A spiritualitás misztikum vagy visszaemlékezés?

Ezek a szavak, mint vallás, spiritualitás, ezotéria, holisztikus szemlélet eléggé összemosódnak, átfedik egymást. Spiritualitással foglalkozni nem a XX-XXI. század kiváltsága. Már 1310-ben, vagyis a középkorban Marguerite Porete megírta az Egyszerű lelkek tükre című művet, ami a középkori misztika egyik legszebb alkotása volt.

Abban a korban Marguetite Porete olyan fontos szerepet töltött be, mint a mai kor egyik legismertebb spirituális tanítója Eckhart Tolle (Most hatalma című mű írója).

Mit is jelent a szó, SPIRITUALITÁS?

A spiritualitás összefoglaló kategórianév. A szó jelentése az idő múlásával fejlődött és kibővült, és különféle jelentései vannak.

A spiritualitás a latin „spiritus” szóból származik, melynek jelentése: LÉLEGZET, LÉLEK, jellem. A spirituális elvek szerint az ember tettei és élményei értelmezhetők és összhangba hozhatók egy egyetemes rendezőelvvel, amely áthathatja életüket.

A spirituális ember vallja, hogy élete nem önmagáért való – nem öncélú – hanem egy magasabb szintű rendet, célt és értelmet szolgál. Tetteit, döntéseit ezen elv alapján igyekszik megvalósítani. A spirituálisan gondolkodó ember a világot úgy értelmezi, hogy a tettei egy speciális ok-okozati rendszerben hatnak vissza életére. Ezt hívhatjuk karmának, „sors”- nak vagy „isteni elrendelés”- nek. A spirituálisan gondolkodók szerint a világnak vannak az érzékszerveink számára rejtett dimenziói és összefüggései, amelyek ugyanolyan erős hatással lehetnek létünkre, mint a környezetünk érzékelhető része. A spirituális világnézeteket követők vallják, hogy az élet több kell, hogy legyen, mint a természet véletlen egyszeri és megismételhetetlen játéka. Forrás: itt

Számomra a spiritualitás az alternatív gyógyászattal kapcsolódik össze, ebből a nézőpontból találkoztam ezzel a fogalommal először. Mely szerint a lelki eredetű konfliktusoknak és traumáknak jelentős szerepe van a betegségek kialakulásában. Az első könyv, amit ebben a témában olvastam és azóta is időről-időre fellapozok a Mit árul el a betegséged című mű. Egyszerűen, érthetően ad támpontot ahhoz, hogy a testünk, a lelkünk milyen fájdalmára reagál, az életünk mely területére kell most jobban odafigyelnünk.

“A lelkem éppúgy kitőlti a testemet, mint paplan a huzatot.

Meggan Watterson

Az én (és nem csak az én) “hitem” szerint minden betegség mögött valamilyen pszichoszomatikus lelki eredetű probléma áll. Életem során, amikor ezzel először találkoztam nagyon letaglózott, napokig, sőt hetekig depissé váltam, mert egyszerűen nem voltam képes elfogadni, hogy a szívbetegségem (ritmuszavarom volt) SZIMBÓLIKUSAN azzal áll kapcsolatban, hogy NEM TUDOK SZERETNI, NEM TUDOM ELFOGADNI A SZERETETET.

Elkezdtem kutatni, hogy létezik-e olyan, hogy valaki nem képes SZERETNI?

A nem vagyok képes szeretni valójában annyit jelent, hogy nehézségem van a szeretet kifejezésében, átélésében.

Elkezdtem visszagörgetni az életem, hogy mit találok magamban a SZERETETTEL kapcsolatosan. Jó néhány alternatív módszert kipróbáltam, ami mind-mind azt sugallta, ígérte számomra, hogy általa “megismerhetem magam”, megoldást találok a problémámra. Miközben ezen a spirituális úton jártam észre sem vettem, hogy minden kérdésre a válasz, hogy minden, amit keresek, valójában ott volt mélyen bennem. Persze ehhez a felismeréshez sok-sok időnek kellett eltelnie, sőt, volt, amikor humbuknak tartottam az egészet, kiábrándult voltam, mert nem abban az ütemben, nem ott és nem akkor jött meg az a bizonyos aha érzés amire vágytam. Hátat fordítottam az egésznek és visszatértem ahhoz az élethez, amit úgy neveztem, hogy “éppen-hogy-elmegy élet”. Nem tudtam, hogy a spirituális útkeresés nem egy “házi feladat”, amit szépen megoldunk és megyünk tovább.

