Új Év! Új élet? Vagy a régi ÚJraTervezése? 2.

"A részletekben rejlik az ördög"

Az előző bejegyzésemben (amit, ha nem olvastál, itt tudsz megtenni) arról írtam, hogy Én hogyan kezdek hozzá az ÉVTERVEZÉSHEZ. Az “új élet” felépítéséhez.

Amit megteszek mielőtt valódi célokat jelölök ki, hogy összegzem a múlt év pozitívumait és negatívumait. Szerintem ez a feladat legalább olyan fontos, és nem elhanyagolható, mint a pontos, részletes célok megfogalmazása.

A jó dolgokat, emlékeket nem kell magyarázni, hogy miért jó újra élni, újra megélni.

Ha csak eszünkbe jut egy-egy szép pillanat, máris mosoly kerül az arcunkra, megdobban a szívünk, jó érzések kerítenek hatalmukba. Azt sugallja, hogy bármi lehetséges… ugye?

Na de miért van szükség a negatívumok számbavételére is? Mondhatnám, hogy nincs jó, rossz nélkül, de ez olyan, hogy is mondjam, felszínes dolog lenne. Én inkább azért gondolom, hogy újra számba kell venni az életünk, vagy legalábbis az elmúlt évünk nehézségeit, kudarcait, hogy megnézzük, kezdtünk-e vele valamit. Hiszen lehet, hogy már évek óta tologatunk magunk előtt egy olyan feladatot, megoldandó dolgot, amire valahogyan sohasem sikerül időt “csinálni”. Mit is értek ezalatt.

Pl.: csúnyán összevesztem az anyukámmal (ezért, azért, amazért), nem a miért a lényeg, hanem hogy rájöjjek az én felelősségemre a dologban. Valószínűleg, amikor az anyukám megmondta nekem a tutit, hogy hogyan kellene éljek, cselekedjek, gondolkodjak, neveljem a gyerekeimet, akkor ő a tudása legjavát adta. Az ő általa megélt, megtanult, megtapasztalt dolgok alapján mondta, amit mondott. Az, hogy ő hol hibázott ebben a beszélgetésben, az ő ügye, az enyém pedig az, hogy:

1. Tisztázzam vele, hogy megértem, hogy ő úgy gondolja, de én másként, hiszen nekem mások a tapasztalataim, más a hozzáállásom, mások az elveim, az értékrendem, szívesen meghallgatom, de közel sem biztos, hogy én is úgy fogom csinálni, ahogyan ő.

2. Levonjam azt a konzekvenciát, hogy amikor majd én adok-adnék tanácsot a gyerekeimnek azt hogyan csináljam, hogy ne érezzék ugyanazt, amit most én.

3. Igyekeznem kell visszaállítani a kapcsolatunkat a pozitív, megértő, kölcsönös tiszteleten alapuló, szerető kapcsolattá mert a szülőkkel való rossz viszony, kihat az ember lányának az élete többi területére is.

Szóval ezért (is) kell számba venni a negatív dolgainkat is.

A következő lépés, hogy megfogalmazzuk a lehető legnagyobb részletességgel a következő évre a célunkat vagy céljainkat. Annyira részletesen, pontosan, hogy szinte már azt érezzük, hogy el is értük.

Pl.: egyik évben szerettem volna lecserélni az autómat. Gondolom nem csak én vagyok úgy, hogy nem a köbcenti, meg a különböző műszaki adatok hozzák lázba, amikor új autót akar vásárolni, sokkal inkább, hogy hogyan néz ki kívül, milyen a belső kialakítása, eléggé csajos-e. Sokáig keresgéltem, mentünk kereskedésből kereskedésbe, de nem jött az érzés, hogy IGEN, EZ AZ, EZT AZ AUTÓT SZERETNÉM. Egy alkalommal amikor ismét egy kereskedésből tartottam szomorúan hazafelé, eszembe jutott, hogy láttam valamikor mellettem elsuhanni egy nagyon klassz kis autót, amiben eltudnám magam képzelni. Ez egy 3 ajtós Toyota RAV4 volt. Pici, aranyos, csajos. Elkezdtem ezt az autót vizualizálni, látni ahogyan vezetem, éreztem a tenyeremmel az érzést, ahogyan a bőr belsőt végig simítom, azt a feelinget, hogy milyen lehet egy ilyen autót vezetni. Pár hónap múlva amikor már nem is kerestem új autót, mert úgy voltam vele, hogy még nem fut az úton az a kocsi, ami az én kocsim lesz, eljött a karácsony. ÉSSSSSSS, a felhajtón ott állt egy pontosan olyan autó, amit megálmodtam, aminek éreztem a belső illatát, éreztem a kormányon a kezem, és lám-lám megjött, itt volt…

Amikor már megvan a végcél, jöhetnek a lépések, hogy hogyan jutunk el odáig. Mit kell megtennünk, milyen sorrendben, milyen ütembe ahhoz, hogy a végén ott tartsunk, ahol szeretnénk, vagy az év elején szerettünk volna. A célokról már írtam itt, meg itt, meg itt

Amit én még fontosnak tartok, hogy mindig rugalmasak legyünk. Mire is gondolok. Kitűzünk egy célt, kidolgozzuk, örülünk, érezzük, hogy sikerülni fog. És ekkor jön egy olyan, amit nem terveztünk be, ami ÚJRATERVEZÉST igényel a célunkra nézve. Ekkor mondhatjuk, hogy Á, LE—-ROM, NEM IS FONTOS NEKEM EZ A CÉL, LÁTOD, NEM IS LEHET MEGVALÓSÍTANI. És simán lemondok róla. Vagy azt mondom, hogy OKÉ, EZ NEM VOLT BETERVEZVE, AKKOR NÉZZÜK, HOGYAN KELL MÓDOSÍTSAM AZ APRÓ CÉLOKAT AMIK ELVISZNEK MAJD A VÉGCÉLHOZ. Így értem a rugalmasságot. Ne lemondjunk, hanem ÚJRATERVEZZÜNK.

Talán furán hangzik, de a TERVEZÉSHEZ sok-sok SZERETET is kell.

Szeretni kell magunkat ahhoz, hogy ha pl: az a célunk, hogy szexi, csinos, fitt, egészséges NŐk akarunk lenni, ahhoz azért tenni is kell. Naponta legalább 1 órát kell valamilyen formában magunkra szánni, hogy ez megvalósulhasson. Ahhoz, hogy a családunk, a munkánk, a szórakozásunk rovására naponta egy órát csak magunkra szánjunk, ehhez azért kell SZERETNI MAGUNKAT. Ebben a témában írtam már, itt tudod elolvasni.

SZERETNI KELL A KÖRNYEZETÜNKET IS, hiszen úgy kell a jövőt kialakítani, hogy a hozzánk közelállók azt érezzék, hogy nekik is szánunk szerepet az “új életünkbe”, nem kirekesztve őket, elindulunk valamerre, vagy ami még rosszabb, hogy őket is belekényszerítjük a változtatásba. Meg kell találni a balanszot, amit csak sok-sok szeretettel, elfogadással, kompromisszummal lehet.