10 évesen kellenek a Célok?!

A szeptember 1 hasonlóan a január 1-hez, egy második új év, egy új kezdet, új tervek, új célok, új gondok, új gyomorgörcsök….

Nekem még mindig, pedig már egyszer végigcsináltam a nagy fiammal, hatalmas fejtörést okoz, hogy mivel teszek jót a gyereknek, ha különórákra íratom, és ott egy megfelelő pedagógus végzi a gyerek fejlesztését, vagy ha haza viszem az órák után, én tanulok vele, és csak a sportot teszem “kötelezővé”.

Sok anyukával beszélgettem erről, és mindkettőre voltak érvek és ellenérvek.

Amit én látok, érzek, az az, hogy olyan mértékű a tananyag amit óráról, órára el kell sajátítani, hogy emellett a különórákon való részvétel és az arra való felkészülés a gyerekekből a hét végére szó szerint zombit csinál. Erre nekem egy anyuka azt mondta, hogy szerinte:-már most, gyerekként, fel kell készíteni őket arra, ami majd a való világba, vár rájuk. És igen! Ez is egy szempont……

Ugyanakkor azt is végigkövettem már egyszer, hogy sem az iskolai rendszer, sem a külön órák nem készítik fel arra, hogy egy SIKERES, BOLDOG, KIEGYENSÚLYOZOTT, CÉLORIENTÁLT, EMBERKE VÁLJÉK BELŐLE 18-22 éves korára.

Természetesen vannak olyan gyerekek, akik már 6 évesen tudják, hogy mik szeretnének lenni majd ha felnőnek és ezért mindent és bármit meg is tesznek. De valljuk be őszintén, nem ez az átlag.

Én 2.5 évig azt választottam, hogy a gyerek tanuló szobás, utána edzés, angol, hétvégén kis Zseni (logikai gondolkodást fejlesztő különóra). A harmadik osztály második felére annyira kimerült lett a gyerek, hogy egyik betegségből csúsztunk át a másikba, ennek hatására romlottak a jegyei, ami persze nagyon frusztrálta, és azt láttam, hogy egyre rosszabb a kedve, nem mosolyog, nem jókedvű…

Ekkor drasztikus változtatás következett, délután nem maradt a suliba, hanem haza jött, nem volt angol, nem volt kis Zseni, és a gyerek kezdett magához térni, kivirulni.

Egy napon elém állt, hogy anya, én kitűnő akarok lenni év végén. Ugrálni tudtam volna örömömbe, hogy jajjajajajaj de jóóóóóó. Persze nem tettem, hanem inkább leültünk, elővettük az ellenőrzőt, és mentünk tantárgyról tantárgyra, és megnéztük, hogy milyenek a jegyei, mennyi az átlaga egy-egy tantárgyból.

Szerencsére alapból jó tanuló, volt néhány tantárgya, amiből nem is volt más jegye csak 5-s, így ezekkel nem kellett külön foglalkozni. Csak annyit mondtam, hogy ezekre vigyázzunk, ugyanígy folytassa tovább, ha becsúszna 1-2 négyes, abból még nem lehet gond, de annál rosszabb jegy nem jöhet.

Volt 2 tantárgy amiből az első félévben és a második félév elején is becsúszott egy-egy rossz jegy, így azokra kellett koncentrálni.

1. az első lépés az volt, hogy Babó megkérdezte a Tanító nénit, hogy hogyan lehetne azokból a tantárgyakból 5-t szerezni.

2. lépés az volt, hogy kiszámoltuk a tantárgyak átlagát, és kiszámoltuk hány darab 5-t kell szerezni ahhoz, hogy meglegyen év végén a kitűnő.

3. lépés az volt, hogy megnéztük hány hét volt még onnantól az év végéig és elosztottuk, hogy hetente hány szorgalmi ötös kell feladatokból ahhoz, hogy öröm legyen átvenni a bizit.

Talán ez így nagyon egyszerűnek tűnik, de egy 9.5 éves gyereknek még azért elég magas grádiens, hogy napról-napra, hétről-hétre koncentráltan dolgozzon egy CÉLÉRT!

