Ma reggel annyira fáztam, hogy tőlem teljesen szokatlan módon, de megkívántam egy tányér finom, forró, gőzölgő levest. Mi másból, mint sütőtökből. A gyermek suliba szállítmányozás után be is vásároltam hozzá, és már el is készítettem. Remélem a család is osztozik a leves iránti rajongásomban, mert szerintem nagyon jól sikerül.
Az elkészítése annyira egyszerű és viszonylag gyors is, hogy szerintem, délután munka utáni bevásárlás után, már este ott lehet a vacsora asztalnál. Amíg elkészül, a gyerekek süthetnek hozzá palacsintát. Garantált a siker.
Először is megpucoljuk a sütőtököt, a burgonyát, a hagymát és felkockázzuk, majd a bacont is csíkokra vágjuk.

A bacont zsírjára sütöttem, majd kiszedtem belőle, és a fennmaradt zsiradékban megpároltam a hagymát, majd ment bele a fokhagyma.

Erre ment a felkockázott sütőtök és burgonya. Néhány percig kevergettem, majd felöntöttem a forró vízzel. Ízesítettem leveskockával, sóval, borssal. Néhány perc alatt megpuhult. Ekkor az egészet leturmixoltam, majd a tűzhelyre visszatéve, beleöntöttem a tejszínt. Ezzel átmelegítve az egészet, már el is készült. Végül még egy kis szerecsendióval (reszelt), megbolondítottam.
Amíg elmosogattam, a tökmag is megsült!!!
Próbáljátok ki, szerintem fantasztikus íze van. Jó étvágyat hozzá.
A sütőtök előnyeiről ha szeretnél tudni, akkor azt
itt teheted meg.
Kérlek „oszd” meg, ha tetszett az írásom. Neked „csak” egy kattintás, ami nekem a jövőm szempontjából egy új kezdet lehet.