• Blogtérkép
  • Blogtérkép
  • IMG 20220623 172637 1 e1720879919346
    Otthon & Rend,  Alkotóműhely,  Évszakok ritmusa,  Nyár

    Levendulalexikon némi kézműveskedéssel megfűszerezve.

    Elültettem, öntözgettem, féltettem, óvtam, gondját viseltem, leszüreteltem, majd alkottam belőle, közben pedig egy csomó érdekes és hasznos dolgot megtanultam róla. Amiket most szeretnék veletek is megosztani. A LEVENDULA színe, illata, íze, formája, aromája mind-mind valamelyik érzékszervünkre hat. Használhatjuk a háztartásunkban, a szépségápolásban, ízesíthetjük vele ételeinket, süteményünket, az egészségünk és hangulatunk harmonizálásában is fontos szerepet tölthet be. Egy igazán sokoldalú növény, ami nem hiányozhat a kiskertünkből sem, hiszen nagyon szeretik a méhecskék is és még klassz dolgokat is alkothatunk belőle, miután leszüreteltük. A nyugalom, a tisztaság, a vidéki ház romantikus csábítása, a rózsák társalkodónője a kertben: a levendula. Elnevezése: A LEVENDULA elnevezést a latin lavare (mosni) kifejezésre vezetik vissza, mert az ókori rómaiak és…

    Tudj meg többet

    Ez is érdekelhet

    étel

    Paradicsomos, töltött cukkinis étel 30 perc alatt.

    2025.02.16.
    5

    Boldogságunk kulcsa az, hogy Szárnyalunk, és Jól érezzük magunkat a Bőrünkben.

    2019.08.05.
    nő

    A test ragasztója, a NŐK megszépítője…

    2020.06.16.
  • felejthetetlen
    Otthon & Rend,  Alkotóműhely,  Évszakok ritmusa,  Nyár

    Felejthetetlen ízek mellé, feledhetetlen teríték.

    Kettő héttel ezelőtt, Csillával az évszakelméleti tudásunkat bővítettük tovább és arról folytattunk felejthetetlen beszélgetést, hogy mi a legfőbb jellemzője a NYÁR SZÍNTÍPUSNAK. Én megvallom őszintén, hogy sokáig azt hittem, hogy a szín típusok meghatározásában szerepet kap az is, hogy születésünkkor pont mi az aktuális évszak. Akkor én nyár lennék tél helyett. Nekem nagyon tetszett, ahogyan Csilla megfogalmazta, hogy milyen is egy nyár színtípusú ember: Mint amikor egy meleg nyári napon csak meghatározatlan körvonalakat látsz, nincsen élesség, nincsen mélység. A növények levelei rég elvesztették harsogó tavaszi zöldjüket, a párás levegőben minden egy kicsit poros, távolinak tűnő, akkor is, ha közel van. A mi színeink is ilyenek: nyugalmat árasztók, szelídek, sokszor definiálhatatlanok,…

    Tudj meg többet

    Ez is érdekelhet

    szívószál

    Szívószálak új élete

    2022.01.30.
    reggeli

    Ötleteljünk! Reggelik-ebédek/2…..

    2022.09.27.
    IMG20250406184408 EDIT 1

    20. böjtös napom – Tudsz mást is mint a böjtről beszélni? Egy húsvéti varrós történet a palacsintáskirálynőtől.

    2025.04.07.

Böngéssz a történeteim között

Én írom a Blogot

Üdvözöllek a blogomon!

Itt a tudatos életmód, a slow living és az önismeret jegyében megosztom gondolataimat az életről, könyvekről és inspiráló történetekről. Együtt kalandozunk az utazás világában, a gasztronómia jegyében pedig süthetünk-főzhetünk is együtt a kedvenc receptjeim alapján. Ha szereted a tartalmas beszélgetéseket és az élet apró örömeit, itt jó helyen jársz!

Köszönöm, hogy velem tartasz – érezd otthon magad!

 

Történeteim iránytűje

Blogtérkép

Legtöbbet olvasott cikkeim

Napi fél kiló saláta?

5 hastípus – Te melyikbe tartozol?

Az ég minden kékje

Kattints a címekre, hogy elolvashatsd.

© 2025 Ms Hortensia Blog. Minden jog fenntartva.

Szép, inspiráló gondolatok

“Ne feledd, hogy minden nap egy új kezdet. A tegnap tanulság volt, ma lehetőség, holnap remény.”

“Az utazás nem az, hogy megérkezzünk egy helyre, hanem hogy felfedezzük önmagunkat az úton.”

“A kreativitás nem más, mint bátorságot találni ahhoz, hogy valami újat alkoss.”

“Az olvasás az a kaland, amelyet sosem ununk meg újra átélni.”