Olyan sűrűn esett a hó, hogy egyszerre bealkonyodott tőle. Lány, nagy, gyermekökölnyi hócsomók szálldostak le az égből, és mi föltartottuk az arcunkat, hogy ráhulljon. Nagyokat kacagtunk, ha az orrunk hegyén megállt egy kis hóhalom, és prüszköltünk, mikor elolvadt rajta. Dobáltuk egymást puha hócsomókkal, és nem győztünk eleget kacagni. Édesanyánk egészen elfeledkezett rólunk, mint mi az uzsonnáról. Már sötét volt, egészen sötét, csak a hó világított, s mi még egyre tomboltunk a hóban, s örültünk a nagy szabadságnak. És nem is veszekedtünk, mint szoktunk, s a teljes jókedvhez nem hiányzott az idegen fiúpajtás, mint máskor. Itt volt pajtásnak a pompás hóesés. Valamelyik a három öcsém közül elkiáltotta magát: – Csináljunk hóembert!…

Hol volt, hol nem volt ezen a nagyvilágon, volt egyszer két testvér. Az egyik igen gazdag volt, a másik igen szegény. A szegény testvérnek a szegénységéhez még igen sok gyereke is volt. Karácsony éjszakáján a szegény sorsú testvér, hogy az éjféli misére felkészülhessen, fölkelt, és tüzet akart rakni, mert az esteli parázs már hamuvá lett. Hiába kotorászott az iszákjában, mert ott se kovát, se taplót nem talált, amivel tüzet lehetett volna kiütni, s így tüzet nem rakhatott. Elküldte hát a legnagyobbik fiát a szomszédban lakó gazdag testvéréhez, hogy adna nekik egy kis parazsat tüzet gyújtani. A gazdag testvér olyan jó testvér volt, hogy nemcsak hogy parazsat nem adott, hanem a…

Plusz 1 mese A süni szívébe akkor kezdte belopni magát a szomorúság, amikor az ősz beálltával nem talált már több lehullott piros almát a fák árnyékában. A puha avar sem tompította bánatát, amelyben reggelente a forrás vizéig gurult. Most nem is volt hozzá kedve, csak bandukolt lefelé a keskeny ösvényen, s közben azon morfondírozott, miért is van olyan egyedül. Bár kedves kis sün volt, mégsem kereste a többi erdei állatka társaságát. Amolyan magányos életet élt, bár jóban volt mindenkivel, mégsem mondhatta el, hogy igazi barátja volna. Megmosakodott a lassan csörgedező vízben, megrázta magát, és elindult vissza az úton. Úgy érezte, a szíve egyszerre üres és nehéz. Egy öreg, kiszáradt tölgy…

December 23. Írta: Richard Willmott Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, a törpék országában, ott is a törpekirály udvarában élt egyszer egy irigy törpe. Ennek az irigy törpének nagyon tetszettek a színes kövek. Össze is gyűjtött belőlük rengeteget, naphosszat rakosgatta őket, s bár tömérdek színes köve volt, meg nem engedte volna senkinek sem, hogy féltett kincseihez akár egy ujjal is hozzáérjen. Történt egyszer, hogy egy Merlin nevű vándor matematikus vetődött a királyi udvarba. Szörnyen nagy tudományával még a királyt is ámulatba ejtette. Meg is kérte őt a király, maradjon még az országában, és tanítsa törpe alattvalóit a matematika tudományára. Igent mondott Merlin a szíves marasztalásra, és…

December 22. Abban a nehéz órában, amikor Szent József megtudta, hogy családjával menekülnie kell Heródes gonoszsága elől, az angyal a szamarat is felébresztette az istállóban. „Kelj föl! – mondta neki a magasból az angyal –, Szűz Máriát urával most Egyiptomba fogod vinni!” A szamárnak ez egyáltalán nem tetszett. Nem volt valami jámbor szamár, sőt egy kissé inkább csökönyös. „Nem tudsz erről magad gondoskodni? – kérdezte bosszúsan. – Neked szárnyaid vannak, nekem meg mindent a hátamon kell cipelnem. És miért éppen Egyiptomba, mért nem jó egy közelebbi hely?” „Biztos, ami biztos!” – válaszolta az angyal. Ez egy olyan felelet volt, amire egy szamár csak azt mondhatja, hogy most már értem. Kiballagott…

December 21. Az erdőt vastag hó borította. Mélységes csend és kékes ködpára gomolygott. Dermedten roskadoztak a fák szikrázó-fehér prémes terhük alatt. Egyszerre csak suttogás támadt közöttük. – Valaki jár az erdőn! – adta tovább egyik a másiknak. S a magasabbak már azt is látták, hogy a túlsó erdőszélen hatalmas szál ezüstfenyő lépked, s amerre elhalad, nyomában elindulnak a fenyőfák. Izgatott mozgolódás támadt.  – Mi az? – kérdezgették öregebb társaikat a fiatal fenyőcskék. – Most elindulnak a városba a karácsonyfák – felelték azok nyugodt, méltóságos hangon. A menet egyre nőtt. – Mindjárt ideérnek – suttogta lázasan egy apró lucfenyő a társainak. – Ti úgysem kelletek – dörmögött rájuk egy sudár, szép…

December 20. Abban az évben hatalmas hó borította Lappföldet, ahol, mint mindannyian tudjuk, a jó öreg Télapó lakik. A Sarkkörön túl él ő egy hatalmas erdő eldugott sarkában, együtt krampuszokkal, erdei manókkal, tündérekkel, állatokkal. Apónk egy takaros kis házban lakik. Szomszédja, a Húsvéti Nyuszi, akivel nagyon jól kijönnek, gyakran segítenek egymásnak. Házuk mellett áll a hatalmas ajándékgyár, ahol sok-sok erdei manó, tündér és krampusz készíti a csodálatos játékokat. Egy szép napon, pontosabban december 5-én, azt hiszem, pénteken, nagy sürgés-forgás volt az ajándékgyárban. Hiszen holnap lesz a nagy nap! Bongó, a legöregebb krampusz, aki szeret fontoskodni, a sok krampuszt, tündért és manót felügyelte, nehogy véletlenül hibás játék kerüljön ki a kezük…

December 19. Picinke volt a legkisebb a madártestvérek között. Cinke mama már tojáskorában is nagyon óvta, mert attól félt, az apró tojás valamerre elgurul a fészekben, eltűnik a szeme elől, akkor pedig nem tudja a testével melengetni, és tán ki sem kel a fióka. Nyáron remekül elvoltak a kis madarak. Csak csiviteltek, torkoskodtak, hol a levegőben fogták el a rovarokat, hol a fűből kapták fel azokat a csőrükbe. Egyszóval csodásan telt a nyár. Mindenki boldog volt, jóllakott és elégedett. A nyárt követő átmeneti, hűvös őszi időt azonban hamarosan felváltotta a zord tél. A bogarak nem járták már kerge táncukat a levegőben, és a zúzmarás fűből nem lehetett szemernyi élelmet sem…