Melegséget sugárzó, őszinte, barátságos, meghitt….

Számomra a MEGHITT szó ezeket a kifejezéseket jelenti. Az Adventi koszorún az első gyertya meggyújtásával, ilyen érzéseknek kellene bekúszniuk a szívünkbe, lelkünkbe.

Amikor az év elején megfogalmaztam a terveimet, céljaimat és azt írtam le, hogy: “ez az év KÜLÖNLEGES LESZ, ezért KÜLÖNLEGESRE IS TERVEZEM.

A legkülönlegesebb, hogy idén leszek 50 éves. Nem tervezek nagy bulit, sokkal inkább azt, hogy az egész évemet telis-teli rakom élményekkel, izgalmakkal, feladatokkal. Nem szeretném, ha ez a KÜLÖNLEGES ÉV úgy érne véget, hogy semmiben sem volt más, több, extrább, mint az előző 49.”

Most, hogy közelítünk az év végéhez, bátran ki merem jelenteni, hogy ez az év KÜLÖNLEGES VOLT. Minden létező tekintetben. 

Olyan megtapasztalásokat, tanításokat, “élményeket”, leckéket hozott, amivel bátran ki merem jelenteni, hogy felkerült arra a bizonyos I-re a pont, ami egy ilyen kerek évfordulóhoz dukál. 

Voltak jó, kevésbé jó dolgok, és most elérkezett az ADVENT, meggyújtottuk az első gyertyát, eljött az idő, hogy kissé elcsendesedjünk, befelé forduljunk, és ami még hátra van az évből azt igyekezzünk BÉKESSÉGBEN, KEDVESSÉGEBEN, HARMÓNIÁBAN MEGÉLNI. 

Egy vidéki kis faluból származom, ahol nem volt pompa és csillogás, viszont sokkal inkább jelen volt a MEGHITTSÉG. Emlékszem, hogy hetekkel karácsony előtt, minden este daraboltuk a színes papírcsíkokat, amiket, mint a nyaklánc szemeit végül összeragasztgattunk. Majd felkerült a gyerekszobába, és a folyosóra, ahol a fa állt. 

Miközben ezt írom, arra gondolok, vajon én, adok-e a fiaimnak ilyen emlékeket, amiket még 50 évesen is felfognak tudni idézni maguknak vagy a családjuknak…????

Vajon ebben a rohanós, frusztrált, kapkodós, elvárásokkal, félelmekkel teli mindennapokban, képesek vagyunk-e legalább egy-egy délutánra letenni a terheinket és olyan felszabadultan megélni a pillanat varázsát, ahogyan azt gyermekként tettük?

Amit ez az év hozott nekünk, (direkt nem nevezem nevén a “gyereket”) különösen nehézzé teszi, hogy úgy tudjuk megélni az ADVENT és a KARÁCSONY elkövetkező napjait, hogy ne egy merev erőlködés, fogcsikorgatva akarás legyen, … sokkal inkább az ELFOGADÁS, a TÜRELEM, a  TÁMOGATÁS, a SZERETET, a KEDVESSÉG szője át.

Te, aki ezt most olvasod, arra gondolsz: Hú micsoda nagy szavak… Hú de nagyot mondtál… Hú ezt meg hogyan is csináljam… amikor (és itt jönnek a nehézségek). Igen, igazad van, talán nagy szavak, talán lerágott csont, talán megvalósíthatatlannak tűnik, főleg, ha így gondolsz erre az egészre. Pedig talán csak egy másik nézőpontra van szükség. 

Amikor dühösek, türelmetlenek vagyunk valakivel szemben, egy pillanatra gondoljunk arra, hogy talán inkább egy megértő, kedves mondat jobban segítené, hogy megoldódjon a probléma…

Vagy, talán annak a pénztárosnak, eladónak, is jól esne néhány kedves szó, dicséret… a morgolódás helyett.

Egy forró tea, apró süti a postásnak, futárnak… csodákra képes.

Egy meg nem írt kötekedő, degradáló, beszóló komment is szebbé teheti az írójának és az olvasójának is a napját. 

Apró gesztusok csak, amitől mi magunk is sokkal jobban érezzük magunkat, és megfigyeltem, hogy a jóság ragadós. A pénztáros akinek megdicsérem a haját, körmét, illatát, vagy amit úgy érzem, hogy őszintén meg tudok említeni, hogy jaj de szép, a következő vevővel sokkal kedvesebb, a mufurc postás, aki sohasem mosolyog, egy kis csomag sütitől még viccelődésre is képessé válik…

egy ici-pici jóság is jobbá teheti a világot, amire most különösen nagy szükség van.

Boldogsággal átszőtt, örömteli készülődést kívánok mindenkinek.