FOKEP 1 e1648281966747
Saláták

Mindent Bele Saláta

Az én hűtőszekrényemnek nagyjából a felét, különböző saláta alapanyagok teszik ki. Télen nehezebb helyzetben vagyok, mert akkor kevés a friss, piacon megvehető salátához való. Leginkább az Aldiban vásárolok előre csomagolt salátaleveleket (rukkola, madár, jég, spenót, sóska), majd ezekből készítem el a saját változatomat, répával, céklával, almával, uborkával, paprikával, paradicsommal. Előfordul az is, hogy pontosan tudom, hogy nem lesz időm, kedvem, a salátámmal “szüttyögni”, más fontosabb dolog miatt, ezért ilyenkor beszerzek olyan zacskós salátát is, amiben, már benne van többféle előre összeaprított alapanyag, amit már csak kicsit fel kell turbózni. 

A MINDENTBELESALÁTA is ilyen. 

Ez egy olyan saláta, amit akkor készíthetünk el magunknak, ha nincs időnk, kedvünk főzőcskézni, viszont szeretnénk enni valami finomat. Kinyitjuk a hűtőt, és amit csak találunk kipakoljuk és hajrá… Mutatom, mit hogyan.

Alapanyagok:

  • saláta levelek minden mennyiségben (rukkola, spenót, madár, tavaszi keverék-ebben még sosem csalódtam)
  • mozzarella golyók
  • erőspaprika
  • paradicsom
  • olívaolaj
  • citrom
  • dobozos olajos hal, vagy már előre elkészített panírozott hal, amit csak ki kell sütni
  • fűszerek
Elkészítése:
-Ahogyan a nevében is benne foglaltatik, egyszerűen csak mindent bele. Előtte picit összeaprítom, mert én úgy SZERETEM.
Én rétegezve szoktam tálba pakolni, valahogy így nekem gusztusosabb, és már elkészítés közben is élvezeti értéke van, legalábbis a szememnek. 
IMG 20220314 145028IMG 20220314 145132
 
-Majd jöhet a faldarabolt mozzarella, és végül az erőspaprika.
IMG 20220314 145455IMG 20220314 145545
-A fűszerezést mindenkire rábízom. Én sót, borsot, olívaolajat, és citromlevet használtam.
IMG 20220314 145750IMG 20220314 150048
-A paradicsomot csak akkor szoktam rátenni, beletenni-keverni a salátámba, ha biztosan tudom, hogy még aznap megszem. Mivel a paradicsom leve, hamar fonnyadásnak indítja a saláta leveleket és onnantól már nem gusztusos az egész. IMG 20220314 145827
Az olajos tonhalat rászórhatjuk a tetejére, vagy akár bele is keverhetjük.  Én menetközben úgy döntöttem, hogy inkább sütök hozzá egy kis rántott halat. Szoktam vásárolni előre panírozott halacskát, amit csak egy kis olívaolajjal befújok és már mehet is a sütőbe. Amíg a saláta elkészül, a halacska is megsül. 
IMG 20220314 144351
Gyors, egyszerű, finom, és nagyon sok megehető ebből a salátából. 
IMG 20220314 150251
IMG 20220314 151437 1
IMG 20220314 151517
 
Jó étvágyat kívánok MINDENKINEK!!!
 
Minimalist Aesthetic Thank You Card Instagram Story
14 / 100

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük