
52 hét-52 új étel megtanulása, bemutatása
Levesek
Tárkonyos húsgombóc leves
Ismét útjára indítom az 52 hét-52 új étel megtanulása bemutatása KIHÍVÁST. Nagyon szerettem én is, és a családom is, mert ennek a kihívásnak a keretében, sok érdekes ételt próbáltam ki…
Sütőtök krémleves
Eljött a szezonja a sütőtöknek, készítsük el többféle formában. Ma reggel annyira fáztam, hogy tőlem teljesen szokatlan módon, de megkívántam egy tányér finom, forró, gőzölgő levest. Mi másból, mint sütőtökből.…
Csípős-Savanyú Édesburgonya-Leves
A leves levesének, a levese és még édesburgonya is van benne… Babó imádja a leveseket, így rendszeresen készítek is neki. Viszont én annyira nem vagyok leves rajongó, így az…
Főételek
Tepsiben sült csirke Marylandi módra
Egy kis Jamie Oliver…. Amikor reggel elhatároztam, hogy MA MEGTANULOK EGY ÚJ ÉTELT KÉSZÍTENI, egyből Jamie Oliver könyvét vettem le a polcról. Nagyon tetszik ahogyan főz, amiket főz….A karácsony pulykámat…
Tavaszi friss tök töltve, fogyozóknak ajánlva.
Na csajok, nincs több nap, nincs több kifogás, nincs több holnap, MA KELL, HOGY ELKEZDJÜK!!! Mit? Hát “nyári bícs badink” kialakítását. Július 4-re összekapjuk magunkat kívül és belül egyaránt. Néhány…
Gyomnövény az ételemben
Fiatal kertészkedőként ádáz harcot vívtam ezzel a gyommal, ma pedig egyik alapanyaga volt az ebédemnek. Sok rosszat ellehet mondani a Facebookról, ugyanakkor az is biztos, hogy általa olyan információkhoz juthatunk,…
Avokádós, tejszínes tészta
Szereti még valaki a frissen kifőtt tésztát, sok-sok tejföllel??? Igen tudom, elég igénytelenül hangzik, de én akkor is nagyon szeretem, és így, csakis így. Még a túrós csuszát is túró…
Édességek, Desszertek
Tejbegrízes túrógombóc
Fiatalasszony koromban sokszor készítettem Túrógombócot amikor megakartam lepni azUramat valami finomsággal. Cukrász létemre kb. 10-ből 6x nem sikerült. Volt amikor úgy jártam, hogy olyan kemény lett, hogy ha a falnak…
Szilvás lepény Paleo módra
Cukrászként egy lepény elkészítése, azt hiszem csukott szemmel is menne, még akkor is ha ma már nem vagyok gyakorló cukrász. Ugyanakkor egy Szilvás lepény Paleo módra, már azért nekem is…
Süssünk, süssünk, no de mit??
Karácsonyi sütikisokos…. Ha az év más időszakában nem is, ilyenkor biztosan kerül süti az asztalokra. Szeretjük a hagyományokat, ezért van néhány olyan édesség, ami kihagyhatatlan (szinte) ilyenkor. De mit is…
Narancsos Csokitorta
Csoki imádóknak kötelező sütemény!! Az 52/52/hét/új étel kihívásnak megfelelően szerettem volna ismét megtanulni valami új ételt, amit eddig nem készítettem még. A mostani választásom erre a nagyon narancsos, nagyon…
Nagyon csokis, nagyon gyümölcsös, nagyon finom, desszert.
Sokkal könnyebb úgy fogyózni, ha ehetünk egy kis desszertet is időnként. Amit ma hoztam nektek, nem csak időnként de akár nap mint nap is lehet csemegézni, persze csak mértékkel. Ehhez…
Múmia a konyhámban
Múmia készítése lépésről-lépésre AlapanyagokLeveles tészta, alma, fahéj, cukor,vaníliás cukor,tojás,Alma pucolásLeveles tészta csíkozásaígy lesz az almából múmiaMég egy kis csinosítástojással lekenve még szebb, fényesebb lesz…A végeredményJó étvágyat! Előző Következő Amikor ezt…
Kuglóf csokidarabkákkal
Avagy hogyan tüntessünk el egyszerre sok húsvéti nyuszitojást… A csoki minden sütinek jól áll! Babó idén már 11 éves lesz, de a “nyuszitojáskeresésakertben”, még mindig a legfontosabb program a Húsvéti…
Krémes sütőtök pite
7. nap a TÖKÖS HÉTBŐL Amikor a gyerekeim kicsik voltak és elkezdtem a hozzátáplálást a tejecskéhez, én is mint oly sok anyuka, kipróbáltam náluk a sütőtök pürét. Hát…..egyikük tetszését sem…
Ha vasárnap, akkor SÜTINAP.
