elsavasodás
Alapanyagokról infó

A test elsavasodása….

A test JÓL-LÉTÉHEZ ismerni kell az elsavasodás folyamatát.

Az elmúlt néhány évben hihetetlen mennyiségben és minőségben jelentek meg a Gasztronómiai műsorok. Sok-sok mindent lehet belőlük-általuk megtanulni. Bemutatják, hogy az ételkészítés is lehet művészet. 

Viszont arról, hogy ezekkel az ételcsodákkal mi történik azután, hogy lenyeltük, szinte semmit, vagy csak nagyon keveset tudunk. Az emésztés során lejátszódó kémiai folyamatok téma, pedig már-már súrolja a misztikum fogalmát. Természetesen tisztelet a kivételnek. Engem is inkább az elmúlt időben kezdett jobban érdekelni ez a téma komolyabban.  

Nagyon fontos megismernünk, hogy hogyan csoportosíthatjuk az ételeinket, táplálékainkat. 
Vannak az energiát adó, és az energiát elvevő ételek.
  

Az ENERGIÁT ADÓ, a LÚGOSÍTÓ táplálékok, AMELYEK EMÉSZTÉSÉVEL ENERGIÁHOZ JUT A SZERVEZET.

lúgosító ételek

 

Az ENERGIÁT ELVEVŐ, a SAVASÍTÓ táplálékok, AMELYEK EMÉSZTÉSÉVEL, ENERGIÁT VESZ EL A SZERVEZETTŐL. 

HAMBI 1

 

Táplálékainkkal vesszük fel a három alapvető tápanyagot:
 

    – szénhidrátot, szénhidrát-anyagcsere: izomzat energia ellátását biztosítja,

   – fehérjét, fehérje-anyagcsere: aminosavakról , az élet alapvető építőelemeiről gondoskodik

    – zsírokat, zsír-anyagcsere: felbontja az állati és növényi zsírokat,

Abban az esetben ha a 80% lúgos, és 20% savas táplálék arány felbomlik, illetve ha túl sok vagy egymáshoz nem illő táplálékokat (pl.: fehérje, szénhidrát, keményítő,= rántott hús, burgonya, Tiramisu) viszünk be a szervezetbe, akkor az erre „szakosodott” szerveink ezzel nem tudnak megbirkózni, nem  tudják megemészteni és elindul egy folyamat, amikor is a bevitt dolgok elkezdenek felbomlani és rothadni.  Ami végül a test ELSAVASODÁSÁHOZ vezet.

 

A túlsavasodás fokozódásával a gyomrunk is fájhat az irritált gyomornyálkahártya miatt. Az izmainkon savmerevség lesz úrrá és fájó kötőszövetté alakulnak.

Tehát a savasság fájdalmat okoz, a fájdalom stresszt, ami újabb savakat termel. Ez a folyamat természetesen kihat az idegekre is, ami által még feszültebbek, ingerültebbek leszünk, vagyis egyre „savanyúbbá” válunk. Ezt a körforgást csak TUDATOSAN lehet megszakítani, ha hajlandóak vagyunk beismerni, és az egészségünket a pénz és az anyagi javak elé helyezzük. 

Az étkezés, és minden ami szükséges hozzá, az alapanyagok beszerzése, az elkészítés, és maga az étkezés is, ha megfelelően megrágjuk az ételt, sok időt és energiát felemészt, de ezzel tudjuk a testünkre a legnagyobb hatást gyakorolni. Természetesen fontos szerepe van a testmozgásnak, és olyan technikák elsajátításának amivel a mindennapi stresszt, feszültséget letudjuk vezetni.

Túlsavasodás
 

Az Új Biológia azt állítja, hogy minden betegség mögött egyetlen alapvető ok rejlik, mégpedig a test túlsavasodása. Ezért az egészség alapköve és a gyógyulás előfeltétele a sav-bázis egyensúly.  

Sav: szétmarja a szöveteket, belerágja magát az artériákba, vénákba, még a követ és a fémet is képesek szétroncsolni.

Elsavasodás: sejtszintű károsodáshoz vezet, megbomlik a sejt szerkezete, mellékterméket hoz létre, más néven savakat. Az ép sejtek beteg sejtekké kórokozókká válnak, vagy baktériumoknak, gombáknak adnak életet. És ezek úgyszintén mérgeket, savakat termelnek, szennyezik a testet és kihatnak az egészséges sejtekre.

