-
Csendes békülés – Nem kell mindent egyszerre megváltoztatni
Azt hiszem, sokáig azt vártam, hogy majd akkor fogom szeretni a hasamat, ha egyszer végre olyan lesz, amilyennek elképzeltem. Ma már inkább azt érzem, hogy talán éppen fordítva működik. Talán akkor kezd el változni a kapcsolatunk a testünkkel, amikor végre nem ellenségként nézünk rá. Ha végigolvastad ennek a sorozatnak az első három részét, akkor könnyen lehet, hogy egy kicsit magadra ismertél. Talán ráismertél a saját hastípusodra. Talán megértetted, hogy a hasunk története sokkal többről szól, mint arról, mit ettünk tegnap vacsorára. És talán egy pillanatra az is megfordult a fejedben, hogy lehet, mégsem csak a hasaddal vagy elégedetlen. És ilyenkor általában megérkezik a következő kérdés is. Jó, de akkor most mit…
-
Tényleg a hasunkkal vagyunk elégedetlenek?
Van egy furcsa szokásom. Ha egy téma igazán elkezd foglalkoztatni, akkor nem tudom csak úgy letenni. Olyankor velem jön a reggeli kávéhoz, elkísér a kertbe, eszembe jut főzés közben, vagy amikor este végre elcsendesedik a ház, és néhány nyugodt percre leülök a kedvenc bögrémmel. Nem tolakodik, nem követeli, hogy foglalkozzak vele, egyszerűen csak ott marad valahol a gondolataim között, és időről időre újra felbukkan, mintha türelmesen kivárná, hogy végre készen álljak meghallani, amit mondani szeretne. Mostanában a hasam lett ilyen. Amikor megírtam az öt különböző hastípusról szóló cikket, azt hittem, egyszerűen csak egy érdekes témát járok körül. Aztán megszületett a második rész is, amelyben arról beszélgettünk, hogy a hasunk állapotát…
-
A hasunk története – amikor a testünk többet mesél, mint gondolnánk
Néhány nappal ezelőtt az öt különböző hastípusról írtam. Miközben a cikket készítettem, egyre inkább azt éreztem, hogy a történet valójában nem ott kezdődik, hogy milyen a hasunk, hanem sokkal korábban. Valahol a hétköznapjainkban. Van valami különös abban, ahogyan mi, nők a hasunkra nézünk. Talán azért, mert ez a testrész valahogy sokkal többet hordoz magában egyszerű formánál vagy centiknél. Emlékeket. Feszültségeket. Fáradt időszakokat. Vissza nem mondott mondatokat. Rohangálós éveket. Gyors ebédeket a konyhapult mellett. Késő esti „majd holnap jobban figyelek” gondolatokat. És közben ott van az a csendes remény is bennünk, hogy egyszer majd újra könnyedebbnek érezzük magunkat a saját testünkben. Amikor nemrég az öt különböző hastípusról olvasgattam, először egészen praktikus…