6. nap az Amikor még kis gyerek voltam, mindig “csak” vasárnap sütött anyu süteményt. Nagyon vártam a vasárnapokat, mert ilyenkor az edény alján mindig maradt nekem egy kis piskóta, vagy…
Epres-Csokis Pohárkrém
minden alkalomra! AzUram nem annyira édes szájú, de a csokis krémet és az epret nagyon szereti, külön-külön is, hát még egyben… Ezért is döntöttem úgy, hogy ezen a romantikus napon,…
Epres Galette
Nem más ez, mint a francia pite… Az epres sütik csúcsa! Egy kedves barátnőmtől tanultam ezt a sütit. Annyira fincsi, hogy 2x egymás után el kellett készítenem a családnak. …
Cukormentes, gluténmentes, Paleo Almás lepény
Sok-sok évvel ezelőtt, az akkori párom anyukája kérdezte meg Tőlem: Judit, tudsz te mást is sütni a palacsintán kívül. Eléggé elkerekedett a szemem, és kérdőn néztem rá, hogy ez meg…
Csokis, habos tarte
Annyira habos, annyira puha, annyira csokis….. Erről a sütiről így előljáróban 2 fontos dolgot tudnék elmondani. Az egyik, hogy még a csokisnál is csokisabb!!! Csak azoknak tudom ajánlani, akik…
Borban sült körte csodás diókrémmel
Körte, bor, krém, csoki….csak finom lehet! Ezt a fantasztikus süteményt, a Marylandi csirkemell után készítettem. Igazi ünnepi fogás volt, ünnep nélkül. Szeretek úgy alkotni, hogy elolvasok egy receptet, látok…
Barackos lepény ala Ms. Hortensia…
Amikor még aktívan cukrászkodtam, akkor is azt szerettem, ha olyan feladatot kapok ami nem a megszokott, nem a hagyományos, hanem valami új, valami különleges, valami egyedi. Egy új krém, egy…
Apró sütik Karácsonyra is..
Süti kisokos 2. rész Sok-sok évvel ezelőtt a most 23 éves nagy fiamat meghívták egy gyerekzsúrra. Amikor haza érkezett nem emlékezett semmire, csak a SÜTIRE, amit a kisfiú anyukája készített.…
“A virágok királynője” a konyhámban
Egy kis “RÓZSA történelem”, mielőtt megmutatom, hogy az én konyhámban milyen szerepet is kapott a RÓZSA. A rózsa története évezredes múltra tekint vissza, a legtöbb kultúrában hatalmas tisztelet övezte. Tobai…
Sósságok, Reggelik
Túrós, medvehagymás pogácsa
Egyszerű és mégis finom.. A medvehagyma, sok ételnek ad különleges ízt! Egy kedves ismerősöm tette fel az oldalára, hogy pogit készített. Annyira guszta volt, hogy azonnal elkértem tőle a…
Töltött párnácska
Valentin napi menü 1 felvonás: Párnácska Sajnos már nem emlékszem, hogy hol láttam ennek az ételnek (párnácskának) a videóját, amiben az elkészítés menetét mutatták be, sőt, az sem biztos, hogy…
Kéksajtos-Sárgarépás Quiche
Reggelire vagy Pizza helyett Azt hiszem nem is én lennék, ha egy receptet minden változtatás nélkül, az előírásnak megfelelően csinálnék meg. Ez történt ebben az estben is. Voltak hozzávalók amiket…
Cukkinis, répás, tojásos tekercs
A férfi szívéhez a hasán keresztül vezet az út!” Ez a mondás az én uramra, tökéletesen ráillik. Én pedig szerencséjére az a feleség vagyok, aki szereti is őt íj módon…
Cukkini és répa muffin
Egy újabb fincsiség készült a konyhámban…. AzUram boldogan nyilatkozta amikor látta mi készül, hogy nem is remélte, hogy ennyire könnyen fogok áttérni a paleo étkezésre. Persze nem mondhatom még, hogy…
Saláták
Sült saláta
Egy hosszú nap lezárásaként, egy pohár finom vörösborral, egy igazi klassz este záloga lehet ez a saláta. Nekem a saláta olyan, mint alkoholistának az alkohol. Ha nincs, elvonási tüneteim vannak.…
Saláta napok, “fogyjunkegyüttprogram”….