De dolgozott!!! Keményen és mondhatni büszkén magára… Nem mondom, hogy néha nem kellett figyelmeztetni, hogy tudod, hány 5 kell még…ez volt a varázs mondat, és már ment és csinálta is a feladatokat.

Hihetetlen mennyiségű matematikai, magyar feladatlapot töltött ki, rengeteget másolt, amikor összegeztük, hogy hány ötöst kellett megszerezni és végül mennyi lett (16 volt a tervezett és 23 lett) olyan BOLDOGSÁG és SIKERESSÉG látszódott az arcán, amiből tudtam, hogy ezen az úton elindulhatunk. Kitűzünk egy célt, dolgozunk érte, rajta tartjuk a szemünket folyamatosan és akkor meglesz.

Meglett a kitűnő bizonyítvány!

Idén 4. osztályos lett és már fel sem merült, hogy bent marad a suliba leckét írni.

Az első napon amikor hazajött, megebédelt, leültünk és megírtuk az első félévre a CÉLKITŰZÉSEINKET.

Felírtuk a tantárgyakat egymás alá, majd megbeszéltük, hogy mi az ami szerinte elérhető abból a tantárgyból, és ahhoz mit kell tennie. Nagyon büszke voltam rá, mert nem csak annyit tett, hogy mindenhová 5-t írt, hanem látszott, hogy mérlegel, hogy gondolkodik, realizál.

A következő az volt, hogy megbeszéltük, anyának (vagyis nekem) min kellene változtatnom, vagy mivel tudok a segítségére lenni a tanulásban, hamár én vettem át a délutános tanító néni szerepét. Ezeket is szépen, pontról-pontra megfogalmazta.

Majd közösen kitaláltuk, hogy milyen házimunkákat szeretne elvégezni, annak milyen jutalma lesz.

És végül a jegyei után járó jutalmat és jutalom megvonásokat is megtárgyaltuk.

Egyenlőre sajnos az egész csak ilyen kis gagyi kivitelezésben van meg, mert mikor romoljon el a nyomtató ha nem most amikor szükség lenne rá….

A heti tervező pedig így néz ki.

Én azt gondolom ha ezt a félévet végig tudjuk csinálni következetesen, kitartással, akkor nem lesz gond, hogy Babó a jövőben Tervekben, Célokban, Célkitűzésekben, Megvalósítandó projektekben gondolkozzon.

Hiszem, hogy ilyen, és ehhez hasonló dolgok megtanítása, végigvezetése, segítése, sokkal, de sokkal többet ad egy gyereknek mint bármilyen külön óra.

Kiegészítés, vagy nevezzük konklúziónak: Számomra hatalmas tanítása, tanulsága volt ennek a kb. másfél órának. A gyerekek valójában zsenik, olyan hihetetlenül jól ráéreznek dolgokra, olyan adottságokkal rendelkeznek, amit mi sokszor nem is “feltételezünk”. Babó is percek alatt megértette, hogy miért fontos ez, miért lesz így sokkal könnyebb számára az élet.

Ez, amit kidolgoztunk közösen, nevezzük vezérfonalnak, ami mentén ha szépen halad, eléri azt, amit csak akar. Megértette, hogy a céljainknak olyannak kell lennie, amit valahogyan mérni tudunk, fontos, hogy már menet közben jutalmazzuk magunkat, (erre lett kitalálva az 500 Ft az ötös érdemjegyért) hogy legyen egy kiinduló pont, és egy cél, ahová majd eljutunk. Ráérzett arra, hogy miben van nehézsége, ezért találta ki, hogy a mami figyelmeztesse ha nem jutna eszébe, hogy olvasson, gyakoroljon…. Biztosan tudom, mivel sokat szoktam beszélgetni Babó barátaival, hogy nem az én fiam egy ufó, és én sem vagyok egy szupermami, (illetve az vagyok, de nem úgy….)aki mindig mindent jobban tud…… minden gyerek ilyen kis különleges, csak ki kell belőlük hozni.

Ha tetszik Neked is, próbáld ki a gyermekeddel, kíváncsi vagyok a megvalósításra, akár további ötletekre is. Mond el véleményedet!

Sok sikert, Jó munkát!