A hajszálerek átmérője, amelyeken át áramlik a vér 3-4 ezred mm, míg a vörösvértest, aminek ezeken a szűk csatornákon át kell haladnia 7.5 ezred milliméter. Ez nem elírás, valóban ennyire össze kell, hogy húzzák magukat a vörös vértestek. A túlsavasodás viszont csökkenti a vörös vértestek rugalmasságát és emiatt sokkal nehezebben tudja magát összehúzni, és egyszer csak, amikor már nem jut át, az embernek vérkeringési zavarai lesznek és szívinfarktust, agyvérzést kap.

Az elsavasodás elleni harc felemészti a szerveink erejét, ennek következményeként a szervrendszerünk hibásan kezd el működni, ami alapvetően a közérzetünk megromlásához és számtalan betegséghez és tünet együtteshez vezet.

ÁRULKODÓ TÜNETEK:

A savtöbblet megmutatkozik az ember arcán, külső jelei akár szemmel is láthatók a gyakorlottak számára.

A bőr szürkés, sárgás, petyhüdt, száraz, korpázó és kisebb-nagyobb pattanások, vörös foltok tarkítják.

A szemfehérje vöröses, mert a túlsavasodás miatti gyulladáskészség tükröződik rajta.

A nyelvet vastag sárgás-fehéres-barnás lepedék fedi, szélei ödémásak, a fogbenyomatot megtartják, esetleg néhol berepedezettek.

Az ajkak elkeskenyednek, világosak lesznek.

A haj és a körmök fénytelenné válnak, töredeznek, elvékonyodnak, a fejbőr korpázik, viszket. A körmökön néhol megvastagodások, másutt gödrök keletkeznek.

A szájszag nagyon kellemetlen lehet, ez a rosszul működő emésztőszervekben lezajló erjedési és rothadási folyamatok következménye.

A has puffadt, a széklet nehezebben vagy naponta többször is ürül – ilyenkor formálatlan, pépes.

A testszag rendkívül kellemetlen lehet a bőrön át távozó savas, csípős veríték és faggyú miatt.

A lábon a berepedezett sarok is azt jelzi, hogy savasodás van a szervezetben.

A savas test betegségei

A fáradtság, energiahiány, depresszió, szorongás, hízás, korai öregedés, izmok leépülése, menstruációs panaszok, ízületi fájdalmak, migrén, allergia, gyakori megfázás, keringési zavarok, stb.,

Mikor is beszélhetünk savas pH-ról:
  1. ph: latin eredetű szó, a hidrogén ereje,
  2. a savak pozitív töltésű hidrogénionok, a bázisok pedig negatív töltésű hidroxidionok, melyekben egy hidrogén- és egy oxigén-ion lép kötésre egymással,
  3. Egy folyadék ph-ja attól függ, hogy a hidrogén- vagy a hidroxidionok vannak-e túlsúlyban. Ha a hidrogénionok, akkor az a folyadék savas, ha a hidroxidionok, akkor bázikus, vagy lúgos, ha ezek kiegyenlítik egymást, akkor semleges.
  4. Ezt egy 0-14-ig terjedő skálán lehet megmérni. A 7-es érték a semleges pH, ez alatti értékek savas, az e fölötti értékek pedig a lúgos oldatot jelzik.
  5. Ami nagyon fontos a pH mérésnél, hogy az értékek nem számtani, hanem logaritmikus arányban állnak egymással, ami annyit jelent, hogy egy oldat 3-as pH értéknél nem kétszer, hanem harmincszor savasabb, mint a 6-os pH- értéknél, vagyis egyik foktól a másikig a tízszeresére nő a savtartalom.

A szervezetünk pH értéke ugyanolyan fontos, mint a testünk hőmérséklete. Optimálisan akkor működik jól a testünk, ha a test hőmérsékletünk 36.7-fok. Ha ennél egy kicsivel alacsonyabb, vagy magasabb, azonnal érezzük és cselekszünk is, annak megfelelően, hogy merre tér el.

