• Blogtérkép
  • Blogtérkép
  • játszunk
    Játék

    “Többet kellene játszanunk. Hogy miért? Mert amikor játszunk, elfelejtünk mindent, és kiszakadunk a valóságból.” Julian Brass

    Elérkezett az idő, hogy ismét játszunk! Nagyjából három hónappal ezelőtt volt az első játékunk. Most, visszatekintve be kellett, hogy lássam, talán kicsit bonyolultra sikerült, túl sok volt benne a feladat, ezért kevesebben döntöttek úgy, hogy velünk játszanak. Na de majd most!!!! Mielőtt rátérnék a szabályok ismertetésére szeretném felsorolni, hogy miről is olvashattatok az előző játék után mostanáig a Női szövetség tagjaitól.  Játszunk Rita-Selinával…. Rita-Selinát nem kell, hogy bemutassam nektek, ő a mi Lélekbúvárunk. Vele ezekről beszélgettünk: Hála, mely megváltoztat mindent. Már Einstein óta tudjuk. (pozitív gondolatok hatása) Minden fejlődés, elengedéssel kezdődik. #Pocsékulérzemmagamrázzatokfel Egytől-egyig mind nagyon hasznos és érdekes írás volt, ami az olvasottságból is kitűnik. Ismételten szeretném megköszönni Rita-Selinának, hogy a…

    Tudj meg többet

    Ez is érdekelhet

    regeneráló

    Zsírégető, regeneráló, immunrendszer erősítő= Csodaszer

    2020.05.30.
    pexels arts 1026096

    5 dolog amiből a tél végéig erőt meríthetünk.

    2025.03.05.
    f2b0e714 e9d9 48db 904a 33b71d4be701 1

    Klimt a lelkemben – Egy kiállítás, ami túlmutat a látványon

    2025.07.18.
  • játék
    Játék

    Nem azért felejtünk el játszani, mert megöregszünk, hanem attól öregszünk meg, hogy elfelejtünk játszani. /George Bernard Shaw/

    Mi ugye nem szeretnénk megöregedni???!! Akkor JÁTÉKRA FEL! Mielőtt játszani kezdünk, elevenítsük fel az elmúlt időszakot. Március 8-án debütált a Női szövetségünk: elsőként Selinával majd Csillával és végül Reával ismerkedhettetek meg. Célul tűztük ki, hogy olyan tartalmas beszélgetéseket adjunk közre, amiből a Kedves Olvasóink, vagyis Ti, sok-sok érdekes dolgot megtanulhattok, inspirálódhattok, feltöltődhettek, és elhiszitek, hogy nem vagytok egyedül a gondjaitokkal és mindenre van megoldás. Lehettek BOLDOG, ÖNBIZALOMMAL TELT, RAGYOGÓ “KIRÁLYNŐK”.   Selinával lelkiztünk kicsit, és Ő, mint aki coachingolással foglalkozik, adott nekünk némi iránymutatást arra, hogy hogyan tudjuk magunkból kihozni a legjobbat és hogyan tudunk felülemelkedni a nehézségeinken. A vele folytatott beszélgetéseket itt tudod újra olvasni: Márciusi kikelet Selina tolmácsolásában…

    Tudj meg többet

    Ez is érdekelhet

    önazonosság

    Nők a média tükrében – A szépségideál változása és az önazonosság keresése

    2025.06.02.
    kopogtató

    Tökös kopogtató 2.0

    2021.10.25.
    világ

    Az én tökéletes világom…..

    2020.05.24.

Böngéssz a történeteim között

Én írom a Blogot

Üdvözöllek a blogomon!

Itt a tudatos életmód, a slow living és az önismeret jegyében megosztom gondolataimat az életről, könyvekről és inspiráló történetekről. Együtt kalandozunk az utazás világában, a gasztronómia jegyében pedig süthetünk-főzhetünk is együtt a kedvenc receptjeim alapján. Ha szereted a tartalmas beszélgetéseket és az élet apró örömeit, itt jó helyen jársz!

Köszönöm, hogy velem tartasz – érezd otthon magad!

 

Történeteim iránytűje

Blogtérkép

Legtöbbet olvasott cikkeim

Napi fél kiló saláta?

5 hastípus – Te melyikbe tartozol?

Az ég minden kékje

Kattints a címekre, hogy elolvashatsd.

© 2025 Ms Hortensia Blog. Minden jog fenntartva.

Szép, inspiráló gondolatok

“Ne feledd, hogy minden nap egy új kezdet. A tegnap tanulság volt, ma lehetőség, holnap remény.”

“Az utazás nem az, hogy megérkezzünk egy helyre, hanem hogy felfedezzük önmagunkat az úton.”

“A kreativitás nem más, mint bátorságot találni ahhoz, hogy valami újat alkoss.”

“Az olvasás az a kaland, amelyet sosem ununk meg újra átélni.”