Pici falu nagy látványossággal

Káptalantóti a Balaton-felvidéken, Tapolcától 6 km-re helyezkedik el. A kis falut a Tapolcai-medence szélén a Szent György-hegy, a Csobánc, a Gulács és a Tóti-hegy bazalt tanuhegyek ölelik át. Nevéből a Káptalan előtag azzal kapcsolatos, hogy a faluban egykor a győri káptalannak voltak birtokai. A Tóti név eredete valószínüleg nem a szlovák nemzetnévből származik, hanem a délszláv (szlovén-horvát) népcsoporthoz tartozó tót népnévből képződött. A két részből, Felső (később: Káptalan) -tótiból és Alsó (később: Nemes) -tótiból álló falu 1848-ban egyesült, azaz Nemestóti beolvadt Káptalantótiba. 1256-ban még Tothy néven említették egy okiratban. Templomának első említése 1272-ből való, de a középkori épület elpusztult, és nem is települt újra. A XIII. században épült román stílusú templomának romjai ma is láthatóak (Sabar-hegyi templomrom). A falu lakossága a szőlőművelésből élt. A gazdák a Bodóki-hegyen állították fel a bor védőszentje, Szent Orbán szobrát. Káptalantótit többször felégette a török, lakói a harcok és az adók elől elmenekültek, majd később visszatértek és a község újratelepült. A ma is álló római katolikus temploma 1765-73 között épült barokk stílusban, oltárképe 1828-ban készüt, amelyen Szent Márton püspököt láthatjuk. A településnek jelenleg kb. 500 lakosa van, ennek nagy része idős ember.

A vallási élet középpontja századok viharain át az az egyszerű templom volt, amely kiemelkedik a falu apró házai felett. Szent Márton tóti egyházát már 1272-ben említik okleveleink. Ez a templom a mai helyén állt, hiszen az itt felszínre kerülő csontok középkori temetőre vallanak. A XV. század végén János a gyertyavivő, a tóti plébánia templom Mária oltárának örökös káplánja előléptetésért folyamodik Rómába. Ez bizonyítja, hogy a tóti plébánia templom jelentősebb egyház lehetett, ahol a Mária oltárhoz is olyan jövedelem kapcsolódott, ami egy külön pap megélhetését biztosította. A török hódítás időszakában a tóti középkori templom elpusztult. Csak a török kiűzése után, a XVIII. században kel életre újra a plébánia s épül újjá 1714-ben. Templomunk az 1745-ben Biró Márton feljegyzései alapján a következő képpen nézhetett ki: Kórus, szószék, sekrestye és padok találhatóak az épületben, de orgona nem. Szentélye boltozott, a hajó gerendás mennyezetű, tetőzetét fazsindely fedi. Torony nincs, így a harangok csupán fából készült haranglábakon függnek. Fenntartását részben a templom vagyonából, részben a hívek adakozásából fedezik. A templom körül helyezkedik el a temető. 1765-ben a püspök parancsára a hívek elhatározták, hogy templomukat nagyobbra építik. Minden segítség nélkül, csupán a maguk lelkes buzgóságából kifolyólag összeadták a pénzt, és 6-7 kőművessel megvalósították tervüket 7 év leforgás alatt. 1803-ban a templom tornya villámcsapás által ledőlt és több, mint 10 év múlva javították meg. A későbbi évtizedekben többször történt kisebb-nagyobb tatarozás az épületen, amire rendszerint a templomföldek jövedelme nyújtott fedezetet. 1940-ben kapott alapos felújítást. Ekkor több elavult berendezési tárgyat eltávolítottak. A szentélyzáródás ferde félkörét falazással próbálták szimmetrikusabbá tenni és ennek megfelelően új elhelyezést nyert az oltárkép is. A templom belső festésére csak 1946-ban került sor. Ifj. Biró Imre és Jenő festők és vállalkozók voltak. A magyar szenteket festették a hajó boltozatára. A szentélyben a négy evangélista kapott helyet. 1967-ben a tetőszerkezetet felújították. 1970-ben négy színnel festették át az épület belsejét.

Az egyházlátogatási jegyzőkönyvek kezdettől fogva beszámolnak a templomi padokról, a keresztkútról, a gyóntatószékről és a szentsírról. Ezeknek helye és formája többször változott.

Egyes feljegyzések részletesen felsorolják a templom belső felszerelését: kelyheket, cibóriumokat, ruhaneműket. Mindezzel a templom a kezdetektől fogva kellően el volt látva. Az akkori viszonyokhoz mérten szinte bőséges volt a felszerelés, melyet a győri káptalan egyes tagjai állandóan gyarapítottak, de a templom is biztosította ezek beszerzését.