Az már kevésbé köztudott, hogy a pH értéknek is ugyanilyen fontos szerepe van.  Csak abban az esetben tudja a vér ellátni tápanyagokkal a testet és elszállítani a felesleges anyagcseretermékeket, ha a legapróbb erecskébe is el tud jutni. Ehhez viszont egy enyhén bázikus pH értékre van szükség, vagyis 7.36-ra 

1. Az emberi szervezet nap mint nap állít elő savakat.

  • Hús: húgysav,
  • Kólaitalok, cukor: foszforsav
  • Fehérlisztből készült terméke: ecetsav
  • Füstölt, pácolt ételek: salétromsav
  • Disznóhús: kénsav
  • Testi túlerőltetés: tejsav
  • Bor: kénsav
  • Kávé, fekete tea: csersav
  • Szénsavas víz: szénsav

2. Az anyagcsere folyamatok során a testben élő mikroorganizmusok elszaporodnak, erjesztik a glükózt, fehérjét, zsírokat, vagyis méreganyagokat termelnek és elindul az elsavasodás.

3. A savak először a vérbe kerülnek. Dr. Young úttörőként foglalkozik az élő vérsejtek elemzésével, megfigyelte a mikroszkóp alatt a beteg és az egészséges vérsejteket, és úgy találta, hogy a beteg sejtek sötétek és eltorzultak, míg az egészséges sejtek kerek formájúak, élénk színűek, és gyakorlatilag ragyognak a beteg sejtekhez képest. Célul tűzte ki magának, hogy rájöjjön, mi okozza ezt. Úgy találta, hogy az élet esszenciája majdnem kizárólag növényeken keresztül jut el hozzánk, és hogy testünk minden sejtjének szüksége van a zöld növényekből nyert fényre.

Az élő vér mikroszkóppal vizsgálvaletöltés 1

Ilyen egy egészséges ember vére amikor a szervezet enyhén lúgos. Jól látszik, hogy a vörösvértestek teljesen elkülönülnek, az alakjuk szép, szabályos, és a sejtek közötti tér, tiszta, áttetsző.

Ezen az ábrán egy elsavasodott ember vörösvérsejtjeit láthatjuk.

ohalsosam blod

Jól megfigyelhető, hogy a sejtek teljesen össze vannak tapadva, ezáltal sokkal kevesebb oxigént tudnak szállítani. Következmény: fáradtság érzet, rossz emésztés, bőr elváltozások.

4. A vérből a savfelesleg a kötőszövetekbe jut. Kötőszövetek tartják össze a szerveket, ebbe futnak az erek, és az idegek. A kötőszövetekbe raktározódnak el addig, amíg a vesék, a tüdő, bőr, máj, belek mindent meg nem tesz azért, hogy megszabaduljon a felesleges savaktól.

5. Testünk savakat állandóan termel, bázisokat viszont nem tud előállítani, ezért folyamatosan pótolni kell. A bázisok olyan anyagok, amelyek semlegesítik a savakat, mint pl.: ásványi anyagok, nyomelemek. Abban az esetben ha ezt nem pótoljuk folyamatosan a csontokból és az izmokból vonja ki. Ennek köszönhetően válnak a csontok törékennyé és az erek merevvé, ami pedig a csontritkuláshoz és a szívinfarktushoz, és agyvérzéshez vezet.

6. Miután a kötőszövetek már nem tudnak további savadagot felvenni, akkor a felesleget zsírsejtekhez köti és így alakul ki a túlsúly. Ha azonban az izületekben rekednek, fájdalmas gyulladást okoznak. Így alakul ki a reuma, sőt, ha még nem is iszik elég folyadékot, akkor köszvényes csomója lesz. Ezek olyan betegségek, amelyek azt mutatják, hogy a szervezet túl van terhelve savakkal.

Lassan ugyan, de azért terjed a köztudatban, hogy nagyon sok civilizációs (szívinfarktus, érelmeszesedés, agyvérzés, csontritkulás) betegség egyik fő oka a test elsavasodása. Az akadémikus orvostudomány még nem ismeri el a lúgosítás fontosságát, (persze tisztelet a kivételnek), éppen ezért nem is hívja fel a figyelmét a pácienseinek erre a lehetőségre, illetve ennek a fontosságára.

Az élet építőkövei és rombolói

A leginkább a táplálékaink, a táplálkozási szokásaink befolyásolják szervezetünkben a sav-bázis egyensúlyt.

Az, hogy az élelmiszereink savas vagy bázikus hatásúak e az határozza meg, hogy az anyagcsere útján való feldolgozáskor mi marad vissza, nem pedig az íze. Így a savanyú gyümölcsök is lehetnek bázikus hatásúak, ahogyan pl. a citrom, ugyanakkor az édes üdítő italok savképző hatásúak.

