjtömmel? Itt minden részletet megtalálsz: Judith böjtnaplója – Tapasztalatok, ötletek és inspiráció
Következő rész: A sorozat következő részét itt tudod elolvasni:
Te is böjtölsz? Oszd meg a tapasztalataidat kommentben vagy a közösségünkben!


Ez is érdekelhet

Ősz színtípus 2. rész
2023.10.25.
Eljutni Á-ból… B-be…
2020.02.04.