Az erdélyi Gyilkos-tó kistestvére a bakonyi Hubertlaki-tó

Balatonlelléről jó néhány kirándulást tettünk már mind az Északi, mind pedig a Déli parton. Se szeri, se száma a látnivalóknak, legyen az egy város vagy egy szuper túrázás.

Somogy megye:

Kaposvár-Töröcske, Zselic: Ha már unod a Balatonba fürdőzést
Deseda: Deseda a földi paradicsom,

Balatonlelle: Balatonlelle a déli part szíve-lelke
Ságvár: Januári túrázás Ságvár néhány nevezetességét érintve

Veszprém megye:

Tihany és környéke: 19.000 lépés a Tihanyi-félszigeten
Káptalantóti, Liliomkert Piac: Pici falu, nagy látványossággal
Folly Arborétum: Élő fenyőmúzeum az északi parton

Zala megye:

Balatongyörök és 5 kilátó: Hallgatni arany

A Bakonyban még nem jártunk, nem túráztunk. Magyarországnak ez a része, még felfedezésre várt. Pedig azt olvastam, hogy kishazánknak az egyik legkedveltebb kiránduló és pihenőhelye. A Dunántúli-hegység legnagyobb tagja, 4 000 km² kiterjedésű karsztos röghegység. Régi neve Bakonyerdő.

Ha Balatonon nyaraltok, akkor viszonylag egyszerűbb az odautazás, viszont Budapestről legalább 2 óra az út. Bakony székhelyének nevezett Zirc városa is megér egy, na nem misét, hanem leagalább egy, egynapos kirándulást. A Zirci Arborétum, a Zirci Ciszterci Apátság, a Bakonyi Természettudományi Múzeum, mind olyan helyek ahol sok-sok kellemes percet el lehet tőlteni. Ez még csak egyetlen hely a bakonyi felfedeznivalók közül. Ha többre is kíváncsiak vagytok, itt tudtok nézelődni, úticélt választani.

Amikor Csilla, akivel a Hóvirágparadicsomba jártunk, felvetette, hogy menjünk el és nézzük meg a Hubertlaki tavat és környékét, én azon nyomban igent mondtam, mert már sokat hallottam erről a helyről és Nagytestvérét az erdélyi Gyilkos tavat már néhány éve, egy utazásunk alkalmával felkerestük.

Ismeritek a Gyilkos-tó történetét???

Egy igazi szerelmes történet.

Élt valamikor Gyergyó környékén egy csodaszép lány, Fazekas Eszter. Haja kökényfekete volt, szeme szürkészöld, alakja, mint a szélben hajladozó büszke jegenye. Egy napsütéses júliusi délelőtt Eszter elment a szentmiklósi vásárba. Ott találkozott egy olyan daliás legénnyel, aki két karjának szorításával kipréselte a medvéből a szuszt, és aki a legszívhezszólóbban furulyázott az egész környéken, de tudott házat ezermesterkedni és szekeret faragni is. Ahogy a szemük összevillant – és mert a szerelem hirtelen jön és szíven üt, mint a villám – megszerették egymást.

A fiú égszínkék selyemkendőt vásárolt Eszternek a tükröspogácsa mellé és megkérte, hogy legyen a mátkája. Az esküvőre nem kerülhetett sor, mert a legényt elvitték katonának. A lány hűségesen várta kedvesét.

Esténként, amikor a nap a hegyek mögé ereszkedett, agyagkorsójával kiment a fenyvesek alá a csobogóhoz és ott sóvárgott órákon át szíve választottja után. Még a közeli hegyeknek is meglágyult a szíve a sóhajtozásaitól, fájdalmas szép énekétől.

Történt azonban egyik vasárnap délután, hogy meglátta Esztert arra jártában egy zsiványvezér. Nyergébe kapta a gyönyörű lányt és elvágtatott vele, mint a szélvész a Kis-Cohárdhoz, az ezerarcú sziklák közé, ahol tanyája volt.

Aranyát, ezüstjét ígérte Eszternek, gyémántos palotát akart építeni, csakhogy megszeresse. A fiatal lány nem viszonozta a zsivány szerelmét. Régi mátkáját várta vissza, amikor felkelt a nap, és akkor is, amikor lehunyta szemét a világ.

Ennek láttán feldühödött a zsivány és kényszeríteni akarta Esztert, hogy legyen a felesége. Eszter a néma szemtanúkhoz, a hegyekhez kiáltott segítségért. Sikolyát megértették a sziklák és ezen a júliusi éjszakán eget-földet rázó mennydörgéssel válaszoltak. Zuhogott az eső, a cikázó villámok megvilágították a koromsötét éjszakát.

Hajnaltájban hatalmas robajjal óriási szikladarabok zuhantak a mélybe, és az iszonyatos földindulás maga alá temetett mindent, a lányt, a zsiványt, sőt meg a pásztort is nyájastól, aki a szembelevő hegyoldalban legeltetett.

Július utolsó vasárnapjának hajnalán, a nap első aranyló sugarai bevilágították a sziklákkal borított vidéket. A völgyet, ahol tegnap még kristálytiszta vizével a Vereskő-patak csobogott, teljesen elzárta a leomlott hegyoldal. Amikor a megáradt patakok zavaros vize elérte a sziklagát tetejét, megfojtotta a füveket, bokrokat és megölte a fákat.