A leginkább savasító ételek: nevezhetjük romboló ételeknek is,

  • cukor, (100 évvel ezelőtt még patikában árulták, ez mindent elárul)

  • fehér liszt és más finomított gabonák, (a gabonát „csak” 8000 évvel ezelőtt kezdték el Egyiptomban termeszteni, előtte inkább gyümölccsel táplálkoztak)

  • hús és húskészítmények, (az állatokat hormonokkal, antibiotikumokkal kezelik, ami a levágott állat húsában marad)

  • cukros, szénsavas, mesterséges édesítővel ízesített italok,

  • tej, tejtermékek, (a megemésztéséhez szükséges labenzim hiányzik a szervezetünkből)

Az életszínvonal emelkedésével megváltozott az is, hogy az emberek mit-mivel, és hogy mikor esznek. Elődeink sokkal inkább gabonával, zöldséggel, gyümölccsel, magvakkal táplálkoztak. Nem beszélve arról, hogy frissen és nem tartósítva, különböző E betűkkel telerakva fogyasztották el táplálékaikat.

A „kevert” ételek (fehérje a szénhidráttal) miatt az étel sokkal tovább marad a gyomorba és a belekbe, mivel a fehérje emésztéséhez savas, míg a szénhidrátokéhoz lúgos közegre van szükség és ha a kettőt egyszerre esszük akkor a savak és a lúgok semlegesítik egymást, létrehozva a rothadást és a puffadást, elsalakosodást.

Természetesen nem arról van szó, hogy mostantól nem ehetünk meg semmilyen húst, halat, tejterméket, tojást, hanem a megfelelő arány a lényeg, hogy a táplálkozásunk 80%-át a lúgosító ételek tegyék ki, a 20%-át pedig a savasító ételek.

Nagyon fontos a táplálékkiegészítés is, vitaminok, ásványi anyagok, nyomelemek formájában, mivel még az egészséges táplálkozással sem tudunk megfelelő mennyiségűt ezekből a dolgokból elfogyasztani.

Természetes táplálkozás és a rágás-lúgosítás

A táplálékainkat csoportosíthatjuk aszerint, hogy energiát adnak, vagy energiát vesznek el tőlünk, hogy lúgosak vagy savasak, hogy alacsony frekvenciájú-e a rezgése vagy magas.

Mit is jelent ez utóbbi pontosan.

Minden élettelen és élő dolog rendelkezik egy meghatározott rezonanciafrekvenciával. Frekvencián az egy másodperc alatt lezajló teljes rezgések számát értjük. Minél nagyobb az elektromágneses rezgés frekvenciája, annál nagyobb energiatovábbításra képes. Az egészséges sejtek és szervek 70MHz-en , míg a rákos sejtek 40 MHz-en rezegnek. Az ételeink kb. 3-50 MHz-en, ezért van az, hogy evés után nem energikusak, hanem fáradtnak, aluszékonynak érezzük magunkat.

A zöldségek, csírák, gabonák, 70-150 MHz között rezegnek.

Fontos, hogy amikor a táplálékra gondolunk, akkor ne csak az ízlelőbimbóinkra gondoljuk, hanem arra is, hogy ez valójában jó-e a testem számára vagy sem. Már annyira hozzá vagyunk szokva a különböző adalékanyagok, mesterséges ízesítők, tartósítószerek, E-k adta ízekhez, hogy a természetes élelmiszereket, már nem is találjuk jónak és mi magunk fűszerezzük túl, főzzük ki belőle az értékes anyagokat. 

Természetes táplálék az ami nem tartalmaz tartósítószert, aromákat, és egyéb mérgeket, lehetőleg minél frissebb.

Próbáljunk meg tudatosan vásárolni, nézzük meg, hogy milyen összetevőkből áll az a bizonyos élelmiszer. Járjunk piacra, ahol kistermelőktől tudjuk a zöldségeket és a gyümölcsöket megvásárolni, akik sokkal nagyobb gonddal és odaadással nevelgetik az eladásra szánt áruikat. A bio boltokban is egyre szélesebb a választék, Pl. a Herbaház, ahol szinte minden kapható.

Mindenkiben, akivel csak találkoztam és erről a témáról beszélgettem felmerült a kérdés, hogy jó-jó lúgosítsak, de mit is jelent ez? Elég, ha megiszom a lúgosító italomat és kész?

