édesburgonya
Paleo konyha

Édesburgonya-édesburgonyával

Bátran kimerem jelenteni, hogy ebből (édesburgonya) az alapanyagból készült ételt nem tudom megunni. 

Szerencsére a Paleo konyhába is beilleszthető, annak ellenére, hogy burgonya.  Azért “engedélyezett” mivel a glikémiás indexe alacsony. 

Itt írtam már arról, hogy mi is az a glikémiás index.

Egészen 2019 tavaszáig, még csak nem is ettem édesburgonyát. Akkor a barátnőmmel egy napot Vácon töltöttünk, és ott is ebédeltünk. Ő ajánlotta, hogy kóstoljam meg az édesburgonya pürét, mert az fantasztikusan finom. Gondoltam egy próbát megér. Örömmel jelenthetem ki, hogy IGEN, IGEN és IGEN. Az egyik, ha nem a legfinomabb köret (legalábbis számomra), az ÉDESBURGONYA. 

Attól a naptól kezdve, sok-sok formában elkészítettem már, és megunhatatlan számomra. 

A héten 2 féle módon is szerepelt a tányéromon. Sajnos a család többi tagja nem szereti, ami nem nagy baj, így legalább több marad nekem. 

Az egyik, az ÉDESBURGONYA PÜRÉ.

Állagra nagyon hasonlít a hagyományos krumplipüréhez, talán egy kicsit lágyabb és persze édeskés az íze. 

Az elkészítése:

20190824 192154

Pontosan ilyen egyszerű, ahogyan a képen van. Boltból hazaviszem, megmosom, beteszem a sütőbe, (170 fok, légkeveréses sütőben) mérettől függően 45-60 perc a sütési idő. Én úgy szoktam ellenőrizni, hogy jó-e, hogy beleszúrok egy kést. Ha úgy megy bele, mint kés a vajba, akkor jó. Ki is lehet venni a sütőből. Majd megvárom míg kihűl, akkor kicsit olyan ráncossá válik, mint az alsó képen is látható. Simán leválik a héj a krumpliról. Ezután villával, vagy robotgéppel össze lehet pépesíteni. Pici só és már készen is van. Én szoktam még tenni bele egy pici tejfölt, ami tudom, hogy nem paleo, de ennyit talán engedélyezhetek magamnak. A tejföltől még selymesebb, még lazább lesz. Azon felül, hogy sokáig van a sütőben, tényleg nagyon egyszerű, és végül is addig lehet mást csinálni. Egy nagy adag salátával, tonhallal valami elképesztően isteni!!!

20190824 191548

Jó étvágyat hozzá!

A másik, ahogyan a héten elkészítettem még:20190824 195918

Azt hiszem, hogy erre az édesburgonya köretre is érvényes, hogy olyan egyszerű, mint a püré készítése. Édesburgonyát boltból hazaviszem, megmosom, felkarikázom,(nem kell megpucolni) pici olívaolajjal meglocsolom, befűszerezem, és már mehet is a sütőbe. Kb. 25 perc alatt készen is van. Hát kell ennél gyorsabb, finomabb, egyszerűbb étel???

20190824 201633

Jó étvágyat hozzá!!

Minimalist Aesthetic Thank You Card Instagram Story

81 / 100

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.