Gondolkodtál már azon, hogy hányszor csinálunk dolgokat robotpilóta üzemmódban? Csak úgy, rohanva… a testünk már a konyhában van, de a fejünk még az ágyban, vagy éppen már a délutáni e-mailek között jár.

 

Emlékszem, régebben én is igazi bajnoka voltam a sietésnek. Úgy ittam a kávét, hogy közben a naptáramat néztem, és úgy mostam fogat, hogy a fejemben már a napi listámat pipálgattam. Aztán egyszer megfigyeltem egy kisgyereket, ahogy egy kavicsot tanulmányozott a földön. Minden mozdulata olyan lassú, olyan teljes és odaadó volt. Ott ült a porban, és számára megszűnt az idő. Akkor jöttem rá, hogy a rohanással nem időt nyerünk, hanem elveszítjük a pillanatot.

 

A Lassított felvétel rituálé számomra a tiszteletadás a saját időnknek. Ma nem arra kérlek, hogy ne csinálj semmit, hanem arra, hogy amit csinálsz, azt tedd fele olyan gyorsan, de dupla akkora figyelemmel. 

 

Ma „idővel böjtölünk” – elengedjük a sietséget, hogy megízleljük a perceket.

 

Azért, mert amikor szándékosan lelassítjuk a mozdulatainkat, az idegrendszerünk azonnal megnyugszik. Nem küldünk több vészjelzést az agyunknak azzal, hogy kapkodunk.

Válassz ki ma egyetlen hétköznapi tevékenységet. Ez lehet a reggeli kávéd/teád elkészítése, az arcmosás, vagy egy rövid séta a kertben.

Mert ilyenkor megszűnik a belső hajsza. Amikor a testem lelassul, a gondolataim sem tudnak tovább száguldani. A böjt egyik legnagyobb ajándéka, hogy rájövünk: a világ megvár minket. Ha megtanulsz lassan tenni egy-egy dolgot, hirtelen rájössz, hogy mennyi felesleges feszültséget tartottál a testedben pusztán a megszokásból.

Lehet, hogy az első percekben fura lesz, sőt, idegesíteni fog a lassúság. A megszokás azt diktálja, hogy pörögjünk. Ez teljesen rendben van. Csak mosolyogj rá erre a belső türelmetlenségre, és maradj benne a lassú mozdulatban. A türelem is egy izom, amit most edzünk.