  1. Ha úgy érzi, hogy egyelőre nem tudja, vagy nem akarja teljesen megreformálni az életét, akkor csak annyit tegyen meg, hogy elhagyja a cukros italokat, beleértve a cukros teát és elkezd lúgos vizet inni, legalább napi 2-3 litert.
  1. A következő szint, ha a lúgos víz mellet már elkezdjük az étkezésünket is némileg megreformálni.

Lehetőleg elhagyjuk a cukros, fehérlisztes termékeket,

Csökkentjük a tej és tejtermékek fogyasztását, a húsételek fogyasztását,

Az alkohol, kávé, dohány, gyógyszerek kiiktatása a mindennapokból,

Odafigyelek, hogy mit és mivel fogyasztok, vagyis kerülöm a helytelen ételtársításokat: keményítő-fehérje, burgonya-hússal,

Helyette minél frissebb, minél élőbb, természetes táplálékra van szükségünk. A nyers, friss zöldségek, a csírák tartalmazzák a legtöbb tápanyagot. Csíráztatható magok a legtöbb bioboltban kaphatók, és 3-4 nap alatt odahaza friss csirát kapunk, amit salátába, szendvicsre tehetünk.

Hidegen sajtolt olajat, natúr olajos magvakat is mind érdemes beiktatni az 

    étkezésbe

  1. Végül a táplálkozás teljes átalakítása, ami annyit tesz, hogy 80%-ban lúgosító és 20% savasító ételeket eszünk.

Ami alapvetően bio zöldségekből, gyümölcsökből, levelekből, csírákból, hidegen sajtolt olajokból, avokádóból, szójából, teljes kiőrlésű hántolatlan gabonából áll. Persze ezt nem könnyű megvalósítani, de egy próbát megér. 

A testkontrol elvei szerint érdemes délig csak gyümölcsöt fogyasztani, fontos, hogy éhgyomorra, mert ha már van valami a gyomrunkban akkor erjedési folyamatok indulnak be. 

A banán tartalmaz mindent amire a szervezetünknek szüksége van.

A nyers zöldséglevek és gyümölcslevek tisztítják a szervezetet és a vért.

A növények élő napenergia tárolók és segítenek, hogy a szervezetünkbe na halmozódjanak fel a szervetlen ásványi anyagok és a mérgek. Egy gyümölcsprés segítségével odahaza is előtudjuk állítani a zöldség- és gyümölcsleveket, amiket kortyonként kell elfogyasztani.

 

Egyszerű ételeink pH-értéke)

Egyszerű ételeink pH-értéke

 

Az alábbi táblázat mindennapi ételek savasító (-) vagy lúgosító (+) hatásának körübelüli mértékét mutatja meg. A számértékek relatívak, és egységnyi tömegre vonatkoznak. Az egészséges étrend legalább 80%-ban tartalmaz lúgosító és legfeljebb 20%-ban savasító ételeket. A lúgosító ételek 70%-a nyersen a legértékesebb. A biotermesztett növények optimális mennyiségben tartalmaznak ásványi anyagokat, vitaminokat, fehérjét, enzimeket és aminosavakat. Egy egészséges étrendnek nagy mennyiségű vizet is kell tartalmaznia; igyon meg 15 testsúlykilogrammonként legalább 1 liter vizet naponta. Megjegyzés: Habár néhány étel ezek közül savas lehet, lúgosító hatással vannak a testre. (Pl. a citrom, mely segít a szén-dioxidot vízzé alakítani.) Ennek fordítottja szintén igaz lehet. A ételek melletti számok tehát az ételek végtermékeire vonatkoznak.

Zöldségek

Árpafű

+28,7

Articsóka

+1,3

Búzafű

+33,8

Cayenne bors

+18,8

Cékla, friss

+11,3

Cukkini

+5,7

Édesrépa

+3,1

Endívia, friss

+14,5

Fehér retek (tavaszi)

+3,1

Fehérrépa

+8

Fejes káposzta (decemberi betakarítású)

+4

Fejes káposzta (márciusi betakarítású)

+2

Fejes saláta

+2,2

Fejeskáposzta

+3,3

Fejessaláta, friss

+14,1

Fekete nadálytő

+1,5

Fekete retek (nyári)

+39,4

Fokhagyma

+13,2

Kamutfű

+27,6

Karalábé

+5,1

Karfiol

+3,1

Kelbimbó

+0,5

Kelkáposzta

+4,5

Kukoricafű

+21,7

Kutyafű

+22,6

Lucernafű

+29,3

Metélőhagyma (snidling)