A spirituális utazás egyszerre titokzatos, misztikus, nehezen elmagyarázható, néha teljesen érthetetlen és engem bizony sokszor el is bizonytalanított. Az átalakulás nem egy pillanat műve, a lélek feltárása egy hosszú folyamat. A megértéshez el kell csendesedni, befelé kell fordulni, kinyitni a kaput a belső világunkhoz. Amikor először nem áldozatként tekintettem magamra, hanem elfogadtam, hogy az én legfőbb feladatom ezen az úton a SZERETET MEGTALÁLÁSA, MEGISMERÉSE, ELFOGADÁSA, BEÉPÍTÉSE, egy olyan belső SZABADSÁGOT éreztem, ami semmihez sem volt hasonlítható.

Valójában milyen érzés is a BELSŐ SZABADSÁG?

Amikor legyél bárhol, legyél bármilyen gazdag vagy szegény, legyen bármennyi vagy bármilyen kevés megvalósult álmod, NEKED MÉGIS LETÖRÖLHETETLEN MOSOLY VAN AZ ARCODON, mert tudod, hogy olyan belső kincs birtokosa vagy, amit senki sem vehet el TŐLED.

Szabadság?

Nem a nyári szabadságra gondolok persze, alapvetően mindenkinek mást jelent a szó SZABADSÁG. Azt hisszük, hogy a XXI. század a szabadság százada, de valójában tényleg az lenne a szabadság, hogy az egész életünket a belső elvárásaink ámokfutásában éljük meg? Az elért Like-ok, a még nagyobb lakás-ház, még szuperebb autó, még csodásabb nyaralás alapján értékeljük magunkat? Valóban ez volt a “puttonyunkba”, amit megszületésünkkor a hátunkra vettünk, mint megoldandó feladatot? Valóban ezekre az eseményekre, értékekre van szükségünk?
Azt érezzük, hogy nincs időnk semmire és ebben a “nincs időben”, hogyan lenne időnk, hogy a belső hangunkat meghalljuk? Folyamatos állandó zajban, információ áradatban éljük a napjainkat. Ha felmerül bennünk egyetlen pillanatra is, hogy NEM JÓ ÚTON JÁRUNK, máris jön a válasz, hogy: Mindenki ezt csinálja vagy élni kell valamiből… Ez egy olyan lavina, vagy még inkább egy ketrec. amit magunkra zártunk és még a kulcsot is eldobtuk. Valljuk be magunknak, egymásnak, hiszen négyszemközt vagyunk, hogy sokkal egyszerűbb a szőnyeg alá seperni a gondokat, nem észre venni azokat a belső “üzeneteket” és az időjárásra, a stresszre, a korunkra fogni, amik, mint egy hangos sziréna újra és újra megszólal bennünk és azt üzeni, hogy fejezd be az “éppen-hogy-elmegy életed” és kezdj el másként élni.

Első lépésként érdemes tisztázni, hogy:

Mit akarok?
Mire van szükségem?
Miért is olyan fontos ez nekem?

Persze van ellen példa is. Aki otthagyja a jólfizető állását, a megbecsültségét, a magas beosztását, le mer számolni az álbarátokkal, álcsaláddal, álértékekkel, hogy újra indítsa az életét, mert rájön, hogy nem ez az ő útja, nem ezt pakolta a “puttonyába”, nem ez az ő története. Amikor “új életet” kezdünk, ami valójában a régi életünk új alapokra helyezése, számba kell venni, hogy mit tanultunk meg eddig, mi volt benne a “lecke”, milyen pozitívumai voltak és mik azok az erőforrásaink, amiket a jövőben is hasznosítani tudunk.
Csinálunk egy “TAVASZINAGYTAKARÍTÁST”, csak most a lelkünkben. Már ez sem egy könnyű folyamat, hiszen csak akkor van értelme, ha teljesen őszinték vagyunk magunkhoz. Ami jó benne, hogy mialatt “vizsgálódunk” magunkban, mint egy rajz a papíron, kirajzolódik, hogy milyenek is vagyunk valójában. Azzal, hogy újra éljük a döntéseinket vagy nem döntéseinket, traumáinkat, lehetőséget teremtünk magunknak arra, hogy a jövőben másként döntsünk. Olyan ez, mint amikor kirándulunk és egy útelágazáshoz érünk térkép nélkül, nem tudjuk, hogy a lehetőségek közül melyik út hová visz, a lényeg, hogy ne forduljunk vissza, csak mert az út, amin már végig mentünk ismerős.

Egy kis “játék” a végére. Keress egy fotót, ami azt szimbolizálja, hogy hogyan vagy most, majd keress egy másikat, ami pedig olyan, amilyenné válni szeretnél.

Ha van kedved és időd, küld el a gondolataidat a kis szösszenetemmel kapcsolatosan és szívesen megnézném a választott fotódat is.

Az itt található kis írásaim is ajánlom a figyelmedbe.