-
Hallgatni arany
Ezt a hetemet, amit itt töltöttem a Balatonnál, sétálással, felfedezéssel, túrázással, bolyongással, EGYEDÜL, ezzel a közmondással tudnám összefoglalni. Én úgy gondolom, sok kapcsolat, házasság, megmenthető lenne, ha a felek, akár csak néhány napra is, de letudnának válni egymásról. Mégpedig úgy, hogy közben valami olyat tesznek, amiben, amivel jól érzik magukat, amivel feltudnak töltődni, amitől kisimulnak az idegpályáik. Ha képesek lennének csendben maradni, befelé figyelni, kívülről ránézni a helyzetre. Hallgatni, hallgatni, hallgatni, és közben meghallani a belső hangot… Velem is valami hasonló dolog történt. Februárban olyan szinten sokaltam be, fordultam magamba, hogy úgy éreztem szükségem van valami hosszabb töltekezésre. A családdal megbeszélve, úgy döntöttem, pár napra “elvonulok” a világ, a magam…
-
7 nap 7 csodás program a Balatonnál
“A Balaton ábránd és költészet, történelem és hagyomány, édes-bús mesék gyűjteménye, különös magyar emberek ősi fészke, büszkeség a múltból s ragyogó reménység a jövőre.” Eötvös Károly Balatonlelle Egyszer réges-régen élt a nagy tó partján egy juhász, akit Balatonnak hívtak. Nem volt sem szegény, sem gazdag, éppen annyi volt a nyája, hogy szépen megéldegéltek belőle. Jólelkű volt, barátságos, becsületes ember, és furfangos észjárásáért, okos beszédéért kedvelte mindenki a környéken. Ugyanígy szerették szépséges leányát, Lellét is. Egyedül nevelte szeme fényét, mert édesanyját a kislány születésekor elvesztették. Sokan jártak hozzájuk az apa jó szaváért, a leány ízletes juhsajtjaiért, s ők szívesen fogadtak ismerőst, ismeretlent egyaránt kicsit házikójukban. itt olvashatod tovább Deseda, a földi…
-
Egy klassz nap, klassz élményekkel.
Tartalomjegyzék Ismét egy mesével szeretnék indítani. Egy skót hercegkisasszony és egy magyar főúr mesébe illő szerelmének története a XIX. század végéről, aminek Keszthely annyi mindent köszönhet. Monaco vagy Keszthely? A kérdés nem lehet kérdés. Ahogy haladt a gróf hintója Monaco felé, egyre hevesebben dobogott a szíve. A keblében őrzött levél égette bőrét. Hányszor elolvasta már! A végső búcsú minden egyes szavát fel tudta idézni. A betűk itt-ott elmosódtak, és ő számtalanszor megcsókolta ezeket az elmosódott betűket, hiszen tudta, a leány könnyei áztatták el azokat. A leány könnyei, melyek hasztalanul patakzottak, nem hatották meg az atyát: Nem fogsz hozzámenni ahhoz a magyar grófocskához! Ne feledd, hogy ereidben európai uralkodók vére…