hús
Levesek

Tárkonyos húsgombóc leves

Ismét útjára indítom az 52 hét-52 új étel megtanulása bemutatása KIHÍVÁST. 

Nagyon szerettem én is, és a családom is, mert ennek a kihívásnak a keretében, sok érdekes ételt próbáltam ki és tettem általa változatosabbá az étkezéseinket. 

Az idei évem egyik legfőbb célkitűzése, hogy az étkezéseim egyhangúságát felváltsa a SZÍNES-VÁLTOZATOS-SZEMETGYÖNYÖRKÖDTETŐ ételek megjelenítése a tányéromon és persze a pocakomban is.

  IMG 20221015 135716

Ahogyan a lelkünkre hatással vannak a színek, pontosan ugyanúgy az emésztésünkre is. Minél erősebb, élénkebb egy alapanyag színe, annál több vitamin és ásványi anyag van benne.

  pexels jane doan 1132047

Az egészséges táplálkozás nem “csak” annyit jelent, hogy sok zöldséget, gyümölcsöt fogyasztunk, kevés szénhidráttal. Ebben a témában fontos szerepet kap az is, hogy TUDATOSAN TÁPLÁLKOZZUNK! Ne az autóban, vagy csak úgy szaladva kapkodjunk be ezt azt. Teremtsünk rá időt, és az esztétikai élményt se felejtsük el, ha eszünk. 

Néhány fontos szabály!

1. Terítsünk meg, tegyünk virágot az asztalra.

2. Nyugodt lelkiállapotban együnk, és evés közben az evésre figyeljünk! Kerüljük a sietve, illetve a stressz állapotban történő étkezést. (Kellemes zene, gyertyafény segítheti a harmonikus étkezést)

IMG 20220723 135505

3. Minden étkezésnél fogyasszunk nyers táplálékot is! Teljes táplálékbevitelünk legalább fele friss-élő étel legyen!

4. “Nem jóllakni kell, hanem megelégedni”. Jóllakás tele gyomor. A tökéletes emésztéshez a félig telt gyomor az ideális.

5. Nagyon fontos az alapos rágás. Rágjuk pépessé, szinte folyékonnyá az ételt! (Lassan rágj, tovább élsz)

Babó nagyon szereti a leveseket, leginkább a krémleveseket, amikor pedig beteg, akkor a gyógyítós husi levest. Ma reggel suliba menet, arra kért, hogy készítsek valami fincsi levest, de valami újat, amit még nem főztem eddig. Szerencsére egész komoly gyűjteményem van már elmentve mindenféle-fajta ételekből, így hamar találtam is egy olyan levest, aminek szerintem Babó is örülne. 

Tárkonyos, húsgombóclevesre esett a választásom. 

Alapanyagok:

IMG 20230109 093125

  • Olívaolaj
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 db sárgarépa
  • 2 db fehérrépa
  • fél karalábé
  • 4 marék fagyasztott zöldborsó
  • 2-3 db krumpli
  • 2l víz
  • 2 db leveskocka
  • 1 doboz főzős tejszín
Fűszerek:
  • só, bors, babérlevél, tárkony,
Husigombóchoz
  • 25 dkg darálthús,
  • 1 db tojás
  • 1 kanál zsemlemorzsa
  • só, bors, 
Elkészítése:
A zöldségeket megpucoltam és feldaraboltam. Valószínűleg a Konyhafőnök műsorból az első napon kidobnának, mivel nem igazán lettek egyforma méretűek a feldarabolt zöldségeim. IMG 20230109 095354
Egy kevés olíva olajon megpirítottam a hagymát, majd a többi zöldséget is hozzáadtam, kivéve a borsót. Az egészet átforgattam, hozzáadtam a fűszereket, leveskockát, és a vizet. Amíg az egész felforrt, elkészítettem a husigombócokat. 
A forrásban lévő levesbe, beletettem a kis gombóckákat és lassú tűzön főztem tovább. Amikor már a majdnem puha volt a répa, beletettem a borsót is.
Kb. 40-50 perc alatt készült el, addigra puhult meg teljesen minden zöldség, és a pici gombóckák is megfőttek.  A végén a tejszínt egy kis tálba öntöttem és néhány merőkanálnyi forró levest öntöttem rá, majd az egész mehetett vissza levesbe. IMG 20230109 120751
Egy igazán tartalmas, kiadós leves lett belőle, így most csak egy kis sütit készítettem hozzá. Már írtam a Múmiáról, ami egy egészen egyszerű, de annál fincsibb sütike, kimondottan ilyen napokra, amikor valami kell még a leves mellé, de egy főfogás már túl sok lenne.
Most is Múmiát készítettem, de egy picit másként. 
Az almákat megpucoltam,IMG 20230109 112541
 a közepüket kiszúrtam, és az így elkészült almákat félbe vágtam és megszórtam vaníliás cukorral. IMG 20230109 113258
 A leveles tésztát csíkokra vágtam, és az almákat körbetekertem vele. Majd végül megkentem tojással és megszórtam fahéjas cukorral. 180 fokos sütőben sütöttem.
IMG 20230109 113534
IMG 20230109 123123 IMG 20230109 123056
Kívánok Jó étvágyat hozzá!

Minimalist Aesthetic Thank You Card Instagram Story

78 / 100

Megjegyzések

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük