pexels torsten dettlaff 195030
Karácsony

Üzenet Tőlem Neked, Kedves Olvasóm!

Én hiszek a CSODÁKBAN, hiszek a VARÁZSLATBAN. Különösen KARÁCSONY környékén. Most november 20-án, amikor ezt a pár sort írom, és közben hallgatom a

O Holy Night

című karácsonyi zenét, bennem már megszületőben van az a különleges hangulat, ami majd az egész ADVENTI időszakunkat körbe öleli. 

Számomra az Advent 24 napja az, amikor MESÉSSÉ VARÁZSOLHATOM  a családnak a KARÁCSONY ÜNNEPÉT. Én erre, nagyon készülök, számomra nagyon fontos, hogy minden apró részletében olyan legyen, amire az év többi napján Jó lesz visszaemlékezni. 

Talán már mindenki tudja aki ismer, és most már, hogy itt elmondom az is tudni fogja aki még nem ismer, hogy KARÁCSONY, KARÁCSONY, KARÁCSONY, IMÁDOM, IMÁDOM, IMÁDOM. Pontosan ezért, nem elégszem meg azzal, hogy a KARÁCSONY 3 napig tartson. December első néhány napján előkerülnek a dobozokból a hangulatot fokozó apró szépségeim, amikhez minden évben, napról-napra, még én is készítek valami kézműves dekorációt. Így lesz külsőségekben minden olyan, amit már most megálmodtam. 

A külsőségek mellett nagyIMG 20201130 183018 hangsúlyt fektetek arra, hogy lelkileg is ráhangolódjunk az ünnepekre. Az egyik ilyen szeánszunk, hogy minden délután meggyújtunk egy pici gyertyát, hallgatjuk a jobbnál-jobb karácsonyi albumokat, és esténként összebújva elolvassuk az aznapi mesét a  MeseKalendáriumból. Nem nagy dolgok ezek, de a rohanós, milliónyi feladattal megtűzdelt napokba, elég nehéz becsempészni egy kis VARÁZSLATOT. Viszont számomra, számunkra ettől lesz MESÉS AZ ÜNNEP! Igen tudom, ezt csak akkor lehet kivitelezni ha rákészülünk, ha forgatókönyvet írunk, hogy mit mikor hogyan fogunk megcsinálni ahhoz, hogy ne csak az ajándékok utáni rohangálás, a tülekedés, a mérgelődés maradjon meg ebből az időszakból emlékként. 

Babó már szeptemberben érdeklődött, hogy ugye idén is lesz KAlENDÁRIUM? Tavaly 3 különböző is volt. 

Az egyik: Azt is SZERETEM BENNED….. (ez volt a sztár, el is nevezte SZERETETKALENDÁRIUMNAK)

20181201 110428

20181201 142005

Itt találjátok meg, hogy hogyan készült.

A másik: Ezekbe a kis zsebekbe kerültek apró csokik, kuponok, feladatok

advent

0001 14086900547 20201207 062352 0000

IMG 20201210 192156 resized 20201218 062139350

A harmadik pedig a : MESEKALENDÁRIUM (itt vannak a mesék). A meséket összebújva olvastuk nap mint nap, ami már egy alap meghittséget adott. 

IMG 20201208 072220

Sőt még nap mint nap lépegettünk is, a kis napokat számoló csillagocskánkkal. IMG 20201216 075043 resized 20201218 063231261

Igazi kis szertartás volt ez számunkra. Bevallom őszintén, én is hasonlóan élveztem mint Babó. 

Idén is készülök pár dologgal, de ez még TITOK…., 

Azért meséltem el nektek, hogy én mivel, hogyan készülök, hátha ötleteket tudok adni. A meséket elkészítettem kinyomtatható formában is, hogy ezzel is könnyebbé tegyem a készülődést. 


Ne legyen szép napotok, LEGYEN CSODÁS NAPOTOK!!!

17 / 100

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.