banán
Alapanyagokról infó

Banán

Én, még emlékszem, részese voltam, amikor a BANÁN igazi luxuscikk volt. Az anyukámnak a közértben fel kellett íratnia, hogy ha jön belőle, akkor tegyenek neki félre. Arról nem is beszélve, hogy 2 kg-nál többet nem is adtak egy embernek. Amikor Babónak ezekről mesélek, szinte tátott szájjal hallgatja, el sem akarja hinni, hogy ilyen is volt, sőt, annyira nem is régen.  

pexels vanessa loring 5966630

 
Fán terem a banán, vagy nem???

banán a trópusokon elterjedt és termesztett egyszikű, lágy szárú, bár gyakran fatermetű növények nemzetsége a banánfélék (Musaceae) róluk elnevezett családjában. A világ legmagasabb egyszikű, lágy szárú növénye.

A banán története a Csendes-óceán trópusi szigetein kezdődött, Délkelet-Ázsia területén. Kr.e. 6000-8000 évvel már kezdetleges termesztésről is beszélhetünk. A gyümölcs az ókorban terjedt el Ázsia trópusi vidékein, majd eljutott Afrikába is, ahol gyorsan terjedt a banántermesztés, nem kis részben a rómaiaknak köszönhetően. A banán nemzetség tudományos nevét (Musa) Antonius Musa után kapta, aki Augustus római császár orvosa volt, és – egyéb érdemei mellett – szorgalmazta a banántermesztés elterjesztését a birodalom erre alkalmas területein. A kedvelt csemege először arab közvetítéssel került Európába a Közel-Keletről, majd a portugál hajósok jóvoltából jutott el Amerikába a XV-XVI. században, ahol szintén hatalmas karriert futott be. A „banán” vagyis az angol „banana” név a növény Guinea-ban használatos nevéből, azaz a „banema”-ból ered, amelynek első írásos említése a XVII. században jelent meg. Napjainkban, a trópusi égövben szinte mindenhol termesztik, ahol van megfelelő talaj és elég csapadék a növény számára. 

A fatermetű növény 3–10 méter magas törzse valójában áltörzs, ami a felállva egymásra boruló, egymást spirálisan követő levelek kemény hüvelyeiből alakul ki. A szabadban levéllemezei többnyire tagoltak, mivel erősebb szél hatására a levélerek között a levél felhasadozik. Gyökérzete a föld alatti gyöktörzsből (rizóma) ágazik szét.

pexels jonas von werne 2168838

A 2 m hosszt is elérő, lecsüngő, összetett fürtvirágzata hosszú virágtengelyen, a csőszerű áltörzsön áttörve nő ki annak közepéből. A gazdagon elágazó, egylaki virágzatban fölül nőnek a porzós, alul a termős virágok — a virágzat alsó 1–12, spirálisan elhelyezkedő ágán többnyire 14–18, párosával nővő virággal. Minden részvirágzatot egy-egy lila murvalevél ölel körül.

Termése bogyótermés (tulajdonképpen áltermés). A többnyire 10–15 cm hosszú, hajlott, sokszögletű, tompa végű, zöldessárga gyümölcsök közös száron helyezkednek el. A vadbanánok gyümölcsében nagy, kemény magok találhatók, a termesztett triploid változatok magtalanok. 

pexels bhen sarmiento 8654712

9–10 hónapos korában virágzik, méghozzá fokozatosan, alulról fölfelé. Termése kb. 3 hónap alatt érik be; ezután az áltörzs elpusztul, és a rizómából új növény sarjad. A vadon élő fajokat kis madarak porozzák be.

A termesztett, magtalan fajokat vegetatívan, sarjaztatva szaporítják. Ezek a termesztett banánfajok egy-egy közös ős klónjai, amelyek betegségekkel szembeni ellenálló képessége elmarad a vad ősökétől. Forrás: innen

Az évszázadok, sőt évezredek alatt a banánnak igen sok fajtája, változata, hibridje alakult ki. Szerte a világon több mint ötszáz fajtát használnak a termesztésben, de az összes kevésbé elterjedt változatot is beleszámítva ez a szám valószínűleg ezernél is több lehet. Alapvetően két nagy csoportra lehet a banánféléket elkülöníteni: az ún. „desszertbanán” édes, friss gyümölcsként fogyasztható, míg a kevésbé édes „főzőbanán” főként feldolgozva fogyasztandó, mint például a burgonya. Európában és Észak-Amerikában tulajdonképpen csak a desszertbanánt nevezik banánnak, a főzőbanán „plantain” néven kerül forgalomba. Ázsiában és Afrikában, ahol a banán felhasználása sokkal változatosabb, ennél sokkal több csoportot is megkülönböztetnek. Forrás: innen

