Slow Living – Miért választottam a lassítást 50 felett?
Ültem a nappaliban a kedvenc fotelemben, hallgattam a madarak csicsergését, néztem ahogyan a napocska bevilágítja a kertünk egy apró szegletét. Közben azon gondolkodtam, hogy abból a pörgős, állandóan “akcióban” lévő csajból, mikor változtam át vagy talán inkább úgy kérdezném: mikor döntöttem a lassítás mellett, hogyan történt?
Milyen is volt az a pörgős csaj???
Talán úgy tudnám a legjobban leírni, hogy olyan volt, mint egy túl sok kávét ivott “szélvészkisasszony”. Egyik feladat a másik után, lista, lista hátán. Egy átlagos reggelem úgy nézett ki, hogy hajnali kelés (mindig korán kelő voltam), a lefőzött kávémmal szaladtam ki a kertbe, hogy meglocsoljam a növénykéimet, majd irány a konyha, gyors reggeli, tízóra az ébredező gyermeknek, akit elvittem a suliba, visszafelé gyors bevásárlás, itthon főzés, mosás, rend – tisztaság…, még felsorolni is sok. Számtalanszor megkérdezte a szomszédasszonyom, hogy: VAN ÚGY, HOGY TE LEÜLSZ ÉS CSAK ÚGY VAGY? És azt hogyan kell, kérdeztem tőle?
Hagytam, hogy jöjjenek a gondolatok, a képek, az “üzenetek”, a válaszok. Én egy olyan csaj vagyok, aki viszonylag sokat van a “fejében”, szeretem elemezni, átgondolni, életem történetét, mint egy könyvet, amelyben nem sietek a következő fejezethez. Inkább visszalapozok, elidőzöm egy-egy mondaton, és hagyom, hogy új jelentést kapjon bennem.
Talán ezért sem volt idegen számomra a csend. A nyugalom. A békesség. Csak idő kellett, hogy megértsem: a lassítás nem veszteség, hanem mélyülés, egy olyan tér, amelyben jó lenni.
Talán a csend, a nyugalom, a békesség és az, hogy megengedem magamnak, hogy behúzott “kézifékkel” teljenek a napjaim ez vezetett oda, hogy belenőttem a SLOW LIVING életérzésbe. Kezdetben, amikor azt tapasztaltam magamon, hogy már sokkal kevesebb dolgot oldok meg egy nap, kevesebbet kertészkedem, hamarabb leülök és csak hallgatom a csendet, vagy a madarak csicsergését, azt hittem ez szoros összefüggésben áll a változó korral. Ki sem mertem mondani hangosan, ami kezdetben a fejemben járt, hogy “lustább” lettem.
Erőnek erejével igyekeztem ugyanazt a tempót beleszuszakolni a mindennapjaimba, ami jellemezte a korábbi éveimet. De nem ment… Egy idő után, hagytam, hogy történjen, aminek történnie kell. Nem ment könnyen, azt be kell valljam, még az is előfordult, hogy elsírtam magam, mert nem értettem mi történik. Hiába voltam 50 éves, nem hittem, hogy ennek kell történnie, féltem, hogy baj van velem…, de vajon mi?
Ma már tudom: nem a tempóm változott meg, hanem egy korszak zárult le bennem. A könnyeim nem a fáradtságról szóltak, hanem búcsúról. Elbúcsúztattam azt a nőt, aki mindig bizonyítani akart – és helyet adtam annak, aki egyszerűen csak élni szeretne.
Bűntudattól a Heurékáig
Szépen lassan, az életem minden területe átalakult, lelassult, átrendeződött. Nálam nem egy döntés volt, sőt, még csak észre sem vettem sokáig, hogy sokkal lassabb tempóra kapcsoltam… olyan, mintha sok kicsi apró puzzle darab mind egy-egy változás, változtatás lenne az életemben, a tetteimben, a gondolkodásomban, és most egyszer csak ez a sok kicsi puzzle egy fuvallat hatására egy teljes képpé állt össze. És ekkor, szembe jött velem egy cikk a SLOW LIVINGRŐL. Felkiáltottam: HEURÉKA!
A bizsergés a tarkómon jelezte: igen, ez az én utam, aminek végre neve is van – Slow Living
Megvan, nem lusta lettem, nem “öreg” (ötven felett hajlamosak vagyunk ezt hinni), egyszerűen csak kevesebbet csinálok, szelektálok, amiben jól érzem magam abban elidőzök, amit valóban értékesnek vélek azt tartom meg a mindennapokban. Hihetetlenül felszabadító érzés volt. Rájöttem, hogy nem egy életformát kezdtem el másolni, sokkal inkább belenőttem abba, nem beálltam egy mozgalomba, hanem megteremtettem magam körül, egy Judithos – Ms. Hortensiás változatot.
Te tudod mi az a SLOW LIVING, ismered ezt a kifejezést, netán már éled is? Mesélj róla nekem.
