Boldogságunk kulcsa az, hogy Szárnyalunk, és Jól érezzük magunkat a Bőrünkben

Ahogyan szerelembe esni is egy pillanat műve, úgy meghozni a döntést, hogy NA MOST!!!  MOST AZTÁN NINCS TOVÁBB, LÉPNI KELL!!!! Ehhez is elég egyetlen pillanat, de milyen pillanat???

• Sokszor egy orvosi diagnózis, (életmódot kell változtatnia, ha meg akar gyógyulni…)
• egy „kedves” ismerős kérdése: Hányadik hónapban vagy?
• egy fotó, ami szembesít a valósággal, (Úristen, ez nem lehetek én a fotón!!!!)
• egy harmadik fél a házasságban, aki 90-60-90-es idomokkal rendelkezi,
• vagy a mérleg, amivel nem vagyunk túl jó barátságban,
• és még sorolhatnám…

Persze kitartani már sokkal nehezebb, de a döntést meghozni mindig olyan egyszerűnek tűnik, mint szerelembe esni, vagy mégsem?????

Ami nekem segített, ami az a bizonyos pont volt az I-n, az utolsó csepp a pohárban, ami akkora gyomros volt, hogy még most is érzem… Szóval, húsvét hétfőt követő napon az ágyban olvasgattam, sokkoltam magam egy bejegyzéssel, amiben ismét felhívták a figyelmemet, hogy már csak 2 hónap és nyár…, na jól van gondoltam, felállok a mérlegre, nézzük mit mutat, mennyire nagy a baj. Ami ekkor történt, nem vicc, nem csak egy fogás, hogy tetszen a bejegyzésem, hanem tényleg így történt.

Na szóval: kicsoszogtam a fürdőszobában, elővettem a mérleget, ráálltam…. majd hunyorítottam, hátha jobban látom, mert azt gondoltam, ennyi????? na ennyi biztosan nem lehetek, ezért kimentem a szemüvegemért a nappaliba, hogy jól látom-e. Persze reménykedtem, hogy nem, és mire újra ráállok, addigra legalább 5kg-mal kevesebb lesz rajta… de nem, most is pont annyi volt, mint szemüveg nélkül. Azt hittem elájulok!!!!De tényleg. A számot azért nem írom le, mert sokan azt mondanák, hogy én tuti dilis vagyok, mert az nem is sok.

Magamhoz mérten volt sok. Utána néztem, a 2. fiammal való állapotosságom 26. héten voltam ennyi. TE JÓ ÉG!!!!! NEM TUDOM SZAVAKBA ÖNTENI, AMIT ÉREZTEM! Pánik, düh, elkeseredés, önmarcangolás, sírás és ezek felváltva, és össze-vissza. Közben azon agyaltam, hogy EZ MEG HOGY????? És hogyan nem láttam??? Nem csak kövér vagyok, de még testképzavaros is???Hiszen nem láttam magamon, hogy ekkora a baj.

Visszatérve a számhoz, amit nem írtam le, talán mert akkor újra konfrontálni kell, hogy mennyi is az annyi. Nem beszélve arról, hogy az, aki 90-100-150-200kg, az egyenesen kinevet, hogy na ne már, miről beszélsz… de: én egy vékony csontú ember vagyok, kb. 160cm, szóval az én versenysúlyom, az 53-55kg. Ez az a súly, ami számomra megfelelő, mivel van egy nyitott csigolyám, és annak sem jó, ha többlet súlyt kell cipelnie, a 2 szívműtétemről nem is beszélve.  Szóval ez a 67.2 kg (ezt így leírva látni, még sokkolóbb) valami elképesztően sok, HANGSÚLYOZOM, HOGY NEKEM, NEKEM SOK, MAGAMHOZ KÉPEST. Arról nem is beszélve, hogy 49 évesen, nem olyan könnyű ledobni 10 kilót, mint mondjuk 35 évesen. Sem az anyagcserém, sem a testem “mozgékonysága”, nem olyan már… 

Visszatettem a mérleget, vettem egy nagy levegőt, és azt mondtam magamnak: EZ ÍGY NEM MEHET TOVÁBB!!!!! ITT ÉS MOST VÁLTOZTATNOM KELL, MERT HA EZ MÉG TOVÁBB MEGY, AKKOR MÁR NEM LESZEK KÉPES VISSZAFORDÍTANI! Régen nem éreztem magam ennyire elszántnak, határozottnak, tettre késznek.

 

Jegyezd meg az élet 3 alapvető szabályát: 1. Ha nem teszel a célodért, soha nem éred el. 2. Ha nem kérdezel, a válasz mindig nem marad. 3. Ha nem lépsz, mindig egyhelyben maradsz.”

Ha kíváncsi vagy a folytatásra, olvass tovább….