kedvenc
krémek, pástétomok

Gyermekkorom kedvence: Májkrém

Vannak olyan ételek(kedvencek), az ember életében, amik nem a különlegességük, finomságuk miatt maradnak meg az emlékezetünkben, hanem azért, mert kapcsolódik hozzá egy szeretett ember, egy esemény, vagy életünk egy különleges pillanata. Így vagyok én a májkrémmel. Még csak nem is házimájkrém volt, csak egy egyszerű dobozos, KONZERV, májkrém, amit a nagymamám akkor még ABC-ben vásárolt. Reggelente kikeverte egy kis vajjal, és úgy kente a lekarikázott kiflimre, majd végül megszórta snidlinggel, amit az ablakban nevelgetett. Nekem, csak nekem.IMG 20220912 072605 1 Még most is, ennyi év távlatából, ahogyan írok erről, elérzékenyülök. A nagymamámnál sokat voltam kisgyerekként, mivel a szomszédban lakott, így sok-sok májkrémes kenyeret/kiflit ettem. 

Azóta is nagyon szeretem a májkrémet. Sőt, amikor a nagyfiammal voltam állapotos, én annyi de annyi májkrémet megettem, hogy utána évekig rá sem bírtam nézni. Majd egyszer vettem egy ugyanolyan májkrémet, mint amit a 9 hónap alatt ettem, de ez már nem volt az az íz. 

Gondoltam, én is készíthetnék. Abban legalább tudom, hogy mi van, mi nincs. 

Az alap receptet a Streetkitchen.hu oldalán találtam. Persze nem is én lennék, ha nem dolgoztam volna picit át. 

Az én kedvencem receptje.
Hozzávalók:
500 g csirkemáj1 
fej közepes vöröshagyma finomra vágva (én inkább lilahagymával készítettem)
4 gerezd fokhagyma (ezt kihagytam, mert fáj tőle a pocakom)
1 mk fűszerpaprika
1 tk só
1 reszelésnyi szerecsendióbors
1 mk szárított majoranna,
2 db jégkocka
Az eredeti recept 15+5 dkg vajat tartalmaz, én viszont inkább zsírral készítettem. 
15 dkg zsír
Elkészítése: 
A lilahagymát apróra vágtam, majd a zsíron puhára pároltam.
 
IMG 20220911 113913IMG 20220911 114356
 
Ehhez adtam a megtisztított csirkemájat. 
Megszórtam füszerekkel, és magas hőmérsékleten, gyorsan lepirítottam,  így marad szaftos. IMG 20220911 120547
 
Most jött a legérdekesebb rész, amit első olvasatra, el sem hittem a          receptnek. Miután kicsit kihült a májunk, beletesszük aprító/turmix gépbe      és simára keverjük, végül beledobunk 2 db jégkockát (igen, jól olvasod).        Mielőtt a jégkockát beletettem volna, kissé szemcsés volt, utána pedig        habos, sima állagú lett. Igazi varázslat!!!
 
IMG 20220911 121844 1
 
A kész májkrémet beletettem egy üveg tálkába, és már hetetett is volna      a hűtőbe, de nem tudtam neki ellenállni és megkóstoltam. 
 
Jelentem: ISTENI LETT!!
reggeli
Gyorsan elkészült és még finom is. Persze a nagymamám májkréme utánozhatatlan, hiszen abban nem a májkrém volt a lényeg, hanem az a szeretet, gondoskodás ami ott körülvett nap mint nap, reggeltől estig. 

Kérlek „oszd” meg, ha tetszett az írásom. Neked „csak” egy kattintás, ami nekem a jövőm szempontjából egy új kezdet lehet.

Itt találtok ötleteket, arról, hogy én, miket szoktam csomagolni az iskolás fiamnak uzsonnát, ebédet. Hátha tudok jó ötleteket adni.

83 / 100

Szólj hozzá

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.