![Kuszkusz sok zöldséggel sütőben sütve. 16 kuszkusz](https://mshortensia.com/wp-content/uploads/2023/07/IMG_20230713_132852-e1689428244424.jpg)
Kuszkusz sok zöldséggel sütőben sütve.
Amikor Marokkóban jártunk és betértünk valahová vásárolni, enni (itt ettem először kuszkuszt), nézelődni, a helyiek nagyon kedvesen beszélgetést kezdeményeztek velünk. Szinte kivétel nélkül azt mondták, hogy én biztosan idevalósi Berber lány vagyok.
Kik is azok a berberek?
A berberek Északnyugat-Afrika Magreb régiójában az őslakos, egymással rokon népcsoportok összefoglaló neve. Legismertebb csoportjuk a tuaregek, de kisebb berber közösségek a Magreb régión kívül, például Mali vagy Niger északi részén, Burkina Fasóban vagy az egyiptomi Szíva és Qara oázisokban is megtalálhatók.
A „berber” nevet a kívülállók alkalmazták rájuk, ennek eredete a latin „barbari” (=barbár), amit az ókori rómaiak az Észak-Afrika partjain élő, latinul nem beszélő népekre és magára a területre is vonatkoztattak.
A berber identitást a nyelvhez és a kultúrához való kötődés jelenti. A legfőbb berber dialektust „tamazight” néven illetik.
Észak-Afrikában manapság a berberek többnyire kétnyelvűek, a berber mellett arabul is beszélnek.
Számukra életbevágóan fontos volt a családhoz és a törzshöz való kötődés, hiszen csak így maradhattak életben, ez a kötődés napjainkig megmaradt. A berber közösséget alkotó családok és rokonok egymás közelében laknak, ez különösen a kisebb falvakra jellemző.
Na és mi köze a KUSZKUSZ-nak a berberekhez?
Hozzávalók:
- 15 dkg kuszkusz,
- 3 dl forró alaplé (2 db húsleveskockát tettem vízbe és azt forrósítottam fel)
- 1 ek. olíva olaj,
- só, bors, kakukkfű, bazsalikom,
- 50 dkg vegyes zöldség (karfiol, brokkoli, cukkini, gomba, répa,)
- lila hagyma,
- petrezselyem,
- 1 tojás
- 4 ek. tejföl, (pici kb. 2 ek. főzőtejszínt kevertem még bele, de ez el is hagyható),
- reszelt sajt ízlés szerint
Zöldséges kuszkusz elkészítése:
- Az első lépés, hogy a sütőt bekapcsolom, 170 fokra állítom, mivel a zöldségeket nyersen teszem bele és idő kell, hogy megpuhuljanak. Lehet úgy is készíteni, hogy a zöldségeket előfőzzük és akkor mehet akár 200 fokra is a sütő. Ebben az esetben rövidül az étel sütőben töltött ideje, viszont én úgy gondolom, hogy sokkal ízletesebb, ha együtt fő-sül az egész, egyben.
- Egy magasabb falú tepsit vagy jénait kikenünk olívaolajjal, és mehet bele a kuszkusz.
- A forró alaplevet a kuszkuszra öntjük és megfűszerezzük (jó alaposan, hiszen a kuszkusz íze teljesen semleges), majd lefedjük.
- Kb. 5 perc után belekeverjük az olíva olajat és hagyjuk lefedve.
- A zöldségeket feldaraboljuk.
- A darabolt zöldségeket a kuszkuszhoz adjuk és jól összekeverjük.
Minél több, minél színesebb zöldségeket adunk a kuszkuszhoz, annál gusztusosabb, szebb látványt fogy nyújtani a végén.
- Elkészítjük a tojásos tejfölt. Ami annyit tesz, hogy egy tálba kiszedjük a tejfölt, teszünk bele 1 tojást és fűszereket ízlés szerint.
- Az elkészült tojásos masszát a zöldséges kuszkuszra öntjük.
- Mehet is be a sütőbe. kb. 40 perc sütés után, rászórjuk a sajtot és újabb 10 percre visszatesszük a sütőbe.
- Készen is vagyunk!!!!
Én a salátához is salátát eszem egy átlagos napon, így emellé a kuszkuszos csoda mellé is tettem salátát.
Szerintem ez így önmagában is egy tartalmas étel a sok zöldség miatt, de nálam a fiúk azt mondják, ha nincs benne vagy hozzá hús, akkor az nem is fincsi kaja. Így készítettem hozzá:
Csirkemell sonkával, kolbásszal, sajttal töltve.
Elkészítése:
![Kuszkusz sok zöldséggel sütőben sütve. 28 IMG 20230713 100528](https://mshortensia.com/wp-content/uploads/2023/07/IMG_20230713_100528.jpg)
![Kuszkusz sok zöldséggel sütőben sütve. 29 IMG 20230713 100812](https://mshortensia.com/wp-content/uploads/2023/07/IMG_20230713_100812.jpg)
![Kuszkusz sok zöldséggel sütőben sütve. 30 IMG 20230713 100729](https://mshortensia.com/wp-content/uploads/2023/07/IMG_20230713_100729-768x1024.jpg)
Jó étvágyat kívánok hozzá mindenkinek!!!
![Kuszkusz sok zöldséggel sütőben sütve. 31 Minimalist Aesthetic Thank You Card Instagram Story](https://mshortensia.com/wp-content/uploads/2024/03/Minimalist-Aesthetic-Thank-You-Card-Instagram-Story.jpg)
![Ismerjétek meg: Zsófit 32 Dora e1689752325236](https://mshortensia.com/wp-content/uploads/2023/07/Dora-e1689752325236-75x75.jpg)
![Ribizlis, diós kocka, vanília és csoki krémmel. 33 ribizli](https://mshortensia.com/wp-content/uploads/2023/07/IMG_20230709_154649-1-e1689263334557-75x75.jpg)
Ez is érdekelhet
![1090-óta játszák ezt a játékot Európában. 34 pexels cottonbro studio 8443644 1 e1710656404528](https://mshortensia.com/wp-content/uploads/2023/08/pexels-cottonbro-studio-8443644-1-e1710656404528-500x330.jpg)
1090-óta játszák ezt a játékot Európában.
2023.08.03.![Hála, mely megváltoztat mindent. 35 hála](https://mshortensia.com/wp-content/uploads/2023/05/balance-gd9df32370_1280-e1685542931324-500x330.jpg)
Hála, mely megváltoztat mindent.
2023.05.31.![Balatonlelle-a Déli part szíve-lelke 36 Lelle](https://mshortensia.com/wp-content/uploads/2022/03/IMG_20220312_133120-1-500x330.jpg)