#pocsékulérzemmagamrázzatokfel/2

Talán olvastátok, talán nem, akkor most (#pocsékulérzemmagamrázzatokfel/1) megtehetitek, Rita-Selinával folytatott beszélgetésemet amiben egy sokakat érintő érzésről, problémáról beszélgettünk. Azt gondolom, hogy ahogyan a SZERETET, a BOLDOGSÁG, a HŰSÉG vagy HŰTLENSÉG, a SZOMORÚSÁG vagy MAGÁNY, hogy csak néhány érzést említsek, mindenkinek mást és mást jelent, úgy a negatív érzésekkel való megküzdésre sincs egy egyen recept, maximum ötleteket adhatunk.

Nekem sokszor segített már az életem folyamán amikor arról olvastam, hogy más is volt hasonló cipőben, más is küzdött hasonló gondokkal és ő azt hogyan orvosolta. Elindított bennem egy folyamatot, adott egy másik nézőpontot vagy ép átsegített azon a holt ponton amin egyedül a saját kis “mókuskerekemből” nem tudtam kilépni.

Pontosan ez vezérelt, amikor Női szövetségünk két tagját is megkérdeztem, hogy hogyan látják ugyanazt a helyzetet. 

A szituáció a következő: (a facebookon egy csoportban találtam ezt az írást)

40+os vagyok… egyszerűen utálom a házi munkát, utálok bevásárolni, főzni, takarítani, mosni vasalni, viszont utálom a koszt a rendetlenséget és a rendelt kaját. Család van, férj, gyerekek… segítenek, ha szólok, de kb. katonatisztnek érzem magam, így inkább nem szólok sokszor. Házvezetőnő szóba se jöhet… nem vagyunk szegények, de, ez nem férne bele és szerintem ez se oldaná meg a bajom. 

Van, hogy inkább lefekszem aludni, mert ha fenn lennék akkor tuti valamit csinálnék ami nem tesz boldoggá… film, olvasás nem köt le… akkor is csak az lebeg a szemem előtt, hogy mennyi mindent kéne csinálni. Férj szerint engedjem el (nem élünk gázul, de nem is patika az otthonunk), neki jó egy sajtos tészta is, ha arról van szó, ő soha nem nyomasztott, mégis én érzem magam szarul. 

Mert tényleg nyűg ez nekem nő létemre. Normális ez? Mókus kérek az egész életem… (mint sokan másoknak) de ezt egyre rosszabbul élem meg. Fogalmam sincs mit kezdjek magammal gondoltam a sportra… de mindig vannak kifogások miért nem, és nem is tudom mit élveznék jelenleg. Viszont ehhez még túl fiatal vagyok, hogy ennyire kiégve és frusztrálva érezzem magam. Ötleteket várok, hogy mivel tudnám magamat felpörgetni.

Most pedig Csillával beszélgetek, hogy ő, hogyan látja ezt a problémát, vele előfordult-e már hasonló, ő mit javasol…

• Azért szeretnélek megkérdezni téged Csilla, hogy habár a munkád pontosságot kíván tőled, de mi a helyzet a magánéletedben? Veled előfordult már olyan, mint a hölgy által leírt történet?

Igen, ez így van, a főállású munkám egyik sarkalatos pontja a folyamatos határidők betartása, ami sajnos a magánélet megszervezésére is kihat, de már hozzászoktam és igyekszem ennek is, mint sok minden másnak is, a jó oldalát (jól tervezhetőség, kiszámíthatóság) nézni. Mindemellett, én szeretem a rendet a magam körül, a rendet a fejemben/lelkemben/szívemben, és ezt például úgy érem el, hogy mindig mindenben az egyszerűségre törekszem, mert sokszor azt látom, hogy magunkban/magunknak bonyolítjuk a dolgainkat, felesleges problémákat generálva ezzel, amin aztán feleslegesen pörgünk.

Ami a házimunkát illeti, azt is elég lazán kezelem, és együtt tudok élni azzal, ha nem mindig minden „patent” otthon. Visszatekintve, nekem is voltak, főleg a 20-30-as éveimben, olyan pillanatok, mikor éreztem valami hasonlót ehhez a történethez, de aztán ez szépen lassan elmúlt annak köszönhetően például, hogy mindig emlékeztetem magam, amikor így elkezdenék lefelé menni a gödörbe, hogy mi értelme nyavalyogni, anyukám (és rögtön ott is a fejemben a válasz, hogy semmi), csak csináld a dolgod, addig sem agyalsz feleslegesen. Meg aztán mindig eszembe jut egy évekkel ezelőtti poszt Lustanyu virtuális tollából, hogy milyen jó dolgom van, hogy nem kell kapálnom egész nap, pedig az mennyi mindent megold(ana) a mai korban élők életében is – a kedves mama szerint legalábbis. (Jó-jó, egy-két pont ma már nagyon nem polkorrekt, sőt, már akkor sem volt az, de engem mindig lehoz a kanyargásról az az egyszerű és karcos józanság, ami a mamából kiszól, itt tudjátok ti is elolvasni, ha még nem ismernétek: http://lelekdorombolo.blogspot.com/2011/05/kapalas-elhozza-vilagbeket.html)

Azt tudjuk, megtanultuk már Csillától, hogy a SZÍNEK képesek a külsőnket befolyásolni, RAGYOGTATNI illetve a lelki állapotunkra is hatással lehet egy-egy színválasztás.