Itt elolvashatod Epres Ínyenc saláta Kattints ide Igazi ínyencségre vágysz? Akkor ezt a salátát válaszd. Kattints ide Kattints ide Kattints ide Energia saláta Kirándulás után, kimerülten, kopog a szemed az…
Mindent Bele Saláta
Az én hűtőszekrényemnek nagyjából a felét, különböző saláta alapanyagok teszik ki. Télen nehezebb helyzetben vagyok, mert akkor kevés a friss, piacon megvehető salátához való. Leginkább az Aldiban vásárolok előre csomagolt…
Kapros uborka lazaccal
Ha szereted a lazacot, akkor ezt az ételt imádni fogod. Olyan összhang, harmónia, ízkavalkád, hogy ……….szavakba sem tudom foglalni. Hozzávalók: fürtös uborka oliva olaj kapor só, bors, lime leve lazac…
Göngyölt Ráksaláta
Az életmódváltásnak, a fogyókúrának nem kell unalmasnak lennie. Egy kis kreativitás a főzésben is elengedhetetlen. Most, egy olyan salátát készítettem, ami a csirke és pulykahúson élő magyar emberek számára eléggé…
Epres Ínyenc Saláta
Ha szeretnél valami igazi ínyenc salátát enni, akkor ezt ki kell, hogy próbáld! Hozzávalók: madársaláta rukkola saláta dán fehérsajt (feta jellegű) marha sonka lila hagyma EPER oliva olaj só, bors,…
Energia Saláta
Kirándulás után, kimerülten, kopog a szemed az éhségtől, a nap folytatásához viszont szükséged van egy kis energia “löketre”, ugyanakkor nem akarsz több ezer kalóriát bevinni, hisz mégiscsak “fogyjunkegyüttprogram” van. A…
Brokkoli saláta
A saláták királya!!! Néhány évvel ezelőtt lettem a saláták rabja, amikor jó néhány hónapig nyersevő voltam. Ami annyit jelentett, hogy semmilyen hőkezelt terméket nem ettem. Hihetetlenül jól éreztem magam, friss…
Péksütemények
Paleo buci ala Betűleves
A Pinterestet azt hiszem, már senkinek sem kell bemutatni. Én is szinte napi szinten nézegetek, keresgetek, ötletek belőle. Bármiről is legyen szó: süti, péksütemény, főzés, kreatívkodás, terítési ötletek, lakberendezés, varrás, első…
Mediterrán kenyérke
Ismét péksütemény sütés került sorra, és természetesen megint valami újat szerettem volna kipróbálni. Kerestem, kutattam és most Éva paleo konyhájában (amit itt találsz) találtam meg a számomra szimpatikus receptet. Nem…
Cukkinis bucik, libatepertő krémmel
A Paleo kenyerek hatalmas előnye, hogy nem kell hosszú percekig dagasztani, majd keleszteni, formázni, majd ismét keleszteni. Az elhatározástól, hogy kenyeret sütök, a kész fincsi meleg kisült kenyérig, nagyjából 1…
Az első “rusztikus” Paleo bucik a konyhámban
Megvallom őszintén, hogy egy picit féltem, hogy milyen is lesz az első élményem a Paleo konyhával. Szerelem lesz-e első “látásra” vagy …… Beszereztem egy csomó alapanyagot, amiből lehet kenyeret, vagy…
Krémek, Pástétomok,
Humusz??? Az meg mi??
Ráma, vaj, szendvicskrém, kőrözött, tejfől, humusz, és lehetne még sorolni, hogy mi minden kerülhet a szendvicsbe. Érdemes kísérletezni többféle hozzávalóból, elkészítési móddal, hátha az egyik egy új alternatívát hozhat, hogy…
Gyermekkorom kedvence: Májkrém
Vannak olyan ételek(kedvencek), az ember életében, amik nem a különlegességük, finomságuk miatt maradnak meg az emlékezetünkben, hanem azért, mert kapcsolódik hozzá egy szeretett ember, egy esemény, vagy életünk egy különleges…
Kedvenceim akik ételeit szívesen megfőzőm én is:
Mindmegette: https://www.mindmegette.hu/
Nosalty:https://www.nosalty.hu/
Street Kitchen:https://streetkitchen.hu/
Posta Reni: https://postareni.hu/
Jamie Oliver:https://www.jamieoliver.com/
Lila Füge:https://lilafuge.hu/
Borbás Marcsi:https://egy.hu/gasztro


Ezeket is érdemes megnézni