Ebben a rohanó, zajos világban megengedni magunknak a lassítást, nem könnyű feladat, azt azért ismerjük el. Kívülről másoknak úgy tűnhet, hogy nem érdekelnek bennünket a “nagyon fontos” dolgok, nem szaladunk egyik feladattól a másikig, vagyis lusták lettünk.
Mit jelent nekem a lassítás:
- Amikor már nem csak megiszod a kávéd, hanem megérzed az illatát, a sütid valódi ízét, azt a harmóniát, amit az ízek kiteljesedése okoz.
- Amikor a rügyező ág, a földből kibújó növény, a kinyílni készülő Hortenzia, fontosabbá válik a kert rendjénél, a gazolásnál.
- Amikor az alkotás, a kreatívkodás csendes “magánya”, ritmusa, elcsendesíti a zajt is ami körülvesz a világban
Olyan ez, mint a MINDFULNESS: Lassítás, figyelem, érzékelés
A jelenlét öröme a rohanás helyett.
Andalúzia tanítása és a blogom megújulása
Az életem puzzle-jának egyik legmeghatározóbb darabkája a blogom. Az elmúlt 1-2 évben ide is bekúszott az “új életemnek” a lenyomata, mások lettek a cikkek, más lett a ritmusa, sőt az egész struktúrája átalakult. A blogom bemutatkozásánál először írtam le a slow living megnevezést, mintha ez tette volna fel az íre a pontot, mint amikor az ember önkénytelenül csinál valamit és egyszer csak azt mondja neki valaki, hogy amit te csinálsz, annak az a neve, hogy: slow living, wow, bizsergető érzés volt. Most már nem “csak” én tudom, hogy megváltoztam, hanem szétkürtölöm az egész világba, felvállalom, hirdetem, élem és megélem.
5 apró lépés a lassításhoz (ha félsz a „lustaság” bélyegétől)
- A 15 perces „Én-sziget”: Ne akard rögtön az egész életedet lelassítani. Jelölj ki egyetlen negyedórát a napodban – például a délelőtti kávédnál –, amikor a telefonod a másik szobában marad. Ez nem lustaság, hanem tudatos jelenlét.
- Tanulj meg „nemet” mondani a zajra: Ha valaki megkérdezi, mit csinálsz, és te épp csak a kertet nézed, merd azt mondani: „Semmi különöset, csak töltődöm.” Nem kell minden percnek „hasznosnak” lennie a külvilág szemében ahhoz, hogy értékes legyen neked.
- Figyeld meg a „kell” szavaidat: Napközben, amikor azon kapod magad, hogy kényszeresen pörögsz, kérdezd meg: „Ezt most tényleg meg KELL tennem, vagy csak a régi pörgős énem hajt?” Sokszor a világ nem dől össze, ha a vasalás megvárja a holnapot, de a lelki békéd nem halasztható.
- Keresd a „mikro-alkotást”: A lassítás nem tétlenség. Keress valami apró, manuális tevékenységet – legyen az egy öltéssor a varrógépen vagy egy rügyező ág elrendezése a vázában. Ez segít átvezetni a „pörgésből” a teremtő nyugalomba.
- Légy türelmes a környezeteddel (és magaddal): Évekig a „pörgős csaj” voltál a szemükben, idő kell nekik is, amíg megszokják az új ritmusodat. Ne magyarázkodj, csak éld meg a békédet – a kisugárzásod előbb-utóbb meggyőzi őket is, hogy ez nem lustaság, hanem virágzás.
Be kell vallanom, nekem az 5. pont volt a legnehezebb. Évekig úgy gondoltam: ha én bírom ezt a tempót, másnak is bírnia kell. Türelmetlen voltam a környezetemmel, mert a saját hajtásomat vártam el tőlük is. Ma már látom, hogy a lassítás nemcsak önmagunkkal, hanem a szeretteinkkel szemben is türelmesebbé tesz. A belső csendem az ő békéjük is lett.
Ami most így a kis szösszenetem végén beugrott, hogy bár a lassítás már egészen jól az életem részévé vált, a csacsogásom, a szám, még néha gyorsabb a gondolatamnál, és ez így van jól. És még egy apróság, ma már hálás vagyok annak a pörgős csajnak. Ő tanított meg kitartani, szervezni, túlélni. Nélküle nem tudnám ilyen mélységgel megélni a csendet. Nem eltűnt – csak helyet adott bennem annak a nőnek, aki már nem bizonyítani akar, hanem jelen lenni.
És te? Hogy állsz a saját puzzle-darabkáiddal? Volt már olyan pillanatod, amikor érezted azt a bizonyos bizsergető fuvallatot
Köszönöm, hogy velem tartottál ebben a csendes térben. Ha tetszett ez a felismerés, az Önismeret – Lélekhang rovatban még több hasonló írást találsz.
Ez is érdekelhet
Tárkonyos húsgombóc leves
Az én tökéletes világom…..