A keskeny völgy helyén tó keletkezett, amenlynek vizéből máig is kiállnak a fenyőerdő maradványai. A környék pásztorai Gyilkos-tónak nevezték el ezt a tavat. Így lett a hegy halálából az élet vize.Ha napsütésben belenézel a tó vizébe, Eszter szürkészöld szemei tekintenek szelíden vissza. Forrás: itt

Balaton északi oldalán lévő Veszprémtől nagyjából félórányi autóútra található Bakonybél, ami maga is egy szép kis település, innen a 3.5 km-re található Emil-rétről, a kék kereszt jelzésen haladva egészen a Kulcsos házig, ahonnan már tényleg csak egy rövid séta és már meg is érkeztünk a magyar Gyilkos-tóhoz.

Vagy Bakonybéltől autózunk még egy picit Bakonykoppányig, ott pedig a település végén találunk egy fa táblát (jól nyitva kell tartani a szemünket, hogy észre vegyük) ami jelzi, hogy jó úton vagyunk, pontosan merre is kell tovább mennünk. Elvileg innen kocsival is megközelíthető lenne, ha az erdészet sorompója nem lett volna zárva. Csak engedéllyel lehet behajtani, mivel ez erdészeti magánút. Ezért mi jó túrázókhoz híven, felkerekedtünk és irány az úticél.

A Hubertlaki-tó története

Minden tónak megvan a maga története. Míg az egyiknek misztikusabb, addig a másiknak egyszerűbb, természetesebb.

Ez a tó eredetileg vaditatónak készült. 1980-ban mesterségesen, gáttal eltorlaszolták a Hamuházi-séd forrásai által táplált víz útját, hogy az majd lassan feltölti a kijelölt helyet, itatva az állatokat, ám a feltöltődés a vártnál sokkal gyorsabban megtörtént, elárasztva a környező területet. A tó, az erdőbirtokos Eszterházy gróf vadászkastélyához tartozott. A kastély egy tűzvész alkalmával leégett, a helyére épült a kulcsosház.

Én nem szívesen hasonlítanám össze a bakonyi Hubertalki-tavat, az Erdélyben található Gyilkos-tóval, mert véleményem szerint azon felül, hogy mindkettőből facsonkok meredeznek ki, semmiben sem hasonlítanak egymásra. Mindkettő gyönyörű, mindkettő olyan hely, amit érdemes felkeresni, gyönyörködni benne, és eltenni emlékbe a szívünk rejtekébe.

Séta a Hubertlaki-tóhoz

A sorompóval és a mellette lévő erdei isklolával szemben, van parkolási lehetőség, ami ugyan nem egy őrzött parkoló, de eszembe sem jutott, hogy bármi gond lehetne.

Az erdélyi Gyilkos-tó kistestvére a bakonyi Hubertlaki-tó 20

Kezdetben múrvás, majd aszfaltos úton haladtunk. Sokáig csak mentünk és mendegéltünk, élveztük a napsugarakat, a madárcsicsergést. Számunkra még a kopasz fák is olyan szépséget adnak, amit csak egy igazi túrázó érthet meg. Időnként készítettünk néhány képet, és sok-sok olyan élményképet raktároztunk el, amit itt megjeleníteni nem tudok, de biztosan elkísér még hosszú ideig, remélhetőleg nem csak engem, hanem Csillát is.

Mire a kulcsosházhoz értünk, már mindketten elfáradtunk kicsit, és alig vártuk, hogy a tóhoz érjünk, ahol elfogyaszthatjuk a kis elemózsiánkat.

A táblától balra kell kanyarodni és innen már csak 700m az út.
Közben a messzi távolban megláttunk egy őzikét is, aki kezdetben mozdulatlanul figyelt bennünket, olyannyira, hogy nem tudtuk eldönteni, egészen amíg meg nem mozdult, hogy valóban őzikét látunk-e.

Fent a sorok között, az a pici fekete pont.

ÉS MEGÉRKEZTÜNK!!!

Amikor majd a fák is “felveszik” tavaszi ruháikat, biztosan még csodásabb lesz a látvány…

Ahogyan a tó felszínén visszatükröződnek a fák……

A háttérben a fákról ősszel lehullott falevelek, mint egy szép aranyló szőnyeg, úgy borítják be az erdő talaját.

A tóhoz megérkező fáradt vándort asztalok és padok várják. Innen csodálhatják a tó szépségét, miközben a Tótündért várják….

Titokban lefényképeztem Csillát is…

A tavat alhagyva, picit fentebb áll Szent Hubertusznak, a vadászok védőszentjének állított fa szobor.

A legenda szerint Hubertus egy hercegi család elkényeztetett sarjadéka volt, aki teljesen a világi örömöknek élt. Egyszer nagypénteken is kiment vadászni: hirtelen egy szarvas tűnt föl előtte, amely agancsai között keresztet viselt. A látomás annyira megrendítette, hogy életét megváltoztatta. Lüttich első püspöke volt. Szentelését – ismét a legenda szerint – maga a pápa végezte. Amikor a püspöki öltözetet átadta neki, a stóla hiányzott. Erre egy mennyei angyal jelent meg, és stólát nyújtott át neki, amelyet ereklye gyanánt őriznek, és máig azokra teszik, akiket veszett kutya harapott meg.

Ettünk, ittunk, pihengettünk, majd visszaindultunk a kiinduló pontunkra.

Egy szép nyári napon, még biztosan vissza fogok ide jönni, hogy megnézzem nyári pompájában is a tájat, a tavat.

Induljatok el ti is, hiszen egy-egy ilyen kirándulás úgy képes feltölteni az embert, mint semmi más. Jó utat, és várlak vissza ha tetszett az én kis élménybeszámolóm.

A Hubertlaki Kulcsosházhoz itt találtok egy remek összefoglalót.