Ezzel kapcsolatosan rögtön két kérdés is felmerült bennem. 

• Mielőtt valakinek, akit ismersz (a habitusát, a viselkedési attitűdjét) színelemzést készítesz, az elsőre “felkínált” színek befolyásolják ezt?

Nem, ez úgy zajlik, hogy a tanácsadás elején mindenki elé odateszem a négy évszak montázsát, amiket készítettem, hogy válasszon, szíve szerint melyik áll hozzá a legközelebb. Támpontot a színtípusához nem igazán ad a választása, mert azt az ezután következő színkendőzéssel derítjük ki. Tapasztalataim szerint azt az évszaktablót választják többnyire az emberek, amelyiken az árnyalatok tetszenek nekik, vagyis az derül ki, hogy az illető milyen színvilágot preferál, de azt tudjuk, hogy azok az árnyalatok, amik tetszenek nekünk, azok nem feltétlenül emelik a megjelenésünket, vagyis ez a kettő egybe is eshet, de különbözhet is.

• Illetve arra is kíváncsi lennék, hogy ha valaki ilyen lelki állapotban van, akkor a színei tudatos használatával képes változtatni a problémáján?

Azok, akik már voltak színkendőzésen, sokszor számolnak be arról, hogy a viselt színek hatnak nemcsak a környezetükre, hanem rájuk is. Ha eluralkodna rajtunk a letargia, a kedvetlenség, piros/vörös viselésével talán egy kis életet lehelhetünk magunkba, hiszen az egy felvillanyozó, élénkítő, cselekvésre ösztönző szín és stimulálja az idegrendszerünket, adrenalint pumpál a vérünkbe, javítja a keringésünket. Érdemes megnézni pl. azt is, hogy eszünk-e elegendő vörös színű ételt, mert azokkal belülről növelhetjük az energiaszintünket, és ez is segít abban, hogy két lábbal álljunk a földön, és ne szálljunk el túlságosan az agyalásban.

• Csilla te mit gondolsz, a színeken kívül mivel lehetne még pozitív hatást elérni a hölgy lelki állapotában?

Nekem sokat segít a mozgás. Az ülőmunka miatt is nagyon kell, hogy az ember megmozduljon és abszolút az a tapasztalatom, hogy a fizikai (el)fáradás jó hatással van a hangulatomra is, nemcsak a testemre. Sajnos, eléggé elcsépeltté és súlytalanná vált az a tanács, hogy mozogni kell, mert annyiszor és annyian elmondták már, az én életemnek is sokáig nem volt része, de ha kicsit kitart az ember, ha újra és újra összeszedi magát, akkor egy idő után már hiányozni fog, mert szinte észrevétlenül hozzájárul ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben.
Nem gondolom, hogy ilyen helyzetben csak pszichológus segíthet rajtunk, bár kerülhetünk a gödrünkben olyan mélyre, hogy nem látunk más megoldást, de a magyar társadalomban még mindig eléggé tabu ez, hogy külső segítséget vegyünk igénybe a lelki bajaink enyhítésére, úgyhogy sokszor már csak azért sem megyünk el szakemberhez, mert mit fog szólni a falu népe, ha kiderül a gyengeségünk?

Ha újra és újra visszatérünk adott problémához, ha nem tudunk szabadulni egy-egy negatív gondolatunktól, lehet, hogy egy pszichológus segíthet feltárni, hogy mi az oka annak, amiért így érzünk, és segíthet elindulni egy önismereti úton, ami szerintem a kulcsa ennek az egész kérdéskörnek.

• Szerinted kell, hogy rosszul érezze, ne adj isten szégyellje magát, aki ilyen állapotban van?

Nem hiszem, hogy kellene, de ha én kerülnék ilyen állapotba, biztosan megkérdezném magamtól, hogy az segít a gyökérproblémámon, ha még szégyellem is magam miatta? Az én válaszom erre a kérdésre a nem lenne, úgyhogy én biztosan elgondolkoznék azon, hogy oké, ezt érzem most, van ilyen, de mit tudok tenni azért, hogy egyre kevesebb ilyen legyen, vagy hogy ne is érezzem ezt többé?

Köszönöm Csilla a beszélgetést a más nézőpontot ugyanazzal a helyzettel kapcsolatosan. Igazán érdekes volt hallani a te “megküzdési” stratégiáidról és remélem az olvasóinknak is tudtunk vele segíteni.