Miért jó banánt fogyasztani:
  • A-, B1-, B2-, B6-, C- és E- vitaminokat tartalmaz.
  • a vasat, rezet, jódot, mangánt és foszfort említik. Különösen sok benne a B6-vitamin.
  • könnyen emészthető, ezért kisbabáknak is adható, a gyomorból 110 perc alatt kiürül.
  • Sportolók számára kiváló szénhidrátforrásként szolgál, főleg edzések előtt kellő idővel fogyasztva.
  • káliumban és magnéziumban gazdag, ami jótékony hatással van a vérnyomásunkra és a szívünkre.
  • antacid-hatása van, ezáltal megvéd a gyomorfekélytől.
  • Hasmenés következtében a szervezet könnyen dehidratálódik. A banán segít visszaállítani az így elvesztett káliumot.
  • A banán gazdag a pektin nevű, vízben oldódó rostban is, ezáltal jótékony hatással van az emésztésünkre és könnyít a székrekedésen.
  • A gyümölcs fruktooligoszacharidot is tartalmaz, amely probiotikumként a jótékony baktériumokat szaporítja, a káros baktériumoktól pedig megvéd.
  •  A banán kiváló karotinoid-forrás, ami egy antioxidáns, és amely védelmet nyújt a krónikus fertőzésekkel szemben. Forrás: innen
Banánt fogyaszthatjuk fogyókúra során?

A banánnak viszonylag magas a cukortartalma, ami miatt úgy is gondolhatnád, hogy nem éppen ideális nassolni való a fogyókúra során. Ez részben igaz, viszont azt már kevesebben tudják, hogy a banánban található rezisztens keményítő meggátolja a zsír lerakódását a szervezetben.

Nem beszélve arról, hogy króm tartalmának köszönhetően felgyorsítja az anyagcserét, ami szintén segít, ha szeretnél pár kilótól megszabadulni. Szóval nyugodtan beillesztheted a banánt a diétás étrendedbe, de csak módjával!

pexels photomix company 235294

 
Lehet a banán hangulat javító?
Határozottan állíthatom, hogy IGEN!! Hiszen, ha megeszem egy finom, érett banánt, vagy egy abból készült turmixot, máris jobb lehet a hangulatom. De vajon miért?
 

banánban található egy Triptofán nevű aminosav, amely elősegíti a boldogsághormonok termelését a szervezetedben, ezáltal javítja a hangulatodat, kedélyállapotodat.

A banán, amellett, hogy javítja a hangulatodat, csökkenti a stressz szintedet is, amiben a B6-vitamin játszik nagy szerepet. Ez a vitamin nagyban hozzájárul az idegrendszered megőrzéséért, ellenállóbb leszel a stresszel szemben. Forrás: innen

Banánnal szépülhetünk is?
Ha megettük a banánt vagy a banán turmixot már is szebbek leszünk, mert fincsi volt és ezáltal jobb lesz a kedvünk, jótékonyan hat a boldogsághormonjainkra is. Mi kellhet még? Kenjük az arcunkra, hogy a bőrünk is szebb legyen. 
 
Így: Pépesíts össze egy banánt, majd kend az arcodra, és hagyd ott 15 percig, utána mosd le. Ezáltal természetesen módon varázsolhatod ragyogóvá, fényessé bőrödet. Azért, mert: A- és E- vitaminokat tartalmaz, amelyek az egyik leghatékonyabb bőrápoló vitaminokként tartanak számon. 
Kenjük a hajunkra is?
A banánban található B vitamin és folsav, természetes módon fényesíti a hajunkat.
Így készítsd el a pakolást: A banánt kevés tejjel és mézzel össze kell keverni majd felvinni a hajadra, és 20 percig hagyni állni. Miután lemostad, megdöbbensz majd az eredmény láttán. Egy próbát megér!
 
