Camino-Hátizsáknyi életek/3

A múlt héten egy kávézóban találkoztam Csillával, és az volt a tervem, hogy tovább faggatom a Caminos útjairól, mivel ő már nem is egyszer végigjárta ezt a sokak által bakancslistás (köztük magam is), vágyott lelki utazást.

Leültünk és mielőtt elkezdtünk volna beszélgetni a témáról, mielőtt feltettem a kérdést, hogy mesélj még a Caminoról, gondoltam azért felteszek előtte egy általános kérdést: – hogy vagy, mi van veled mostanában… Csillából ömleni kezdett a szó, olyan hihetetlen lelkesedéssel, örömmel, odaadással mesélt nekem (nem, nem a Caminos utazásáról), hanem arról, hogy 2 éve elvégezte az Aqua Fitness tréneri tanfolyamot és most néhány hete megvalósult egy régóta dédelgetett álma, és aquafittórákat tart a Dagály fürdőben.

Komolyan mondom nektek, én még így, ilyen lelkesen soha nem hallottam senkit beszélni, úgy ragyogott közben az arca, hogy öröm volt nézni. Arról nem is beszélve, hogy rengeteget tud a női lélekről, a női működésről, a női testben lezajló változásokról a menopauza idején és ezt a sok tudást mind be is építi az óráiba. Ahogyan elmesélte, nem „csak” odamegy és megtart egy órát, majd jobbra el, hanem közben motiválja, dicséri, ha kell „megregulázza” a hölgyeket és úgy számol, hogy 3, 3 és még mindig 3, mire a csajok: – Na Csilla!!! Annyira felkeltette az érdeklődésemet, hogy már be is jelentkeztem egy órára. Ha ti is szeretnétek, akkor itt megtehetitek: Aquafitt Pető Csillával – Aktívan és fitten 40 felett.

Végül a Caminos beszélgetésünkre akkor és ott nem került sor, de később azért bepótoltuk.

Habár még nem voltam ezen a zarándoklaton és egyelőre egy 20 km-es túra is elég megterhelő, nemhogy ezt 40 napon át, minden áldott nap megtegyem, így erre még edznem kell. De én úgy gondolom, mint ahogyan a régi indián bölcsek is, hogy ez az ÚT egy olyan ÚT lehet, amikor egyesülünk a lelkünkkel.

„Ha elfáradtál, állj meg, és várd meg, amíg a Lelked utolér.”

Hol is hagytuk abba az előző beszélgetést?

Ott tartottam, hogy megírtam a könyvem, és a legfontosabb mondat, ami számomra az út esszenciája volt, egyszerűen kimaradt! A mondat helyén, üres lapot találtam.

Talán el sem fogjátok hinni, de ez pontosan egy nappal a könyvbemutatóm előtt történt, amire 120-an regisztráltak. Első pillanatban full pánikban voltam, hogy aztán most mi lesz, de aztán hangosan kimondtam a mondatot, ami kimaradt!

Élj a pillanatban és higgy!

Oké, Csilla – mondtam magamnak, akkor most élek a pillanatban és hiszem, hogy ennek így kellett történnie! Az első 500 példányba, mindenkinek én írtam be, arany színű tollal ezt a mondatot! Sosem fogom elfelejteni!

Ki miért indul el az úton?

Van, aki válaszokat keres a kérdéseire, van, aki elakadt az életében, sok fiatal megy a buli kedvéért „have fun” jeligére, van, aki vígaszt keres, van, aki önmagát keresi, van, aki társat keres, van, aki nyugalmat, van, aki izgalmat, van, aki kíváncsi, van, aki a hite miatt vág neki a zarándoklatnak.

Én kíváncsi voltam, hogy hogyan reagál a testem, ha 10-20-30 napon keresztül folyamatosan nagyobb terhelésnek van kitéve. Meglepve tapasztaltam, hogy még akkor is, amikor 53 km-t tettem meg egyetlen nap alatt, pár óra pihenő után nem éreztem semmi extra fáradságot és fájdalmat. Én, aki 12 éve a Bowen technikával foglalkozom, eddig is biztos voltam benne, hogy az emberi test szuperintelligens, de kinn az úton ezt nap nap után megtapasztaltam.

Eldöntöttem, amikor elindultam az első utamra, ha már a kezemben van ez a fantasztikus módszer, minden zarándoknak, akinek fájdalma lesz, segíteni fogok. Ezért amikor láttam, hogy valakinek fáj valamije, azonnal odamentem hozzá, és megkérdeztem, segíthetek-e? Általában örömmel, és nyitottan fogadták ezt a zarándokok. Nekem pedig fantasztikus érzés volt, hogy segíthettem nekik, és ezzel támogathattam őket a zarándokútjukon.

A francia úton lehetőség van arra, hogy zarándokmisén vegyenek részt, akik járják az utat. Érdekes volt, mindenhol megáldottak bennünket, és felolvasták, hogy hány országból vannak jelen aznap este a peregrinok. A legtöbb, amit személyesen hallottam, és részese is voltam, 44 ország volt.

Mesélnél nekünk egy-két érdekes történetet, ami az utad során veled megesett?

Két érdekes történet a zarándokmisék kapcsán! Az egyik Leonban történt, ahol apácáknál szálltunk meg. Esti zarándokmise, és kaptunk egy könyvet, amiben a misén elhangzó dalok voltak. Sem beszélni, sem olvasni nem tudtam olyan sebességgel spanyolul, ahogy ők ezt énekelték. Miután ezt konstatáltam, letettem a könyvet magam elé. Egy szemfüles apáca észrevette ezt, azonnal a segítségemre sietett és megmutatta, hol tartunk. Hurráááá, gondoltam magamban, aztán végigtátogtam a misét, mert nem ez volt az a pillanat, amikor bármilyen formában is ellenkezni akartam volna.

A másik eset pedig Ponferrádában történt, ez volt az első olyan mise, amikor fordították angolra is a misét. Végre értettem is. Amikor véget ért, odamentem, hogy megköszönjem a fordítást, amikor a pap újra megáldott. Nem tudtam, mire vélni, hogy plusz áldást kaptam, de végtelenül hálás voltam érte.

Amikor valaki elindul a Caminóra, azt hiszem, leginkább önmagát keresi. Az út nem azt adja, amire vágyunk, hanem azt adja, amire szükségünk van. Áldás és kegyelem az egész élet. Megtalálni önmagunkat a belső csendünkben, ehhez kellenek az életutunk nehézségei.

Ezer út, ezer találkozás, és búcsú, életünk minden pillanatában, döntések, vagy halogatás, szembenézés és elkerülés, tökéletességek, a saját tökéletlen világunkban.

Az út végtelen, nem tudod, hol kezdődik, és hol ér véget, de mész, mert visz a lelked.