nárcisztikus
12 hónap-12 könyv,  Kihívások

Orvos-Tóth Noémi Egy nárcisztikus hálójában

12 hónap-12 könyv / 3. könyv

Nárcisztikus emberrel együtt élni, a világ legnehezebb dolga. 
 

Az utóbbi időben, sok helyen láttam felbukkanni ezt a nevet: Orvos-Tóth Noémi. De ennél sokkal többet nem is tudtam róla.

Majd láttam egy műsort: Elviszlek magammal, amiben D Tóth Kriszta kérdezgette. Ez egy riportműsor, de mégsem… sokkal inkább egy érdeklődő, kedves, tartalmas beszélgetés. 

Miután végig néztem, már tudtam, hogy be kell szerezzem a könyveket, amiket írt a riportalany, vagyis Orvos-Tóth Noémi. Néhány elhangzott gondolatot feljegyeztem….

“A szeretet lehetőségével, de nem a képességével születünk. Azt a családban tanuljuk meg, a legelső kapcsolódásaink során.”

“Meg kellene tanulni szeretni egymást, jól szeretni egymást, és békén hagyni egymást!!! Akkor sokkal kevesebb szorongó ember lenne.”

“Felismerem az automatizmusaimat. Mindaddig amíg a tudattalant nem hozod tudatos szintre, addig a tudattalanod, az automatizmusaid fognak irányítani, és te SORSnak fogod hívni!!!!!” Ez volt az a mondat, amit azonnal le kellett jegyezzek, mert annyira ütősnek éreztem, annyira nekem, hozzám szólt. 

“A test reagál arra, amit a lélekkel csinálunk.”

Engem teljesen megfogott Noémi személyisége, profizmusa, élethez való hozzáállása. “Megboldogult” lánykoromban én is kacsingattam a pszichológusi pálya felé… de másként alakult, talán emiatt is kezdtem el Kineziológiát tanulni, mert sok hasonlóságot véltem felfedezni a két hivatás között. 

A könyv fülszövege:

Hogyan lehet felépülni egy érzelmileg bántalmazó kapcsolatból?
A 37 éves Kriszta párkapcsolati problémákkal keresi fel a pszichológust, majd fokozatosan ébred rá, hogy nem csak magában kell keresnie a hibát: nárcisztikus férje folyamatosan megalázza, hibáztatja, kritizálja és elfordul tőle. Kriszta úgy dönt, hogy két kisgyerekkel kilép a tíz éve tartó, érzelmileg bántalmazó házasságból. A kötet bemutatja, milyen belső viaskodásokon, bizonytalanságokon keresztül vezet az út, míg érzelmileg maga mögött tudja hagyni párkapcsolatának lelket romboló hatásait, és feldolgozza gyermekkora önsorsrontó mintázatait is.

Mi történik a terápiás rendelő zárt ajtaja mögött?
Még ma is sokan hiszik, hogy aki pszichológushoz jár, az őrült vagy gyenge. A terapeuta esetei köteteiben egy-egy pszichoterápia történetét követhetjük nyomon az első találkozástól a lezárásig. Miközben betekintést nyerünk a terápia folyamatába és a különböző módszerek működésébe, megérthetjük, hogyan segít a pszichoterápia teljesebb életet élni. A rendkívüli szaktudással és empátiával megírt esetek olyan, mindnyájunkat érintő élethelyzeteket mutatnak be, mint a felnőtté válás, a párkapcsolati problémák, az életközepi válság, a betegséggel való küzdelem vagy a gyász. A szakemberek és laikus olvasók számára egyaránt érdekes kötetekben nemcsak egy-egy személyes sors bontakozik ki előttünk, hanem a terapeuta gondolkodásmódját is megismerhetjük.

 

Az én véleményem a könyvről:
Biztosan voltatok már olyan helyzetben, amikor olvastatok egy írótól egy könyvet, le voltatok nyűgözve, majd jött az író következő regénye, az is tetszett, a harmadiknál már nem is feltételeztétek, hogy ne tetszene, amit ír. 
Hasonlóan éreztem én is Noémivel kapcsolatban, habár én még semmit nem olvastam tőle. De tudtam, hogy tetszeni fog a könyve. 
Már az első néhány mondatával éreztem az azonosulást, amiben arról ír, hogy mennyire fontos az EGYEDÜL LÉT az életünkben, a mindennapjainkban, amikor rendet tehetünk belül, “kiszellőztethetjük a lelkünket”. Számomra is úgy kell az egyedül lét, mint a falat kenyér….
 
Majd, amikor megismerkedünk Krisztával a pácienssel, és az Ő élettörténetével, hogy hogyan is jutott olyan végtelenül kiszolgáltatott helyzetbe, hogy már szinte csak sírni tudott, olyan érzés kerített a hatalmába, hogy jaj nekem, hiszen itt is, meg itt is, meg itt is rólam beszél. 
Ahogyan a terapeuta rávilágít, hogy a gyermekkori traumáink milyen, az egész életünket befolyásoló, meghatározó események sorozata, arra sarkalt, hogy én is mélyebbre ássak a saját felmenőimmel kapcsolatos traumák feltárásában.  
Úgy vezet bennünket, olvasókat végig a pszichoterapeuta az esettörténet feldolgozásán, hogy mi laikusok akik elolvassuk ezt a könyvet, nem azt érezzük, hogy MI VAN??? mert egy szót sem értünk az egészből, hanem az “elhangzottakat” végig lehet követni, érteni, megérteni…
Természetesen nem teljes részletességgel, inkább kis betekintésekkel, figyelemfelkeltő módszerek ismertetésével és azok sikerességével, arra inspirálja az olvasót, hogy merjen segítséget kérni, merjen lépni, tovább lépni.
Érezze azt, aki elolvassa ezt a kis könyvet, hogy van kiút, van megoldás, van lehetőség. Nem önsegítő könyv, és mégis az. Ehhez szerintem többször el kell olvasni, elgondolkodni egy-egy részletével kapcsolatban. 
 
Az éjjeliszekrényem állandó “bérlője” lett ez a könyv. Jöhet Noémi következő könyve: Az örökölt sors. 
 
Orvos-Tóth Noémiről itt tudhatsz meg többet.
 
Minimalist Aesthetic Thank You Card Instagram Story
74 / 100

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.