100 g banánban ezek az összetevők, tápanyagok találhatóak:
Energia 90 kcal 370 kJ
Szénhidrátok 22,84 g
– Cukrok 12,23 g
– Rost 2,6 g
Zsír 0,33 g
Fehérje 1,09 g
A-vitamin ekviv. 3 μg 0%
Tiamin (B1-vitamin) 0,031 mg 2%
Riboflavin (B2-vitamin) 0,073 mg 5%
Niacin (B3-vitamin) 0,665 mg 4%
Pantoténsav (B5-vitamin) 0,334 mg 7%
B6-vitamin 0,367 mg 28%
Folsav (B9-vitamin) 20 μg 5%
C-vitamin 8,7 mg 15%
Kalcium 5 mg 1%
Vas 0,26 mg 2%
Magnézium 27 mg 7%
Foszfor 22 mg 3%
Kálium 358 mg 8%
Cink 0,15 mg 1%
 
(A százalékos értékek az amerikai felnőtt javasolt napi mennyiségre (RDA) vonatkoznak.)
Forrás: USDA tápanyag adatbázis
Lehet káros a banán fogyasztása?
Ha mértékkel fogyasztjuk, mind minden mást ami finom, akkor nincs káros hatása.
 
Viszont, ha nem elég érett, és kevés vizet iszunk a fogyasztása után, pont az ellenkező hatást fejti ki. Ráadásul, nemcsak szorulást kapunk miatta, hanem könnyen felpuffadhatunk, és a hasunk is görcsölhet.
pexels felix haumann 3866062
 
Vagy, a főleg a megbarnult banán veszélyei között tartják számon, hogy egyeseknél fejfájást okoz, ugyanis közvetve hozzájárulhat az erek kitágulásához. Azoknak sem ajánlott, akik magas vérnyomás elleni gyógyszert szednek, mert a banán befolyásolhatja a terápia hatékonyságát, ahogyan alacsony vérnyomás esetén is csak módjával fogyasszuk. Hiába létfontosságú a szervezet számára a banánban jelentős mennyiségben jelen lévő kálium, túladagolása hányingert, általános gyengeséget, szívritmuszavart, izomgyengeséget, súlyos esetben átmeneti bénulást, szívleállást is kiválthat.  
 
Mit jelent a túladagolás?
Személyfüggő, hogy naponta hány darab banán ehető meg mindenféle veszély nélkül. Érett vagy túlérett banánból kettőt nyugodtan elfogyaszthatunk, ennél több (minden nap), viszont az arra érzékenyeknél, már enyhébb panaszokat okozhat. Ilyenkor elegendő csökkenteni az adagot. Attól viszont ne féljünk, hogy a banántól káliummérgezést kapunk, ehhez rövid időn belül legalább negyvenhármat kellene elfogyasztani, és még ekkor is jó eséllyel elkerülnénk a nagyobb bajt. Forrás: innen
 
Banán tárolása:

Az érett gyümölcsöt szobahőmérsékleten kell tárolni, mivel a hűtőben elveszíti aromáját és foltos lesz. 

pexels karolina grabowska 4038670

 
Érdekességek a banánról:
  • Tudtátok, hogy van olyan, hogy NEMZETKÖZI BANÁN EGYESÜLET??? Én sem. Ők azt állítják, hogy: legelső megjelent gyümölcs a világon, hiszen állítólag már az első történelmi feljegyzések óta termesztik. A banán a Délkelet Ázsiában található Malajzia dzsungeleiből származik.
  • A banán a világ legnagyobb lágyszárú növénye. Gyökérzete fejlett, szárának nagy része a föld alatt található. A banán levelei naponta akár 15 centimétert is nőhetnek és a növény kicsírázásától a szüretig mindössze 8-10 hónapnak kell eltelnie. 
  • Évente hatvan millió tonnát termelnek belőle, és évente háromszor terem. 
  • A banánt teljesen éretlenül szedik le, mivel éretten nem szállítható.
  • A banánt 1876-ban vitték be Amerikába a Philadelphia Centenáriumi Kiállítás keretén belül (fóliába tekerve árulták tíz centért).
  • A banánfa ugyanabba a családba tartozik, mint a liliom és az orchidea.
  • Több mint kétszáz banán fajt különböztetünk meg, melyek Dél-Ázsia, Afrika, Ausztrália trópusi övezeteiben élnek. A trópusok lakói eleinte a banánnak a föld alatti keményítőben gazdag gumóját fogyasztották. 
  • A friss leveleket tányérként, csomagolóanyagként alkalmazzák, de állatokat is takarmányoznak vele. Rostjaiból papír és textil is készül. Szintén rostjaiból sodornak köteleket, melyek nagyon nehezen korhadnak el, így nedves helyeken, például hajókon is jól használhatók.
  • Egy átlagos amerikai több mint 13 kilogramm banánt eszik meg havonta.
  • Több száz féle banán létezik a világon, amelyek érett állapotban lehetnek sárgák, vörösek, rózsaszínűek, lilák vagy akár feketék is.
  • Ha azt szeretnénk, hogy a banán hamar megérjen (egy éjszaka alatt), akkor helyezzük egy barna papírzacskóba egy almával vagy paradicsommal együtt. Forrás: innen
 