+8,3

Mezei saláta

+4,8

Paradicsom

+13,6

Pitypang

+22,7

Póréhagyma (gumó)

+7,2

Rebarbara szár

+6,3

Sárgarépa

+9,5

Sóska

+11,5

Spárga

+1,1

Spenót (márciusi batakarítású)

+8

Spenót (nem a márciusi)

+13,1

Szójacsíra

+29,5

Torma

+6,8

Uborka, friss

+31,5

Vágott zöldbab

+11,2

Vízitorma

+7,7

Vörös retek

+16,7

Vöröshagyma

+3

Vöröskáposzta

+6,3

Zeller

+13,3

Zöldborsó, érett

+0,5

Zöldborsó, friss

+5,1

 

Magvak

Édes kömény

+1,3

Köménymag

+2,3

Lenmag

-1,3

Napraforgómag

-5,4

Római kömény

+1,1

Szezámmag

+0,5

Tökmag

-5,6

 

Húsok és halak

Belsőségek

-3,0

Borjúhús

-35

Csirkehús

-20

Disznóhús

-38

Édesvízi halak

-11,8

Máj

-3,0

Marhahús

-34,5

Osztriga

-5,0

Tengeri halak

-20

Tojás

-21

 

Tejtermékek

Kemény sajt

-18,1

Tej, homogénezett

-1,0

Tejszín

-3,9

 

Italok

Bor

-16,4

Fekete tea

-27,1

Gyümölcslé, édesített

-33,4

Gyümölcslé, természetes (csomagolt)

-8,7

Kávé

-25,1

Likőr

-30

Sör

-26,8

 

Gyümölcsök

Ananász

-12,6

Avokádó

+15,6

Banán, éretlen

+4,8

Banán, érett

-10,1

Citrom, friss

+9,9

Cseresznye

-3,6

Csipkebogyó

-15,5

Datolya

-4,7

Egres

-7,7

Fekete áfonya

-5,3

Feketeribizli

-6,1

Földieper

-5,4

Füge

-2,4

Görögdinnye

-1,0

Grapefruit

-1,7

Kókuszdió

+0,5

Körte

-9,9

Mandarin

-11,5

Mangó

-8,7

Meggy

+3,5

Narancs

-9,2

Őszibarack

-9,7

Papaya

-9,4

Ribizli

-2,4

Sárga szilva

-4,9

Sárgabarack

-9,5

Sárgadinnye

-2,5

Szilva, olasz

-4,9

Szőlő

-7,6

Tőzegáfonya

-7,0

 

Nem raktározott bio gabonák és hüvelyesek

Barna rizs

-12,5

Búza

-10,1

Fehér bab

+12,1

Hajdina dara

+0,5

Lencse

+0,6

Limabab

+12

Szójabab, friss

+12,2

Szójagranulátum (főtt szójababok)

+12,8

Szójalecitin, tiszta

+38

Szójaliszt

+2,5

Tofu

+3,2

Tönkölybúza

+0,5

 

Diófélék

Brazil dió

-0,5

Dió

-8,0

Földimogyoró

-12,8

Kesudió

-9,3

Mandula

+3,6

Mogyoró

-2

Pisztácia

-16,6

 

Zsírok, olajok

Borágóolaj

+3,2

Halolaj

+4,7

Kankalinolaj

+4,1

Kukoricaolaj

-6,5

Lenmagolaj

+3,5

Margarin

-7,5

Napraforgóolaj

-6,7

Olívaolaj

+1

Vaj

-3,9

 

Pékáruk

Fehér kenyér

-10

Rozskenyér

-2,5

Teljes kiőlésű kenyér

-6,5

 

Cukrok, édesítőszerek

Barna rizs szirup

-8,7

Cukor

-15,1

Fruktóz

-9,5

Maláta szirup

-9,3

Melasz

-14,6

Mesterséges édesítőszerek

-26,5

Méz

-7,6

Nádcukor, finomított

-17,6

Tejcukor (laktóz)

-9,4

 

Ételízesítők

Ecet

-39,4

Ketchup

-12,4

Majonéz

-12,5

Mustár

-19,2

Szójaszósz

-36,2

Forrás: Dr. Robert O. Young: Beteg és fáradt. Szerezze vissza belső környezetét!

Az elhízást okozhatja a test elsavasodása mellett a lelki bajok feldolgozatlansága. Erről írtam itt.

 

Minimalist Aesthetic Thank You Card Instagram Story
94 / 100

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.