Az 1086-ban tartott I. esztergomi zsinat kimondja, hogy egyházat nem szabad felszentelni, amíg az nem adja jövedelmét és földjét. Mindezek alapján a földesurak, mint kegyurak kötelessége volt a birtokain épült templomok jövedelméről gondoskodni. A káptalantóti egyházi kegyúr bőségesen gondoskodott a templom fenntartásáról, költségeinek fedezéséről. Kezdetben nem volt elkülönítve a templom és a plébános jövedelme és ebből meglehetősen sok zavar, pereskedés származott. Erre kitűnő példával szolgál a következő eset is: A kegyúr 1745-ben panasszal fordult a veszprémi püspökhöz és elmondta, hogy Thury Pál, tóti plébános különféle birtokjogi visszaélésekkel együtt a tóti templomnak adott 60 hold föld nagy részét jogtalanul a maga hasznára fordítja. Kifejti a káptalan, hogy régi feljegyzések szerint azért adták a 60 hold földet, hogy annak jövedelméből a templomot fenntartsák. A templom mégis elhanyagolt állapotban van, mert a plébános a maga hasznára fordítja a földeket. A sérelem lényege abban van, hogy Thury Pál a plébániához tartozó földekre házakat építtetett. Ugyan ebben az évben bíróilag betiltják az építkezéseket. A plébános azzal védekezett, hogy a földek a közút mellett fekszenek, mindenki keresztül-kasul jár rajtuk, hasznot alig hoznak, s remélte, hogy a káptalan elnézi és a házépítéseket a saját fenntartására megteheti. A káptalan más dűlőben ajánlott fel területeket az út mentiek helyett, de a plébános ezzel nem törődve súlyosan megsértette a káptalan földesúri jogait. Ezt az ügyet sikerült békésen lezárni, de ettől függetlenül 25 tanut hallgattak ki. Az emberek egy része úgy tudta, hogy 75 hold földje volt a templomnak, de ebből 30-at a plébánosnak engedtek át. Más tanuk 65, illetve 60 holdról tudnak, de ebből 30 a plébánosé, a többit bérbe adták. Egyesek úgy tudták, hogy a jövedelmet a templom szükségleteire fordították. Egy 1817-es feljegyzés szerint ebben az időben a plébánosi telkeken lakó zsellérek évi 3 forint bérleti díjat fizettek. Varga János egy időben pénz helyett évente 14-18 napi mezei munkát követelt. Mivel ezzel a megoldással is csak a problémák voltak, ezért 1820-tól újra pénzben, évi 6 forintban szabta meg a bérletet. 1944-ben a plébános 1-1 házhely után 7,78 pengőt, a templom pedig 3,36 pengő évi bért kapott. Ugyanabban az évben mind a 12 telek tulajdonjogát megvették a háztulajdonosok négyszögölenként 2 pengőért. Tehát pontosan 200 éven át szerepeltek a telkek a plébánia, illetve a templom jövedelmi forrásaiként. Egy 1745-ös feljegyzés szerint a templomnak 7 jobbágytelke van. Valamelyikhez rét is tartozik, amelyen 6 szekér szénát tudtak lekaszálni a hívek. A földek egy részét a plébánosok használják, de az arány nincs meghatározva. A templom fenntartását és kiadásait részben a föld jövedelmeiből, részben a hívek adományaiból fedezik. 1755-ben már pontosan meg tudták különböztetni a templom és a plébános jövedelmeit.

Az egyháznak minden időben szívügye volt a népoktatás, az iskoláztatás. A középkor kolostori és templomi iskoláit a törökdúlás nagyrészt elsöpörte ugyan, de az ország újjáépítésével megindul az iskolaügy rendezése is. A XVIII. század elején rendszerint csak azoknak a falvaknak van iskolájuk és tanítójuk, melyekben plébánia is van. Egy 1737-es feljegyzésben olvassuk Pozsgay György iskolamester nevét. A Helytartótanács 1770-ben országszerte elrendelte az iskolák összeírását. Az egész megyében 519 község közül mindössze 146-nak van iskolamestere. Tótiban az összeírás szerint 20 diák sajátította el az általános ismereteket. A jelentés kitér a tanulók beiskolázására is. Sok helyen kicsi az érdeklődés, a szülők elzárkóznak a gyermekek iskoláztatása elől, sőt visszatartják őket. A tanulók délelőtt és délután is mennek iskolába. Hetente egy egész nap, vagy két fél nap szünetet kapnak. A tanév hosszát nem lehet pontosan meghatározni, de általában csak télen volt tanítás. A feljegyzések alapján az iskolák állapota a következő: Legtöbbször az iskolamester lakása tantermül is szolgál, bár Tótiban ez külön volt. Az iskolamesterek képzettsége nem állapítható meg. Legtöbb helyen a falu jegyzője, továbbá kántor és a harangozó szerepét is betöltötték. A tanítók keresete igencsak változatos. Vannak helyek, ahol 189 forint az éves jövedelem, de átlagosan 50-70 forint. 1766-ban tűzvész pusztított a faluban és 8 házzal együtt az iskola is leégett. 1778-ra újból felépítették. Ez az épület már két részből állt, az egyik a tanító lakása, a másik tanterem. 1898-ban egy teljesen új iskolát építettek. Ekkor már a tanulók létszáma 115-125-re emelkedett. A régi iskola, amely a plébániával átellenben volt, egyre kevésbé felet meg a célnak. 1926-ban Zala vármegye legelhanyagoltabb iskolájának nevezték. A siralmas állapotok láttára 1927-ben 18000 pengő segélyt kapott a falu. 1948-ban államosították a felekezeti iskolákat. 1953-ban egy államosított magánházban alakítottak ki két újabb tantermet, hogy a délutáni oktatást megszüntethessék. 1963-ban még két teremmel bővítették az épületet, s így a hat tanterem biztosította a zavartalan oktatást.

A parasztkertekben általános, mindennapos, szép, fehér liliomot sokszor Mária liliomnak nevezik. Van sok szép egyéb fehér liliom is, fehér, sárga, fekete porzókkal, nemesített fajok. a Királyliliom azonban született nemes!

Számtalan legenda övezi, mindenki magáénak tudja.