pexels element digital 775032
 Banános finomságok
  • A turmixaimba én szinte mindig teszek banánt, mivel ad neki egy édes ízt, és krémes állagot. 
30 perces isteni Banános desszert
HOZZÁVALÓK
    • 25 dkg mascarpone
    • 2 ek porcukor
    • 8 ek csokis müzli
    • 2 db banán
    • 5 dkg étcsokoládé
    • habtejszín
    • 8 db csokis ostya

ELKÉSZÍTÉSE

    • A mascarponét simára keverjük a porcukorral. A krém felét szétosztjuk 4 db befőttesüvegbe vagy üvegpohárba.
    • A müzliből 1 ek-nyit félreteszünk, a többit szétosztjuk az üvegekben lévő krémre. A meghámozott, felkarikázott banán felét elrendezzük az üvegekben.
    • A gyümölcsre halmozzuk a maradék krémet, majd ismét a banán következik. A felaprított csokit megolvasztjuk 2-3 ek tejszínnel. A keveréket az üvegekbe csorgatjuk. Végül a tetejére kerül a maradék müzli is, és végül 2-2 db ostyával díszítjük mindegyiket. Forrás: innen

Banánkenyér (a család egyik kedvence)

HOZZÁVALÓK
  • bögremandula
  • db érett banán
  • db kemény banán
  • 0.66 bögremogyoróvaj
  • ek juharszirup
  • ek növényi olaj
  • 0.33 bögre (+ 1 ek) növényi tej
  • ek vaníliakivonat
  • bögreliszt
  • 0.33 bögre(+1 ek) cukor
  • tk sütőpor
  • 0.5 tk szódabikarbóna
  • 0.25 tk tengeri só
  • 13 dkg étcsokoládé
  • ek barna cukor

ELKÉSZÍTÉS

  • A sütőt előmelegítjük 180 fokra, és sütőpapírral kibélelünk egy 20×28 cm-es tepsit, majd egyenletesen szétterítjük rajta a mandulát, és a sütőbe toljuk 8-10 percre, amíg a mandulák aranyszínűek lesznek. Ezután kivesszük, és félretesszük hűlni. A sütőt ne zárjuk el!
  • Az érett banánokat egy keverőtálba tesszük, és egy villával szétnyomkodjuk őket. Hozzáadunk fél bögrényi mogyoróvajat, a juharszirupot, az olajat, a növényi tejet, a vaníliát, és jól összekeverjük.
  • Egy másik keverőtálban összekeverjük a lisztet, a cukrot, a szódabikarbónát és a sót. A száraz alapanyagokat a nedves alapanyagokhoz öntjük, és simára keverjük. A pirított mandulát és a csokoládét felaprítjuk, majd 3/4-3/4 bögrényit a tésztához keverünk.
  • A tésztát egy tepsibe öntjük, és egy spatulával elsimítjuk. A megmaradt mogyoróvajat és mandulát eloszlatjuk a tetején.
  • A kemény banánokat meghámozzuk, kettévágjuk őket, és a vágott oldalukkal felfelé finoman belenyomjuk a tésztába, majd barna cukorral megszórjuk.
  • A tepsit a forró sütőbe tesszük, és 35 percig, amíg arany színű lesz a teteje.
  • A maradék csokit megolvasztjuk, és az elkészültbanános süti tetejére csorgatjuk. Forrás: innen
Minimalist Aesthetic Thank You Card Instagram Story
82 / 100

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.